Szövetség Békéscsabáért: több ponton kockázatos a költségvetés

2020. március 3. 15:42 | Papp Ádám Sándor

Több ponton kockázatos Békéscsaba 2020-as költségvetése – így értékelte a februári közgyűlést a „Szövetség Békéscsabáért” képviselőcsoport kedden. Miklós Attila kifejtette: a hitelfelvételben és a saját bevételek teljesülésében látnak kétségeket.

A sajtótájékoztató elején Miklós Attila önkormányzati képviselő ismertette, hogy a februári közgyűlésen hivatalosan is megalakult a "Szövetség Békéscsabáért" képviselőcsoport.

Takács Péter, az LMP dél-alföldi regionális elnöke elmondta: két önkormányzati képviselő, két bizottsági tag és egy felügyelőbizottsági tag alkotja a szövetséget. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy az önkormányzati választás előtt útnak indított együttműködésüket folytassák, amelyben közös értékek mentén tudnak együtt dolgozni. Kifejtette: hosszútávú céluk az, hogy egyesületi formában működjenek majd.

Dr. Fülöp Zoltán, a Magyar Liberális Párt Békés megyei elnöke úgy fogalmazott, hogy nem adták fel a kidolgozott programjukban foglalt elemek megvalósítását. Ismertette: feladata a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként, hogy az átláthatóságot biztosítsa. Mint mondta: célja az elmúlt időszak bújtatott szerződéseinek feltárása.

A februári közgyűlés egyik fő témája a költségvetés volt. Békéscsaba idén közel 37,8 milliárd forintból gazdálkodhat, amelyből 12 milliárdot működési, 25,8 milliárdot pedig beruházási feladatokra különítettek el. Miklós Attila elmondta: a város idén 360 millió forint hitel felvételére kényszerül, amellyel 2,3 milliárd forintra nő a teljes hitelösszeg.

– A költségvetésünk minden évben több kockázatot is tartalmaz; jelen pillanatban a hitelfelvételben és a saját bevételek teljesülésében látunk kockázatot. A hitelfelvétel nem az ördögtől való: nem az a probléma, hogy hitelből tudunk fejleszteni, hanem az, hogy nem beszélünk arról, miből fogjuk majd fenntartani azokat a beruházásokat, létesítményeket, amelyek a fejlesztésből megvalósulnak – fogalmazott Miklós Attila, az MSZP önkormányzati képviselője.

A sajtótájékoztatóra meghívott dr. Árus Tibor békéscsabai háziorvos elmondta: a háziorvosi szolgálat válságos helyzetben van Magyarországon. Kiemelte, hogy hatásai a megyeszékhelyen is érződnek: többen nyugdíjba vonulnak, több esetben elhalálozás történt, illetve többen megbetegedtek. Ugyan az üresen maradt praxisok szétosztása megtörtént, további feladatok ellátására már nem képes a jelenlegi állomány. Azt is elmondta, hogy 2018 áprilisa óta nem volt béremelés a háziorvosok esetében.  

Fülöp Csaba önkormányzati képviselő többek között arról is beszélt, hogy a Békéscsabán kiüresedő praxisok feltöltésére egy hosszútávú tervet kell kidolgozni. Mint mondta: az MSZP kezdeményezésére, az önkormányzat által javasolt 15 millió forint nulladik lépésnek felel meg.

– Egy életpálya modellt kell kialakítani, egyértelműen egy több lábon álló támogatási modellt kell kidolgozni annak érdekében, hogy a háziorvosi praxisok maradéktalanul be legyenek töltve és az orvosok tartósan Békéscsabán tudjanak maradni – emelte ki Fülöp Csaba, az MSZP önkormányzati képviselője.

A képviselő hozzátette: pár hónapon belül kialakul az a rendszer, amelynek részeként pénzbeli és szolgáltatásbeli támogatásban részesítik a háziorvosokat.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL