Közgyűlés: Utoljára ülésezett az öt éve megválasztott csabai testület

2019. szeptember 19. 10:03 | Varga Diána

Csütörtökön ülésezett utoljára a 2014-ben megválasztott békéscsabai képviselő-testület. Az öt éve regnáló közgyűlés tagjai pénzügyi kérdések mellett többek közt pályázatokról, a Csabagyöngye szőlőültetvényről, ingatlaneladásokról és újabb térfigyelő kamerák elhelyezéséről döntenek.


Az előterjesztéseket teljes terjedelmükben megnézhetik a város honlapján.


 
Zárt ülés: A Kiváló Szociális Munkáért kitüntetésről is döntöttek 

Zárt ülésen döntött a grémium arról, hogy ki kapja a Kiváló Szociális Munkáért díjat. A testület határozata értelmében az elismerésben a Békéscsabai Evangélikus Szeretetotthon kollektívája, illetve a Békéscsabai Kistérségi Társulás házi segítségnyújtásban dolgozó kollektívája részesül.

 

 

17:23 – Karácsonyi vásár, búcsúzás és köszönetnyilvánítás a bejelentések és képviselői kérdések közt

Miklós Attila (MSZP) az utolsó ülésen még feltette az egész ciklust végigkövető kérdést: mi lesz a karácsonyi vásárral, ki szervezi, milyen feltételekkel? Az ezzel foglalkozó munkacsoportot vezető Nagy Ferenc (független) arról tájékoztatott, hogy jól haladnak az elképzelések kibontásával, részben az önkormányzat szervezésében egy megújult rendezvényt terveznek, a szórakoztató és a kulturális rész elkülönül majd. Hozzátette: a szükséges források rendelkezésre állnak, a keretek szűkösek, de abba beleférnek majd. Szarvas Péter (független) jelezte, hogy Lenkefi Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán támogatást nyert egy jászol megvalósítására, melyet a tervek szerint a békéscsabai főtéren helyeznek majd el. 

Dr. Kerekes Attila (Fidesz-KDNP) is felszólalt, aki a rendszerváltás óta a csabai testület tagja, s akinek egyúttal ez volt az utolsó közgyűlése, mivel nem indul újra az őszi választásokon. Mint mondta, szép időszakot zárt, sok barátot szerzett, a polgármesteri hivatal munkatársaival is jó kapcsolatot ápolt. Frakciótársai munkája mellett az ellenzéki képviselők munkáját is elismerte, és fegyelmezettnek nevezte a testület munkáját.

Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes (Fidesz-KDNP) búcsúzó beszédében a 11. választókör szavazóinak köszönte meg, hogy 13 évig lehetett a képviselőjük, remélve, hogy hozzájárult Jamina és Békéscsaba fejlődéséhez. Mint mondta, a szociálpolitikai osztály munkatársaival az elmúlt években nem csak munkaviszony, hanem baráti kapcsolat is kialakultak. Mindenkinek megköszönve a segítséget és a munkát, további sikereket kívánt.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) a Fidesz-frakció nevében a testület tagjainak és a hivatal dolgozóinak is megköszönte a közös munkát. Mint mondta, egy cél lebegett minden képviselő szeme előtt: hogy a város fejlődjön és minél élhetőbb legyen. A frakcióvezető Bíró Jánostól – aki az ülés végén már nem volt jelen – is elköszönt, majd külön kiemelte, hogy dr. Kerekes Attila közel három évtizedig állt a város szolgálatában. 

Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) is kiemelte a frakció munkáját, mint mondta, a jobboldali képviselők gerince 2006 óta komoly fejlesztést hajtott végre. Nehéz szívvel búcsúzott a távozó képviselőktől.

Szarvas Péter (független) az ötéves ciklus végén úgy értékelt, hogy az önkormányzat sokat tett Békéscsabáért az elmúlt években. A városvezető kiemelte, hogy sok döntés húzódik meg emögött a fejlődés mögött, évente mintegy 2500 előterjesztésről tárgyalnak, nem beszélve a bizottságok munkájáról. Mint mondta, a legkisebb közösségekben is vannak viták, nemhogy 17 ember között, de a csörtéket hasznosnak nevezte, hiszen előrébb léptek általuk. A beruházások és fejlesztések sorolása mellett megköszönte a hivatal munkatársainak munkáját, szolgálatát. A város megtartó ereje stabilizálódott, a cégek megerősödtek, jó időszaka volt ez Békéscsabának – értékelt a polgármester. Ezt követően Szarvas Péter emlékplakettet adott át a grémium tagjainak.

 

 

16:54 – Új térfigyelő kamerákat kap a Kazinczy- és az Áchim-lakótelep

Bővülhet az eddig 49 darabot számláló térfigyelőkamera-hálózat Békéscsabán. Az előterjesztés szerint a rendszernek van bűncselekményeket megelőző, visszatartó ereje, a rögzített felvételek pedig több esetben szolgáltak már bizonyítékul a rendőrségi felderítésben. Ezúttal a Kazinczy-lakótelepen található üzletsor előtti közterület, illetve az Áchim-lakótelepi játszótér kaphat térfigyelő kamerákat, melyeket várhatóan szeptember 25-én helyeznek majd el. Az eszközök – a többihez hasonlóan a polgármesteri hivatal Szent István téri épületében kiépített diszpécserközpontba csatlakoznak, melyeket a közterület-felügyelet és a mezei őrszolgálat kezel.

 

16:50 – Felújítanák a Gál Ferenc Főiskola békéscsabai campusának főépületét

A helyi egyedi védelem megszüntetését kéri az előterjesztő békéscsabai főépítész a ma már Gál Ferenc Főiskola üzemeltetésében lévő békéscsabai campus főépületére. Mint írja, az 1980-as években épült, a kor sajátos építészeti stílusának jegyeit magán viselő létesítmény helyi védelem alatt áll, ám annak felújítása érdekében ezt meg kell szüntetni, ugyanis komolyabb átépítésekre lehet majd számítani, a kor igényeinek megfelelően. “Az épület homlokzati elemeit, nyílászáróit rövid időn belül teljesen fel kellene újítani, amelynek megvalósításával kapcsolatban új, friss, mai megjelenés kialakítása és új belső térosztás kiépítése látszik célszerűnek. A főbejárat formája teljesen átalakul - igazodva a mai kor építészeti megoldásaihoz -, megszűnik a nyomott, méltatlan főbejárat, helyette a tervek szerint új, a keretekhez képest nagyvonalú aula épül” – olvasható az előterjesztésben.

Takács Péter (LMP) megjegyezte, hogy az épület a kor sajátosságait viseli magán, ugyanakkor néhány szóösszetételt nem értett az előterjesztésben. Lukácsi László főépítész válaszában kitért rá, hogy az erkölcsileg és fizikaliag elavult azt jelenti, hogy a fütési rendszer nem csak nem korszerű, hanem rossz is, ugyanez igaz a főbejáratra is. Az LMP-s képviselő megjegyezte, hogy nem szeretné, ha egy rossz tervezés miatt az épület hasonló sorsra jutna, mint a Békés Megyei Könyvtáré.

 

 

16:33 – Beszámol féléves tevékenységéről a vagyonkezelő

Szokás szerint félidőnél is beszámol gazdasági mérlegéről a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt.. A törzsház konszern adózott eredménye jelenleg 8,4 millió forint veszteség.

Szarvas Péter (független) megjegyezte, hogy reméli, az év végére kiegyenesedik a veszteséges cégek müködése. Takács Péter (LMP) a Békéscsabai Médiacentrum Kft. veszteségét tette szóvá, ezért azt kérdezte, hogy milyen olyan pályázati források folynak majd be, amelyek ezt kiegyenlítik? Kozma János vezérigazgató jelezte, hogy a kötelező nyilvánosság biztosításából származó forrást év végén számolják el, így annak teljesülésekor kompenzálható a veszteség.

 

 

Az Építők útján egyelőre nem, de a Ligeti sori óvodában és a Trefort utcai kollégiumban indulhatnak a munkálatok

Két olyan pályázat közbeszerzése került a grémium elé, melyeknél a rendelkezésre álló forrás kevesebb, mint amennyit a kivitelezők kérnének. Az Építők útján az útépítés és a kerékpárút kivitelezése veszélybe került, mivel jövőre lejár a munkálatok befejezésének határideje, az önkormányzat pedig hiába kért plusz forrást az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, az nem ítélt meg több pénzt. A Ligeti sori óvoda és a Trefort utcai kollégium energetikai korszerűsítése sincs egyszerűbb helyzetben, hiszen magasabb árajánlatok érkeztek be az ajánlattévőktől.

Tímár Ella (Fidesz-KDNP) az Építők útjának kivitelezésével kapcsolatban megjegyezte, hogy nem szabad megterhelni mintegy 360 millió forinttal a jövő évi költségvetést. A testület az előterjesztés első és második pontját is egyhangúlag, 15 igennel fogadta el, vagyis érvénytelennek minősítették az eljárást. A bizottsági elnök a Ligeti sori óvoda és a Trefort kollégium pályázat esetében úgy vélte, hogy egyben kell kezelni a két beruházást, így az önkormányzatnak összesen 62 millió forintot kell hozzá tennie önerőként. Dr. Sódar Anita ügyvezető kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a kivitelezőnek 2021 június végéig kell befejeznie a munkálatokat.

Kiss Tibor (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, hogy az óvodáknak szüksége van az energetikai felújításokra, próbálnak segíteni azoknak az intézményeknek, amelyek pályázatok útján újulhatnak meg. A grémium jóváhagyta a plusz forrás biztosítását, így a két intézményben elindulhatnak a munkálatok.

 

 

Az egészségügyi alapellátást is fejlesztenék

Egy másik Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban meghirdetett felhívásra is jelentkezhet az önkormányzat, ebben az esetben a gerlai orvosi rendelő újulhat meg, illetve bővülhet. Az egyes szerkezeti elemek megerősítése mellett az épületet hőszigetelnék, fűtését korszerűsítenék, új padlót és faburkolatot helyeznének el, valamint kicserélnék a régi nyílászárókat is, valamint új épületrész is készülhet. 

A képviselők 14 igennel elfogadták az előterjesztést.

 
Pályázati forrásból bővítenék a Pásztor utcai bölcsődét

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként bővítenék a békéscsabai Pásztor utcai bölcsődét. Ha az önkormányzatnak sikerül elnyernie a beruházáshoz szükséges forrást, akkor 12 férőhelyes csoportszobát alakíthatnak ki, bejárati előtér és gyermekkocsi-tároló épülhet, gyermekmosdót, csoportszobai tárolót, fejlesztő helyiséget, tornaszobát és szertárat alakíthatnak ki, emellett akadálymentes szülői mosdó, takarítószer és eszköztároló, kerti mosdó, játszóudvar, kiegészítő helyiségek készülhetnek és akadálymentes lesz az új rész is. A projekt összesen 200 millió forintba kerülne.

Dr. Kerekes Attila (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy ez a fejlesztés az állam férőhely-bővítési törekvéseinek egyik állomása. A képviselő reagált a városvezető korábbi hozzászólására és elmondta, hogy a megyei koraszülött mentőautó az elmúlt három hónapban 55 esetben segített. A testület 14 igennel egyhangúlag elfogadta az előterjesztést.

 

15:24 – Mi lesz veled, anyaggödör? 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az egykori bányatavak területén az önkormányzat fel akart töltetni földdel egy anyaggödröt, ám a lakosság kiállt amellett, hogy az egy élővilággal rendelkező tó. Az önkormányzat először nem nagyon állt bele a vitába, ám a közgyűlés végül meghallgatta a környékbelieket és leállíttatta a munkálatok előkészítését, ugyanakkor elrendelte, hogy készüljön tervezet arról, mi legyen a Wenckheim-kerékpárút beruházásából származó földdel, amellyel feltöltötték volna a vízzel teli gödröt. 

Az önkormányzat hét szervezetet és céget keresett meg, közülük ketten vállalták a deponálást bizonyos feltételek mellett. A Körös Vízgazdálkodási Társulás és a Wienerberger Zrt. kezelheti majd a kitermelt földet.

Takács Péter (LMP) módosító javaslatot tett, miszerint a kivitelező vegye fel a kapcsolatot a két céggel, amely kitermelte a földet.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) a napirendi ponthoz hasonló ügyben, a Lencsési úton zajló kerékpárút kivitelezése során kitermelt föld elszállításával kapcsolatban kért segítséget Csiaki Tamás osztályvezetőtől. Szarvas Péter (független) kérdésére Csiaki Tamás osztályvezető elmondta, hogy a Tölgyfa utcánál kitermelt földdel kapcsolatban a kivitelező szeptember 30-ig kapott közterület-használati engedélyt.

A testület 15 igennel egyhangúlag elfogadta az előterjesztést.

 

 

14:30 – Ismét porondon a Csabagyöngye ültetvény

Korábban már megírtuk, hogy az önkormányzat szabadulna a 2016 óta a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. üzemeltetésében működő Csabagyöngye szőlőültetvénytől. A képviselői kritikák főként abból adódnak, hogy az ültetvény fenntartása nem gazdaságos és nem hozza a várt számokat, egyesek túl drágának tartják a gyümölcsből készülő pálinkát, más rendszeresen a karbantartási munkálatok árára mutat rá. Többször szóba került már, hogy az ültetvényt át kellene adni olyan cégnek, amelynél szakemberek foglalkoznak majd a gyümölcsössel. A júniusi határozat szerint vizsgálják annak lehetőségét, hogyan lehetne továbbadni az ültetvényt egy hozzáértő vállalkozásnak. 

A képviselők elé szeptemberben került előterjesztés telekhatár-rendezésre és kifejezetten a szőlőtermesztéshez kapcsolódó, korábban beszerzett eszközök kérdését firtatja, illetve azt, hogy a városfejlesztési kft. üzemeltetői szerződését év végéig kellene megszüntetni. Az üzemeltetésre vonatkozó pályázatot egyébként november 22-ig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal stratégiai- fejlesztési osztályára.

Kocziha Tünde (Jobbik) örömét fejezte ki amiatt, hogy a pályázatot végre kiírta az önkormányzat. Arra a kérdésére, hogy érkezett-e már ajánlat az üzemeltetésre, Wittman László osztályvezető jelezte, hogy a felhívást még nem tették közzé, így nem volt jelentkező sem. Arra a kérdésre, hogy ki végzi a szőlő szüretelését és mi lesz a gyümölccsel, dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. vezetője jelezte, hogy október elejére várható összesítés; a közfoglalkoztatottak és békéscsabai székhelyű alvállalkozó végzi a gyümölcs betakarítását, a munkák folyamatosak, a friss szőlőt értékesítik egy bolthálózatnak, a helyi intézményeknek pedig ingyenesen adják át.

Tímár Ella (Fidesz-KDNP) a pályázatban megszabott feltételeiről érdeklődött, melyre Wittman László úgy reagált, hogy az elvárások a felhívásban szerepelnek, az anyagot szakemberek segítségével állították össze.

Takács Péter (LMP) nem örült az előterjesztésnek, ez véleménye szerint ugyanis azt jelenti, hogy a város az eredeti elképzelést nem tudta végrehajtani. Kétségesnek tartotta, hogy jó gazdája lesz-e a külső vállalkozás az ültetvénynek. Szarvas Péter (független) szerint értékválasztás kérdése, hogy kire bízzák az üzemeltetést, de a kezdeményezést a város cége tette meg.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) szerint nem egyértelmű a kiírás, és mint mondta, meglepődött azon a kijelentésen, hogy nem feltétlenül szakmai vásárló veszi át az ültetvényt, hozzáfűzve: nehogy kivágják a szőlőültetvényt! A benyújtás feltételeit sem találta az előterjesztésben, megjegyezve, hogy kérdéseit a bizottsági ülésen is jelezte, ám érdemi válaszokat azóta sem kapott. A polgármester rámutatott, hogy még soha nem írtak ki ilyen pályázatot, hiszen szőlőültetvényt sem üzemeltettek korábban, megjegyezve, hogy a képviselőktől építő hozzászólásokat kapott, amelyekkel ki lehet egészíteni az előterjesztést.

Zelenyánszkiné dr. Fábián Ágnes (Fidesz-KDNP) a polgármester felelősségére mutatott rá. Mint mondta, az ültetvénynek az önkormányzatnál kellene maradnia, a polgármester regnálása óta pedig a város saját cégeinek nem adott bizalmat, ez pedig rossz üzenetet közvetít. Szarvas Péter (független) szerint csupán tárgyszerűen mutatott rá az általa hiányolt elemekre. Tímár Ella (Fidesz-KDNP) szerint nem az üzletről kellene szólnia ennek a kérdésnek, hanem az ültetvénynek és a hagyományápolásnak kellene lennie az elsőnek.

Dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. vezetője megjegyezte, hogy a cél az, hogy a lehető legjobb üzemeltető kezébe kerüljön az ültetvény. Véleménye szerint az alapvető elvárásoknak ez a pályázat nem felel meg, a felhívást nem látták a kiküldés előtt, pedig szívesen adtak volna hozzá tanácsokat. Mint mondta, a bírálati szempontrendszer nem egyértelmű, nem lehet ajánlati kötöttség nélkül pályázatot kiírni, a benyújtás módja sem mindegy, a finanszírozási feltételek pedig nincsenek meghatározva.

A városvezető továbbra is azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat még nem üzemeltetett szőlőültetvényt, nincs ebben tapasztalatuk, ugyanakkor mint mondta, pontosítani kell a felhívást, ezért leveszik napirendről a kérdést és a novemberi vagy a decemberi ülésen térnek vissza rá.

Közgyűlés 2019.09.19.-én. Fotó: Bucsai Ákos

 

14:28 – Továbbra is eladnák a volt Csaba utcai idősek otthonának épületét

Ahogyan arról korábban írtunk, a Csaba utcai idősek otthona nem felelt meg az előírásoknak, ezért az ott lakó időseket 2016-ban más intézményekben helyezték el, az épület pedig azóta is üresen áll. Az önkormányzat többször próbálta árverésen értékesíteni az ingatlant, ám nem járt sikerrel. A hasznosítással kapcsolatban felmerült, hogy az épületben a Békés Megyei Népművészeti Egyesület alkotóházat hozna létre, illetve a röplabda akadémia projekthez kapcsolódva kollégiummá lehetne átalakítani, ám előbbi esetben a pályázat nyert támogatást, utóbbi esetben pedig a beruházás nem lett volna költséghatékony. Az előterjesztésből kiderül, hogy többen is megvették volna az ingatlant, ám a 88 millió forintos árat túl magasnak találták. Most ismét nyilvános árverésen értékesítenék az épületet, ezúttal – az értékbecslésre alapozva – nettó 71 millió forintért (az állagromlásra és az ingatlanpiaci viszonyokra való tekintettel).

 

 

13:42 – Megint nem voltak elegen a DAREH taggyűlésen 

Takács Péter (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a DAREH taggyűlés határozatképtelensége miatt egyik napirendet sem lett elfogadva. Hanó Miklós (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy második alkalommal vettek úgy részt az ülésen, hogy az határozatképtelen volt. Mint mondta: habár a minősített többség nem volt meg, de az ülésen résztvevők elfogadták az előterjesztéseket és a szakminisztériumhoz felterjesztettek alapján megkísérlik utólag elfogadtatni a napirendeket.

Kocziha Tünde (Jobbik) a társulási ülés napirendjei közül kiemelte azt, amelyben 20 depónia földelhelyezésről kellett dönteni, mint mondta, a határidő szorít, azt kérdezte, nem akadályozza-e az intézkedéseket a határozatképtelenség? Ha határidőben ez nem történik meg, vissza kell adni a földet, amely a csabai önkormányzat területén van elhelyezve – válaszolta Hanó Miklós. Ezt kiegészítve Csiaki Tamás városüzemeltetési osztályvezető azt mondta, hogy a föld tulajdonosa a DAREH társulás, ideiglenesen helyezték el a földet, amelyet földet a társulás mint tulajdonos adhat el. Takács Péter (LMP) ismét a lakosságszám arányos szavazást firtatta, mint mondta, a határozatképtelenség az eredménye annak, hogy ezt nem sikerült átvinni. Az előterjesztést 12 igen és 4 tartózkodás ellenében fogadták el.

 

 

13:26 – Kész van a tanmedence, októbertől használatba vehetik a gyerekek

Szeptember 5-én befejeződtek a Szigligeti utcai óvoda tanmedencéjének rekonsturkciós munkálatai. Az uszodát a gyerekek 2013 óta nem használhatták annak rossz állapota miatt. Addig azonban 11 óvoda csoportjai látogatták rendszeresen a létesítményt, emellett a Békéscsabai Előre Úszó Klub napi szinten tartott foglalkozásokat óvodásoknak, babáknak, illetve mozgáskorlátozottaknak.

Ahogyan arról a behir.hu korábban beszámolt, a felújítás az önkormányzat és a helyi úszó klub közbenjárására a Magyar Úszó Szövetség forrásából jött létre több mint 91 millió forintból. A rekonstrukció részleteiről ide kattintva olvashat bővebben, míg az elkészült beruházásról itt írtunk részletesen.

Az előterjesztő javaslata szerint első körben az önkormányzati fenntartású intézmények csoportjai vennék igénybe a megújult tanmedencét, amely a Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda üzemeltetésében működne. Ahhoz viszont további beszerzésekre is szükség lenne, 2 millió forint értékben, emellett a működtetéshez 1,8 millió forint többletforrásra is szükség van. Ezen felül az úszó klub azt kérte, hogy az Árpád fürdő téli átállása miatt bizonyos edzéseket ide helyezhessenek át a munkanapok délutánjain.

Fülöp Csaba (MSZP) a körzet önkormányzati képviselőjeként köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták az uszoda felújítását. Az előterjesztésre kitérve arról tájékoztatott, hogy az óvoda alapítványának rendelkezésére áll 400 ezer forint a gyűjtésből, hogy az uszoda felszereltségét javítsák.

Kiss Tibor (Fidesz-KDNP) is köszönetet mondott az adományokért és az ellátott munkáért, majd rámutatott, hogy közel 400 gyermek vízhez szoktatását lehet biztosítani az uszodában modern technológia segítségével. Megjegyezte, hogy az úszó klub a kérésével nyitott kapukat dönget, majd az uszoda működési költségeire kitérve arról beszélt, hogy ezt egy évi működtetés után tudják pontosan megállapítani.

Bíró Csaba (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy pártállástól függetlenül mindenki az ügy mellé állt és jelezte, hogy a gyermekek vízhez szoktatása az elmúlt években is folyamatos volt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mekkora összegű támogatás érkezett Békéscsabára a Magyar Úszó Szövetség jóvoltából.

Takács Péter (LMP) ünnepinek nevezve a pillanatot úgy vélte, jó példa ez az eset arra, hogy mindenki egy emberként fogott össze a felújításért. Miklós Attila (MSZP) szerint fel kell készülni az uszoda téli átállásának zavartalanságára.

 

Közgyűlés 2019.09.19.-én. Fotó: Bucsai Ákos

 

 

12:02 – Tervezet készül az üresen álló csabai praxisok feltöltésére

A 23-as számú felnőtt háziorvosi körzetet ellátó Dr. Albert Erika háziorvos szeptember elején jelezte, hogy nyugállományba vonul. A körzet helyettesítését az önkormányzatnak meg kell oldania. A 15-ös számú háziorvosi körzetben Dr. Tóth Judit háziorvos helyettesítését kell megoldani.

Dr. Kerekes Attila (Fidesz-KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy nem könnyű a távozó háziorvosok pótlása, az egészségügyi és szociális bizottság Miklós Attila (MSZP) javaslatára vizsgálni kezdte más városok ilyen jellegű helyzetét. Jelezte azt is, hogy még nincs olyan állapotban az ügy, hogy előterjesszék azt a közgyűlésnek.

Miklós Attila (MSZP) az előzményekre felhívva a figyelmet kiemelte, hogy idén 12 nyugdíjas háziorvos lesz a városban, az önkormányzatnak lépnie kellene az ügyben. Szarvas Péter (független) szerint is törődni kell a kérdéssel, jelezve, hogy bizottság dolgozik a megoldáson. A képviselők végül arról határoztak, hogy a januári közgyűlésre készüljön a csabai praxisokról előterjesztés, illetve tervezet arról, hogyan lehetne a háziorvosi és fogorvosi praxisokat feltölteni.

 

 

11:15 – Lesznek vagy nem lesznek szociális bérlakások a Madách utcán?

Az önkormányzat javítaná a közel 13 ezres lakossággal rendelkező jaminai városrész szociális alapszolgáltatását. A Madách utcában van egy olyan ingatlan, melyet a város ilyen célra hasznosíthatna, erre háromféle elképzelés született: az egyik szerint az épületben biztosítani lehetne szociális étkeztetést, idősek, illetve demens személyek nappali ellátását, míg a másik terv kifejezetten a szociális bérlakások kialakítására irányul. A harmadik koncepció szerint az Orosházi úti telephelyen megüresedett földszinti épületrészben alakítanának ki újabb szociális bérlakásokat vagy önálló lakrészeket. A költségbecslések szerint azonban mindhárom opció túl drága, ezért az előterjesztő azt javasolja, hogy ne most, hanem később valósítsák meg az elképzelések valamelyikét és figyeljék a pályázati lehetőségeket.

Dr. Csicsely Ilona (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy korábban nem volt alkalmas ingatlan Jaminában erre a célra, hozzátette: amikor legközelebb pályázati lehetőség nyílik, akkor megint nem lesz olyan ingatlan, ahol szociális bérlakást alakíthatnának ki. Takács Péter (LMP) elmondta, hogy a bizottsági ülésen is szó esett erről, ugyanakkor abban nem volt vita, hogy megoldásra vár ez a probléma.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) bízik a szociális iroda munkatársaiban, akik szerint mindenképp megoldást kell találni erre a problémára. A frakcióvezető felidézte, hogy a jaminai orvosi rendelőre is fordított saját forrást az önkormányzat, hozzátette, hogy ez egy jó helyen lévő ingatlan, ezért is támogatja a vásárlást. Kutyej Pál (Fidesz-KDNP) szerint ez egy jó befektetés lehet a jövőre nézve, hiszen az új és a régi épület helyzete is megoldódna ezzel a vásárlással. 

Szarvas Péter (független) szerint nem vitatható, hogy a Madách és Tompa utca sarkán lévő épület jó helyen, ugyanakkor rossz állapotban van. Nagy Ferenc (független) sem vitatta az előterjesztés fontosságát, megerősítette, hogy kell egy ingatlan erre a célra, azonban ha le kell bontani az épületet, akkor lehet, hogy nem ez a legideálisabb megoldás.

Takács Péter (LMP) egy hasonló helyzetet felidézve elmondta, hogy nincs feltétlenül döntési kényszer, mert ha bontani kell, akkor nem biztos, hogy érdemes ezt az épületet megvásárolni. Hangsúlyozta, ha lesz rá pályázati forrás, akkor vissza lehet térni az ügyre, de jelen pillanatban nincs erre forrás. Dr. Csicsely Ilona (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy 9 éve aktuális ez a probléma, kellene egy épület erre a célra, a korábban nem volt olyan ingatlan, amelyre be lehetett volna adni a pályázatot.

Nagy Ferenc (független) leszögezte, fontos, hogy megoldják ezt a problémát. Az alpolgármester szerint módosítsák úgy a javaslatot, hogy a közgyűlés fontos ügyként kezeli a témát, de érdemes megvizsgálni az ingatlanpiacot egy másik lehetőséget keresve, és még akkor is vissza lehet térni erre az ingatlanra. Ehhez csatlakozva Takács Péter (LMP) szerint ezt az ügyet még érdemes egyszer-kétszer körbejárni, mert nincs döntési kényszer.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, hogy ezzel a lépéssel egy bázist teremtenének arra, hogy majd legyen egy olyan épület, amelynek felújítására lehet pályázni. Dr. Csicsely Ilona (Fidesz-KDNP) módosításként felvetette, hogy legyen 14 millió forint az az összeg, amelyet erre szán az önkormányzat. Kutyej Pál (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a korábbi esetekben is felújított épületekkel dolgoztak.

Tarné Stuber Éva pénzügyi osztályvezető azt javasolta, hogy az Erzsébet lakópark közművesítésére szánt összegből 4-5 millió forintot át lehet csoportosítani erre a célra, hiszen ez áthúzódik 2020-ra. A testület 12 igennel, 3 tartózkodás és 2 nem szavazat mellett elfogadta a határozati javaslatot, vagyis az önkormányzat megvásárolja a Madách utcai ingatlant.

 

 

10:46 – Módosítják a városi büdzsét

A 2019-es költségvetési rendelet módosításánál Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) plusz forrás megítélését javasolta a Békéscsabai Gyermekélelmezési Intézmény javára, melyet béremelésre lehetne fordítani. 

Szarvas Péter (független) elfogadta a módosító javaslatot. Bíró Csaba (Fidesz-KDNP) köszönetét fejezte ki azért, hogy a közgyűlés támogatja a munkavállalók bérnövekedését. 15 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadta a testület a módosító javaslatot.

 
 
10:30 –  Jól áll a város adóbevételek szempontjából

A helyi adóbevételek alakulásával kapcsolatos előterjesztésnél Takács Péter (LMP) megjegyezte, hogy továbbra is riasztónak tartja a lakosság számának csökkenését, számításai szerint az elmúlt években 1500 fővel csökkent Békéscsaba lakossága. Szarvas Péter (független) szerint nehéz megállapítani a pontos számot, hiszen nem mindenki rendelkezik állandó lakcímmel a városban, ugyanakkor véleménye szerint mindenki abban értékelt, hogy az itt lakók jól érezzék magukat.

Bíró Csaba (Fidesz-KDNP) köszönetet mondott az adózó vállalkozásoknak, mivel az így befolyó pénzből tudják finanszírozni a nem kötelező feladatokat. Miklós Attila (MSZP) örvendetesnek nevezte, hogy az előzetes számítások szerint teljesülnek majd a bevételek, ugyanakkor ismét felhívta a figyelmet a beruházások fenntarthatóságára és arra, hogy év végére hiány alakulhat ki. A polgármester szerint a választásokon sok múlik, hiánnyal ugyanakkor sosem számoltak.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) a gépjármű- és az építményadóból befolyó összegek jelentőségére mutatott rá, amelyet a helyi gazdaság erősödésének tudott be. Kiemelte az M44-es autóút létesülésével járó gazdaságélénkülést.

Fülöp Csaba (MSZP) szerint az adóbevételek tarthatóak és kitért a város gazdasági erejének növekedésére is. 

 

10.13 – Porondon az első féléves pénzügyek

Összefoglaló anyag került a képviselők elé: az előterjesztés a költségvetés első félévét összegzi. Takács Péter (LMP) megjegyzése szerint egyes számok teljesülése alacsonyabb, mint ilyenkor szokás.

Dr. Kerekes Attila (Fidesz-KDNP) történeti áttekintés mellett arról beszélt, hogy a költségvetés kiegyensúlyozott, a tervezés jó volt, a város pedig sokat köszönhet a kormány támogatásának.

Fülöp Csaba (MSZP) ingatlanértékesítésekre vonatkozó kérdésére Wittmann László stratégiai-fejlesztési osztályvezető arról beszélt, hogy az ingatlanvásárlások esetén vegyes a kép, van érdeklődés, ugyanakkor sokan drágállják az épületeket, ezért nem vásárolják meg azokat az önkormányzattól. 

Nagy Ferenc (független) úgy vélte, hogy a bevételek esetén teljesülnek az elvárások, szerinte jó volt a tervezés, a költségvetési szervek is feszesen gazdálkodnak. A vagyoni bevételeknél még intézkedéseket kell tenni, de mint mondta, stabilitás jellemző a költségvetésre. 

 

9:50 – Napirend előtt

Bíró Csaba (Fidesz-KDNP) kezdésként megköszönte a közgyűlés tagjainak és a hivatal munkatársainak az elmúlt éves munkát.

Takács Péter (LMP) a napirendi pontok tárgyalása előtt a PET-palack mentes önkormányzat kérdését, a Szarvas Péter polgármestert jelölő szervezet tisztázását és a városgazdálkodási céggel kapcsolatos, fűnyírást vizsgáló önkormányzati munkacsoport munkáját firtatta, emellett a tömegközlekedés biztosítására kiírt pályázat kérdése is szóba került.

Paláncz György (Fidesz-KDNP) az M47-es utat hozta szóba, amelyről Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő azt a tájékoztatást adta, hogy folyamatosak az egyeztetések az önkormányzatok és a szakhatóságok között a nyomvonal-kijelöléssel kapcsolatban. Erről várhatóan ősszel születik döntés, ezt követően indulhat a terveztetés, hozzátéve, hogy 7-10 éves távban gondolkodnak.

 

9:14 – Átadták a Közgyűlés elismerését

Az ülés előtt átadták Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének kitüntetését. Az elismerés annak adományozható, aki legalább 10 éve munkásságával Békéscsabáért tett, a város hírnevét öregbítette. A díjat 2019-ben Ando György és a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar vette át.

Ando György, a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója, néprajzkutató a békéscsabai és a hazai szlovákság népi hagyományait kutatja, munkásságát többek közt két könyv, mintegy 30 tanulmány rögzíti. Országos szervezetek tagja, munkásságát többször ismerték el díjakkal. Az igazgató köszönő beszédében úgy fogalmazott, hogy 2013-ban a múzeum újra városi intézménnyé vált, azóta igyekeznek a kulturális intézmények között a legjobbakká válni. Hozzátette: nehéz a tudományt és az elit kultúrát fogyasztóbaráttá tenni, de segítséget kaptak a várostól és a lakosságtól is.

 

Ando György részesült a közgyűlés elismerésében, melyet Szarvas Péter polgármester adott át. Fotó: Bucsai Ákos

 

A szimfonikus zenekar 1959-ben alakult, melynek repertoárja széles kört ölel fel. Az együttes rendszeresen ad hangversenyeket, neves előadók kíséretében. Sikeres koncerteket adtak külföldön is. Az utóbbi években az önkormányzat is támogatta tevékenységüket. Az elismerést Sándor Ottó elnök, illetve Uhrin Viktor művészeti vezető vette át. Sándor Ottó a zenekar történetét emelte ki köszönő beszédében, illetve arról is szólt, hogy kezdetben még más néven működtek.

 

Uhrin Viktor művészeti vezető és Sándor Ottó elnök vette át Szarvas Pétertől a közgyűlés elismerését. Fotó: Bucsai Ákos

 

Kovács Dávid, Varga Diána

További programok »

FEL