– Mit jelent számodra, hogy elnyerted Doboz Nagyközség Ifjúsági Díját? Hogyan fogadtad a hírt, és mit jelent neked ez az elismerés személyesen?
– Számomra ez a díj hatalmas megtiszteltetés, különösen azért, mert attól a településtől kaptam, ahol felnőttem, és ahová annyi szép emlék köt. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki végigkísért az eddigi utamon, támogatott és hitt bennem. Úgy érzem, ez az elismerés nemcsak a tanulmányi eredményeimnek szól, hanem fontos visszajelzés is arról, hogy érdemes kitartani a céljaim mellett. Megerősít abban, hogy jó úton járok, és motivációt ad ahhoz, hogy a jövőben is folyamatosan fejlődjek, tanuljak, és mások számára is értéket teremtsek.
– Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen angol–rajztanárnak tanulsz. Miért éppen ezt a két szakot választottad, és mik a terveid a diploma megszerzése után?
– Az angol nyelv és a rajz gyermekkorom óta közel áll hozzám. Mindkettő lehetőséget ad arra, hogy megismerjük a világot, kifejezzük önmagunkat, és kapcsolatokat teremtsünk másokkal. Az életem során több olyan pedagógus is körülvett, akik meglátták bennem a lehetőséget, támogattak, és a tanári pálya felé tereltek. Úgy érzem, az ő biztatásuknak is nagy szerepe volt abban, hogy végül ezt az utat választottam.
A diploma megszerzése után szeretnék továbbtanulni, fejleszteni magam, és idővel akár kutatással is foglalkozni. A legfontosabb célom azonban az, hogy olyan programokban és kezdeményezésekben vehessek részt, amelyekkel roma és hátrányos helyzetű gyermekeket támogathatok. Szeretnék számukra lehetőségeket teremteni tanárként, mentorként, vagy akár olyan példaképként, aki megmutatja, hogy érdemes nagy célokat kitűzni magunk elé.
Sztojka Amanda – Forrás: Sztojka Tibi
– Idén nyáron az Egyesült Államokban, Pennsylvaniában dolgoztál gyermekekkel, és művészeti foglalkozásokat is vezettél. Hogyan kerültél ebbe a programba, milyen élményekkel gazdagodtál, és mit tanultál ebből a tapasztalatból?
– 2025-ben találkoztam először a Camp Leaders program lehetőségével, amelyet a közösségi médiában és az egyetemi környezetemben is láttam. Eleinte bizonytalan voltam, hogy belevágjak-e, de 2025 őszén végül meghoztam a döntést. Októberben már a táborom is megvolt. Annyira elhatároztam magam, hogy a szerződést is aláírtam, mielőtt a szüleimnek elmondtam volna, így számukra ez nagy meglepetés volt.
Ezen a nyáron nyolc hetet tölthettem a pennsylvaniai Camp Saginaw táborban, ahol 6–16 éves gyermekekkel foglalkoztam, művészeti programokat vezettem, és egy saját gyermekcsoportért is felelősséget vállaltam. Amerika rengeteget adott nekem. Lehetőségem volt kilépni a komfortzónámból, különböző kultúrákat és embereket megismerni, valamint sokkal szélesebb perspektívából látni a világot.
Ez az időszak az önállóságra, a felelősségvállalásra és az alkalmazkodásra is megtanított. Különösen sokat jelentett, hogy a gyermekkorom óta megszerzett tudásomat már más gyermekek fejlődésének szolgálatába állíthattam. Ez az élmény a pedagógusi hivatás iránti elkötelezettségemet is megerősítette.
– Mit gondolsz, milyen szerepe van a tanulásnak, a kitartásnak és a családi háttérnek abban, hogy egy fiatal elérje a céljait? Volt olyan ember vagy élmény az életedben, amely különösen sokat segített az utadon?
– Úgy gondolom, mindhárom meghatározó szerepet játszik abban, hogy meddig juthatunk el az életben. A tanulás lehetőségeket nyit meg előttünk, a kitartás pedig talán az egyik legfontosabb tulajdonság, hiszen hiába vannak álmaink és céljaink, ha a nehézségek ellenére nem vagyunk hajlandók tenni értük.
A családi háttér szintén meghatározó. A család támogatása olyan erőt és biztonságot adhat, amelyből a nehezebb időszakokban is meríthetünk. Én nagyon hálás vagyok a családomnak, mert nélkülük biztosan nem tartanék ott, ahol most tartok. Ugyanilyen hálával gondolok a pedagógusaimra is, akik felismerték a képességeimet, bátorítottak, és segítettek a fejlődésben.
Hiszem, hogy nem feltétlenül az határozza meg a jövőnket, honnan indulunk, hanem az is, hogy mennyire vagyunk kitartóak, mennyire hiszünk magunkban, és mennyit vagyunk hajlandók tenni a céljainkért.
– Mit üzennél azoknak a dobozi és más településeken élő fiataloknak – különösen a roma fiataloknak –, akiknek vannak álmaik, de talán még nem mernek nagy célokat kitűzni maguk elé?
– Azt szeretném üzenni nekik, hogy merjenek nagyot álmodni, és ne hagyják, hogy mások elvárásai vagy előítéletei határozzák meg, meddig juthatnak el az életben. Hiszem, hogy a származásunk nem korlátozhatja a lehetőségeinket, és nem kell, hogy meghatározza a jövőnket. Sokkal fontosabb az, hogy milyen célokat tűzünk ki magunk elé, mennyit vagyunk hajlandók tenni értük, és mennyire hiszünk önmagunkban.
Tudom, hogy nem mindenki azonos lehetőségekkel indul, és éppen ezért tartom különösen fontosnak a tanulást, a tehetség fejlesztését és a támogató közösségek szerepét. Szeretném megmutatni, hogy egy kis vidéki településről indulva is el lehet jutni olyan helyekre, amelyekről korábban talán csak álmodtunk.
Ha a történetem akár csak egyetlen fiatalt is arra ösztönöz, hogy továbbtanuljon, kibontakoztassa a tehetségét, vagy egy kicsit jobban higgyen önmagában, akkor már úgy érzem, megérte megosztani. Számomra az igazi siker nemcsak az, hogy én meddig jutok el, hanem az is, hogy közben másoknak is utat mutathatok. Bármerre is vezet az utam, Doboz mindig az otthonom marad.
-2-400x225.webp)
