Zsíros Gyuri és a zsírosgyurológus

2023. november 3. 14:47 | Such Tamás

Közöttünk élnek – közéleti teaház címmel indult el a Lencsési Közösségi Ház Kreatív műhelyében egy új sorozat. Az első vendég Zsíros György, a legendás Lencsési trafik tulajdonosa volt, akivel Such Tamás, a Békéscsabai Médiacentrum munkatársa beszélgetett.

– Annyiban módosítanám a titulusomat, hogy e pillanatban zsírosgyurológus vagyok – kezdte felvezetőjét a moderátor. – Ezt nyugton állíthatom, hiszen az elmúlt bő, tucatnyi évben én készítettem Gyuri bácsival (mindenki Zsíros Gyurinak hívja) a legtöbb cikket, ergo legalább egy bő macskaöltő óta ismerjük egymást.

Hozzátette, az írások közt volt két hosszabb interjú, amely kilenc év különbséggel készült. Érdekesség, az utóbbi tartalma szinte megegyezett az előzővel, ám az internet rohamos elterjedésének köszönhetően legalább háromszor annyian olvasták el. De általában leginkább azért kereste fel a trafikost, mert tudta, hogy bármiről, akár egy radírról is tud vagy fél órát mesélni.

 

A műsor teltházzal ment – Fotók: Lencsési Közösségi Ház/Nagy Emese

 

Azt követően néhány cikk címet felolvasott: Hobo vagy 10 percig várt a Lencsési trafikosra; Az ember nagyságán nem ront, ha van körülötte macska; A mai gyereknek a hó már kuriózum; Itt lassan sivatagsarok lesz. Hozzáfűzte, jól látható, hogy a cikkek címe/tartalma az időjárásra hajaznak. Ebből kifolyólag meg is érkeztek a lényeghez: noha már 37 éve létezik a trafik, de Zsíros Gyuri végzettsége szerint meteorológus.

– Teljesen véletlenül lettem időjós… nem mellesleg az életemet elég sokszor befolyásolták a véletlenek – mesélte. – Könyvelőként végeztem a Közgében, majd a malomban szerettem volna dolgozni. Majd útközben a munkafelvételi előtt összetalálkoztam az egyik osztálytársammal, aki az ipari tanuló iskolába jelentkezett elektroműszerésznek. Követtem, és nem bántam meg. Ha nem találkozok vele, akkor ma nem lennék itt. Így az elektroműszerész végzettségemből kifolyólag lokátoros lettem a Fürjesi laktanyában.

Hozzáfűzte, 1970 májusában épp telefonos ügyeletes volt, és a helyi meteorológiai állomásról Gabnai Kálmán hívta a kaszárnyát.  A meteorológus elmondta, munkatársat keresnek, és hogy nem tudna-e valakit beajánlani? „De, válaszolta, ajánlom magamat!”. Ha nem ő veszi fel a telefont, akkor valószínű, hogy nem ült volna ott az esten.

 

 

– Tanyasi gyerekként a természettel folyamatosan kapcsolatban voltam – folytatta –, nagyon tetszett az a munka, és még fizetést is kaptam. Akkoriban még gyönyörű telek voltak. 1973 telén olyan vastag volta az Élővíz-csatorna jege, hogy egyszer a Babetta motorral mentem dolgozni. – A ma már megbüntetnék – közbevetésre elmondta, „Nem biztos, inkább rácsodálkoznának a képre, azt hinnék, hogy szentembert látnak, aki a vizen jár”.

Azt követően számos, a szakmához kapcsolódó képzést elvégzett, és 1992-ig dolgozott a szolgálatnál, ugyanis a szakmában „technikai rendszerváltás" történt, így az elektronika kiszorította az embereket.

Továbbá elmondta, a feleségével 1974-ben költöztek a Lencsésire, először egy kisebb lakásba, majd 1979-ben bútoroztak át a mostani tízemeletes házukba. Akkoriban még a felesége az Univerzálnál volt könyvelő, aki mint jaminai lány, sokat mesélt a Kolozsvári utca végi trafikról, amely mindig ámulatba ejtette. Közben 1985-ben az egyik szomszédjuk megnyitotta a ház földszintjén a trafikot, de egy év alatt csődbe ment a kisüzlet.

 

 

– Azt követően megkérdezték – mondta –, hogy nem akarjuk-e megvenni. Először azt mondtuk, eszünkben sincs, majd mégis ráálltunk, de nem bántuk meg. Közben azon a nyáron az újkígyósi határban körül belül 10 mázsa kamilla virágot szedtem, amiért negyven ezer forintot kaptam. Mindazt belefektettük az üzletbe.

Először az anyósa dolgozott a dohányárudában, majd a felesége otthagyta a munkahelyét, és főfoglalkozású trafikos lett. Ahogy fentebb írtuk, 1992-ben Zsíros Gyuri volt az első, akit lapátra tettek a meteorológiai szolgálatnál, mondván, neki úgy is van állása.

– Náluk olyan nincs, hogy nincs; vagy van, vagy lesz – említette meg a moderátor a Zsíros trafik ars poeticáját. – A trafik olyan, mint a wurlitzer, szívvel kell tekerni – érkezett a válasz. – S ha nem szeretjük az embereket, akkor többet teszünk az üzletbe, mint amennyit kiveszünk. Alapvető a közvetlen kapcsolattartás az emberekkel, mindamellett nálunk a vevő családtagnak számít.

 

 

A Zsíros trafik a multik árnyékában felvetésre elmondta, a kijelentés – nagyképűség nélkül – inkább így igaz: a multik a Zsíros trafik árnyékában, hiszen a szomszédban a nagy ABC-k sorra adják egymásnak a kilincset.

– Mondjuk addig futott a szekér, amíg dohányt is árulhattunk – fűzte hozzá. – Tény, valaki horgászni jár, más trafikokot üzemeltet; nekem ez a munka a nyugdíjas éveim hasznos eltöltését jelenti. A második törés 2019-ben volt, amikor a drága feleségem elhunyt. És mivel ő volt a főnök, így szinte mindet újra kellett kezdeni. Felmerült a kérdés, csináljam/ne csináljam? Egy perc alatt eldöntöttem, hogy folytatom.

Elhangzott, az áruda sokadik bukéja, a 8-10 macska, aki magabiztosan jártak be az üzletbe. Körülbelül 50 fordult meg a Zsíros trafik életében. Érdekességként megemlíti, a felesége legkedvesebb macska három nappal később követte a gazdit.

 

 

– Emlékszem, egyszer épp a Halotti beszédet tanultad a trafikban – mondta a moderátor, mire Zsíros Gyuri azt felelte, „Most is a kisujjamban van”. És szépen elszavalta Kosztolányi versét, hirteken valódi irodalmi kávéházzá vált a helyszín. Hozzátette, szükség van ilyen agyi tevékenységekre.

Egy sokadik érdekeség, hogy ahogy fentebb írtuk, Gyuri bácsi a Közgébe járt, és nagyon szerette Irányi Dezső, azaz Dodó bácsi óráit, akinek a hatására földrajz-rajz szakra jelentkezett a szegedi Juhász Gyula főiskolára, de mivel kétszer nem vették fel, így elhessegette pedagógiai álmait.

Ha tanár lenne, akkor most nem ült volna a Kreatív műhelyben.
Vagy ki tudja?

***

Lévén a progam közéleti teaház néven fut, a beszélgetés előtt a közösségi ház munkatőrsai az intézmény világbajnok teáját szolgálták fel, a műsor után pedig Takács Péter intézményvezető egy kancsó megelepetés borral kínálta meg az édeklődőlet.

 

További programok »

FEL