Újrapapír óvodások kezéből

2023. március 1. 15:26 | Fajó Attila

Papírgyárrá változott át a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület Széchenyi ligeti székhelye, szerdán. A mintegy 140 megjelent gyermek megismerkedhetett az újrapapír fogalmával és annak legyártását is testközelből tapasztalhatta meg.

Március 1-je zöld jeles napnak minősül 2006 óta, ennek kapcsán hívta fel a figyelmet a Körösök Völgye Natúrpark a szelektív hulladékgyűjtésre. Azon belül is a papír újrahasznosításának egy vállfajára az újrapapírra, más néven humuszra. A túlfogyasztás manapság szinte minden területen érvényes a gazdaságban és ez megjelenik a papír tekintetében is.

A környezetbarátabb újrapapír gyártásának lényege, hogy a használt papírból újból felhasználhatót állíthatunk elő. Az eljárás olyan könnyen elvégezhető, hogy egy óvodáskorú gyermek is megcsinálhatja. Ez meg is történt a Tudásfa Animátor Csoport tagjainak irányításával és segédletével.

– Nagyon fontos célunk a szemléletformálás és környezettudatosságra nevelés, amit ezeknek a neves napokra szervezett programok segítségével kívánunk elérni – mondta Pócsi Gabriella, munkaszervezet-vezető.

Gyebnár Emőke programszervező a következőképpen összegezte az esemény fontosságát.

– Az a tapasztalatunk, hogy a legfogékonyabb korosztály a környezetvédelem témájában az óvodás, illetve az általános iskolai alsó tagozatos gyermekek. Éles szemű megfigyelők és okos válaszokat adnak a nekik feltett kérdésekre. Ők még igazán érzékenyíthető életkorban vannak – fogalmazott.

A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület soron következő rendezvénye a március 11- én esedékes, a szelektív hulladékgyűjtés napja adja az apropót, hogy kézműves foglalkozással készüljenek az érdeklődő gyerekeknek.  

Galéria

További programok »

Jövő biztonsága

Az innovatív középiskolásokat díjazták Békéscsabán

Csütörtökön délután adta át az „Innovációs Díj 2022” című elismeréseket a Békés Megyei Műszaki Haladásáért Alap Alapítvány. A díjat fiatal, tehetséges tanulók számára osztották ki, akik kidolgozott pályaműveikkel és ötleteikkel egy adott szakág fejlődését segíthetik elő.
2023. március 24. 17:56
FEL