Út- és járdafejlesztés Békéscsabán

2021. szeptember 22. 14:00 | behir.hu

A Modern Városok Program támogatásával eddig soha nem látott mértékben fejlődik Békéscsaba úthálózata, megvalósul számos belterületi, szilárd burkolattal nem rendelkező utca útépítése, valamint az elavult aszfaltburkolatú utcákban a burkolat felújítása, cseréjére is. A fejlesztésről Herczeg Tamás országgyűlési képviselővel beszélgettünk.

– A békéscsabai úthálózat fejlesztésére bő 7 milliárd forintot szán az állam, ennyivel támogatja az önkormányzatot. A járdafelújítási, járdaépítési programra pedig ezen felül még 2,3 milliárd forintot kapunk. Máig vannak földes utcák Békéscsabán, az ott lakók gyakran keresnek meg engem is, és kérdezik, hogy náluk mikor lesz fejlesztés, és az mennyibe fog kerülni nekik. Elmondhatjuk, hogy nemzeti forrásból valósul meg mind a két nagy program. Se önkormányzati hozzájárulásra, se lakossági önerőre nincs szükség – hangsúlyozta Herczeg Tamás.

Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy az önkormányzat, a városfejlesztési kft., valamint a kivitelező nagyon odafigyelnek arra is, hogy a beruházások során a lehető legkevesebb fát kelljen kivágni. Sok helyi konzultáció is történik. Ahol erre lehetőség van és módosítani lehet az eredeti elképzeléseken, ott igyekeznek a lehető legtöbb fát meghagyni, miközben az utak minősége városszerte jelentősen javul.

 

– Ha 2022 végén körbejárjuk Békéscsabát gyalog, kerékpárral vagy autóval, akkor azt láthatjuk majd, hogy a mostanihoz képest érzékelhető különbség lesz az útjaink és járdáink minősége tekintetében. Békéscsabán régóta nagy igény van arra, hogy azt a sok utcát, amely eddig nem rendelkezett aszfaltozott úttal, rendbetegyék. Jövő év végére összességében 10% alá csökken azoknak az útszakaszoknak a hossza, ahol nincs aszfaltozott út Békéscsabán. A munkák ütemezetten haladnak, sőt, az eredeti tervekhez képest jobban állunk – folytatta Herczeg Tamás.

 

Herczeg Tamás: ütemezetten zajlik az útfelújítás

 

A képviselő beszélt arról, hogy elindultak azok a munkák a Keleti kertekben, a 3. kerületben, Jaminában és a belvárosban, amelyek egyrészt az új, aszfaltozott utak létrehozását, másrészt a rossz minőségű, aszfaltozott utak javítását jelentik.

– Látják szerte a városban, akik közlekednek, hogy vannak olyan felületek, ahol az útalapnak az elkészítése folyik. Van, ahol ennél már lényegesebben előrehaladottabb az állapot, és már az új kopóréteg is felkerült. Illetve a padkát készítik, a járdákhoz vagy a kapubeállókhoz való bekötéseket készíti el a kivitelező. De jól haladnak azok a munkák is, amelyek a rosszabb minőségű, fölújítandó utaknak a helyrehozását jelentik. Továbbá jó hír az is, hogy vannak olyan utcák – 8 ilyenről tudunk jelen pillanatban – ahol 2022-re volt tervezve az indulás, de a közművekkel kapcsolatos eljárások, közműkiváltások olyan jól haladnak,  hogy még ebben az esztendőben ott is elindulnak a munkák – közölte Herczeg Tamás.

Megjegyezte: minden rendezetten zajlik, az eredeti tervekhez képest jó ütemben. Sőt, a tervezetthez képest több olyan utca lesz, ahol hamarabb történik meg az útépítés. Az útfejlesztés befejezésének várható időpontja 2022 év vége.

Kiemelte azt is, hogy mindeközben folyik a járdafejlesztési program, ebben a hónapban 17 járdaszakaszon kezdődtek vagy kezdődnek meg a felújítási munkálatok, mintegy 13 kilométernyi hosszúságban.

– Négy ütemben valósul meg ez a 2,3 milliárd forintos beruházás, amelynek a befejezési dátuma szintén 2022 év vége. Ez a négy ütem úgy áll össze, hogy az első három ütemben a meglévő, rossz minőségű, töredezett, buckás, veszélyes járdaszakaszok felújítására kerül sor. A negyedik

ütemben pedig új, jelen pillanatban még nem létező járdák, járdaszakaszok fognak elkészülni. Ott, ahol az ivóvízhálózat nem teljes, tehát húzódik ugyan gerincvezeték, de nincsenek rácsatlakozva az ingatlanok, ott célszerű az Alföldvíz Zrt.-vel mihamarabb felvenni a kapcsolatot, hogy az aszfaltozási munkák előtt megtörténhessen az ingatlanokba történő ivóvíz bevezetése. Sok ilyen ingatlanról tudunk. Erre tehát érdemes lesz odafigyelni – tette hozzá Herczegh Tamás.

További programok »

FEL