Takács Péter, Miklós Attila, Fülöp Csaba: Közös ügy a malom helyreállítása

2019. május 24. 17:49 | Gyemendi Réka

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartottak az LMP és az MSZP Békés Megyei Szervezetének képviselői pénteken Békéscsabán, a városháza előtt. Takács Péter, az LMP önkormányzati képviselője kiemelte: az István malom leégését követően kezdeményezte egy pénteki rendkívüli testületi ülés összehívását, amelyre viszont csak jövő szerdán kerül majd sor.

Takács Péter elmondta: a malom magántulajdonban van, de ennek sorsa a város és polgárainak közös ügye. Miklós Attila, az MSZP önkormányzati képviselője kiemelte: szorgalmazta, hogy minél hamarabb legyen hivatalos tájékoztatás a malommal kapcsolatos további teendőkről, mely érinti a tulajdonosokat, az önkormányzatot és az államot is.

– Nagyon jó, hogy polgármester úr beszél arról, hogy milyen veszteség érte a városunkat, és milyen intézkedéseket tett az önkormányzat. Jó, hogy az országgyűlési képviselő úr arról beszélt, hogy az állam tud és akar segítséget nyújtani az újjáépítéshez és a terület rendezéséhez. Jó az is, hogy a tulajdonosok elmondják, milyen terveik vannak a tragédia után. De azt gondolom, Békéscsaba megérdemli, hogy hivatalos formában is minél hamarabb, és nem egy héttel később kapjon tájékoztatást arról, hogy mit tehetünk. Nem biztos, hogy azonnal lehet megoldásokat találni, nem biztos, hogy minden felmerülő ötlet jó lesz. De az, hogy együtt kell működnie az államnak, az önkormányzatnak és a tulajdonosoknak, az egészen nyilvánvaló. Ezért lett volna fontos, hogy minél hamarabb tudjunk erről beszélni – fogalmazott Miklós Attila. Majd hozzátette: sokan keresik meg őket, képviselőket a békéscsabai polgárok, akik arról érdeklődnek, mi lesz a malom sorsa ezután, ők viszont így nem tudnak hivatalosan semmit sem mondani. Kiemelte, hogy ezért lett volna fontos még a héten megtartani a testületi ülést.

Fülöp Csaba, az MSZP önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy az István malom helyreállításának érdekében széles körű összefogásra van szükség.

– Úgy gondolom, összefogás kell annak érdekében, hogy Békéscsaba visszakapja az István malmot. Békéscsaba képes arra, hogy egy nemes ügy érdekében összefogjon. Az elmúlt időszakban volt már erre példa: a Szigligeti utcai óvoda tanmedencéje hosszú évekig nem működött, de az összefogásnak köszönhetően idén szeptemberben átadják. Úgy gondoljuk, hogy ebben az ügyben is hasonlóra van szükség, és akkor megvalósulhat a malom helyreállítása – mondta el Fülöp Csaba. Végül úgy összegzett: céljuk, hogy Békéscsaba közös ügye legyen az István malom helyreállítása, a jövőben pedig ennek szellemében tevékenykednek majd.

 

További programok »

FEL