A látogatást Szeleczki Erzsébet, az egyesület elnökségi tagja vezette, aki elmondta, a városvédők egyik fontos célja, hogy ne csak Békéscsaba nevezetes épületeit ismerjék meg, hanem azt is, milyen munka folyik a falak között. A Rácz Lukács Tornacsarnok és Edzőterem története legalább annyira érdekes, mint maga az épület.
A Torna Club Békéscsaba pedig bőven tartogat történeteket. Az intézmény több mint 75 éves múltra tekint vissza, és nem túlzás azt mondani, hogy a magyar tornasport egyik vidéki fellegvára. Innen indult, illetve itt bontakozott ki többek között Ónodi Henrietta pályafutása is, aki olimpiai bajnokként írta be Békéscsaba nevét a sporttörténelembe.
Szeleczki Erzsébet és Lait-Balog Ildikó – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A társaságot Lait-Balog Ildikó, a klub vezetője fogadta. Ildikó azonban nemcsak Heniről mesélt, hiszen maga is kétszer járt olimpián: Barcelonában és Atlantában képviselte Magyarországot. Így aztán a vendégek egy olyan ember vezetésével járhatták be a tornatermet, aki nem csupán kívülről ismeri a sportágat, hanem annak legmagasabb szintjét is megtapasztalta.
Az épület egykor a Békéscsabai Előre Spartacus székházaként működött. Akkoriban nemcsak a tornászok, hanem szinte valamennyi sportág képviselői megfordultak itt: a labdarúgóktól az atlétákig sokan használták a létesítményt. A klubok későbbi különválása után a székház irodai funkciója megmaradt, a tornászok pedig továbbra is otthonuknak tekinthették az épületet.
Ildikó 1984-ben kezdett tornázni, és még egészen más körülmények között edzettek, mint manapság. Az öltözők egy része a székházban volt, olykor még a focistákkal is osztozni kellett rajtuk. A klubvezető egy megmosolyogtató történetet is felidézett: egy korábbi takarítónő szerint a tornászlányok katonás rendben hajtogatták össze a ruháikat, míg a focisták egészen más öltözői fegyelmet képviseltek.
A régi balett-termet is meglátogatták. Eredetileg ugyanis ezt a helyiséget balettórákra, bemelegítésre, nyújtásra és lazításra használták a tornászok. Ma már inkább raktárként szolgál, bár a klubvezető szerint időről időre megpróbálják kiüríteni, a játékok és egyéb felszerelések azonban valahogy mindig visszatalálnak.
A legnagyobb érdeklődés persze a tornateremben volt. A látogatók megismerhették a különböző szereket, a gerendától a talajig, és azt is, mennyit változott a tornászok felkészítése az elmúlt évtizedekben. Ma már fokozatosan, különböző magasságú és nehézségű elemekkel készítik fel a gyerekeket. A kisebb gerendától a nagyobb szerig szivacsok, bálák és biztonsági eszközök segítik a tanulást.
Ildikó mosolyogva idézte fel a régi időket, amikor a mai modern védőfelszerelések még sehol sem voltak: ha akkoriban valaki elesett, legfeljebb abban bízhatott, hogy másnapra kutya baja sem lesz.
Galéria
A klubban jelenleg 30 igazolt versenyző sportol, mellettük további tíz tehetséges kisgyermeket választottak ki, akik januártól csatlakozhatnak a versenyzői kerethez. A hobbis és tanfolyamos foglalkozásokon pedig hozzávetőleg 100–140 gyermek vesz részt, attól függően, hogy heti egy vagy két alkalommal jár edzésre.
A foglalkozások rendje sem egyszerű: a felső tagozatosok közül többen már reggel edzenek, majd indulnak az iskolába, a kisebbek jellemzően délután érkeznek. A különböző edzésidőpontokhoz, iskolai elfoglaltságokhoz és pihenőnapokhoz komoly szervezés szükséges. Közben mesélőnk megsúgta, nemcsak a klub irányításából veszi ki a részét, hanem maga is tart edzéseket.
A városvédők ezúttal nem kizárólag egy nevezetes békéscsabai épületet ismerhettek meg, hanem egy olyan műhelyt is, ahol generációk óta dolgoznak a tehetségekért. Ahol a régi olimpiai emlékek mellett ma is ugyanaz a cél: megszerettetni a gyerekekkel a tornát, és lehetőséget adni nekik arra, hogy egyszer akár ők is nagy dolgokat vigyenek véghez.
Mert Békéscsabán a tornasportnak nemcsak múltja van. Hanem jelene és remélhetőleg még nagyon szép jövője is.
Heni, Julika néni, Misó bácsi és Ildikó
