A héten szülinapi tortázás, ünnepi iskolagála, ma pedig öregdiákok találkozója tette teljessé és színessé a csabai általános iskola évfordulós programjait.
Már a bejáratban négy ijfú hölgybe botlottam, akik 2012-ben végzett "öregdiákként", válaszolva az alma mater hazahívó szavára meglátogatták régi iskolájukat. Nem sokra rá két tisztességben megőszült idős úr lépett ki a nagy bejárati ajtón.
– 1955-ben kezdtem el itt a tanulmányaim, akkor még szeneskályhával fűtöttek a termekben. Két pedellus bácsi hordta fel azt a rengeteg tüzelőt, az volt ám az igazi népnevelés – merengett el egyikük.
Tovább menve, a folyosón andalgó, az emlékeikbe vissza-visszarévedő emberekkel találkozhattam, akik hol magukat, hol osztálytársaikat, egykori osztálytermüket keresgélték.

Csak az asszony meg ne lássa! De a riporter, mint a kisdobos, ahol tud segít... (Fotó: Fajó Attila/behir.hu)
– Szervusz Dezső bácsi! – köszönt egy nemsokára 60 éves, volt iskolás. Ide jártam én is. Régen volt, régen – konstatálta az emberiség legnagyobb ellenségének, a múló időnek könyörtelenségét. Egy másik osztályteremben kellemes duruzsolás hallatszik. Két osztálytárs osztja meg emlékeit.
– Én voltam a legrosszabb gyerek az osztályban, nem is lehettem kisdobos – nevet fel egy úriember. Nahát, az iskola mégis visszavárja! Ma itt mindenki egyenlő. Igen, a Petőfiben, ma, mindenki újra gondtalan, iskolás gyermek lehetett, legalábbis, egy kis időre...