Zöld önkormányzat: Biztonságosabb lesz a munkába járás az új kerékpárúton

15:04 | Mikóczy Erika

Jól halad a munka a Mokry utca, a NIPÜF ipari park és a mezőmegyeri aluljáró közötti szakaszon, ahol közel 2,8 kilométer hosszú, új kerékpárút épül. A beruházás közvetlenül szolgálja majd az iparterületen dolgozók mindennapi munkába járását, maximális biztonságot és korszerű közvilágítást nyújtva. A részletekről a helyszínen Bálint József alpolgármester, önkormányzati képviselő nyilatkozott.

Bálint József elmondta, hogy folyamatban van a 2,8 kilométer hosszú új kerékpárút építése, amely biztonságosabb és kényelmesebb kerékpáros kapcsolatot teremt az iparterület és Mezőmegyer, illetve a Mokry utca között.  A Modern Városok Program részeként megvalósuló, „Békéscsaba meglévő iparterületek kiszolgálása komplex infrastrukturális fejlesztésekkel” elnevezésű projekt közvetve a békéscsabai munkahelyek megtartását és újak létrehozását segíti.

– Alapvetően egy úgynevezett hivatásforgalmi kerékpárhálózat fejlesztéséről van szó, vagyis ez a beruházás a mindennapi munkába járás megkönnyítését, az északnyugati iparterület gyorsabb és biztonságosabb elérését szolgálja.  A Mokry utca és az állami iparterület között új kerékpáros nyomvonal létesül. A fejlesztés a Mokry utcai vasúti kereszteződéstől az iparterületig, valamint a 47-es főút mentén, a mezőmegyeri gyalogos-kerékpáros aluljárótól az iparterület bejáratáig biztosít kerékpáros kapcsolatot – tájékoztatott az alpolgármester.

A városvezetőtől megtudtuk, hogy a munkaterületet a kivitelező májusban kapta meg. A beruházás részeként többféle közlekedési létesítményt kell megépítenie. Készül egy 3 méter széles, 450 méter hosszú, vegyes forgalmú út a Mokry utca felől, ahol 20 km/órás sebességhatárral lehet majd közlekedni. Épül egy 2,55 méter széles, 1970 méter hosszú, kétirányú kerékpárút, valamint egy 3 méter széles, szervizúton vezetett kerékpáros nyomvonalat is kialakítanak 510 méteren, ahol majd 30 km/órás lesz a sebességhatár.

 

Fotó: Bere Mátyás/behir.hu

 

– Valamennyi szakasz két oldalán 50-50 centiméter széles padka lesz. Az állami iparterület bejáratánál pedig egy, a 47-es főutat keresztező szintbeli átvezetés épül, amelyet sárga villogóval látnak el a szakemberek a biztonságosabb átkelés érdekében. A projekt részeként új, korszerű közvilágítás is létesül, megtörténik a csapadékvíz-elvezető és szikkasztó műtárgyak tisztítása, valamint a zöldfelületek rendezése is. Megújul a Békéscsaba–Mezőmegyer csatorna, továbbá a korábbi útcsatlakozások és felhajtók helyreállítása is megtörténik – sorolta az alpolgármester, hozzátéve, hogy a beruházás költsége nettó 716 millió forint.

Bálint József bejelentette: jó hír, hogy a kivitelező még ebben az évben végez a munkákkal, viszont a közlekedők hivatalosan majd csak a forgalomba-helyezési eljárást követően, várhatóan a jövő év tavaszán vehetik birtokukba az új szakaszt.

További programok »

Friss hírek

Időközi választás – Önkormányzati képviselőt választanak Békésen

Polgár Zoltán volt képviselő és alpolgármester lemondása miatt írtak ki időközi önkormányzati választást Békésen, a 2-es számú egyéni választókerületben. A képviselői mandátumért hárman indultak, Szalkai Imre és Rónai Sándor függetlenként, Jenei Sándor pedig a Mi Hazánk színeiben.
11:15
FEL