Kitavaszodott a Körös-Maros Nemzeti Parkban is. Dr. Tirják László igazgatóval a 7.Tv Aktuális című műsorában Zámbori Eszter műsorvezető beszélgetett a tavaszi tennivalókról és a várható fejlesztésekről.
– Tavasszal a nemzeti park igazgatósága területén is felélénkül az élet. Ezt hogyan képzeljük el?
– Fontos választóvonal a tavasz, tekintettel arra, hogy ilyenkor indul meg a vegetációs időszak. Ez bizonyos szempontból egy korszakot lezár. A téli, nyugalmi időszakban van lehetőségünk a természetszerű erdőink kezelésére, új erdők telepítésére. Tavasszal az állattartási tevékenység is megindul. De hozzá kell tennem, hogy a természet azért sokkal összetettebb. Megérkeznek a gólyák, vannak olyan bagolyfajaink, amelyeknek már kora tavasszal fiókáik vannak, vagy a rétisasok a tojásokon ülnek, esetleg már fiókájuk is van. Ha a növényekre utalok, idén a volgamenti hérics másfél, két héttel is előbbre virágzott, mint ahogyan szokott egy átlagos évben. Eddig is voltak feladataink, de a terepprogram tavasszal kezdődik. Kezdjük a részletes felméréseinket, és a különböző egyéb feladatok ellátását.
– Önöknek a védett élőlények állományait fel kell mérni. Ezt hogyan kell elképzelnünk?
– A növények, és az állatok világában vannak védett, és vannak fokozottan védett fajaink is. A fokozottan védett azt jelenti, hogy a legritkábbak, és a legsérülékenyebbek, tehát leginkább rájuk kell vigyázni. Ezeknek a fajoknak a pontos adatai rendelkezésre kell álljanak. Csak példaként említem a túzokot: pontosan kell tudnunk, hogy a nemzeti parkokban mennyi túzok van. Vagy például a parlagi sas, a kékvércse, a réti sas szintén fokozottan védett kategória, tudnunk kell, hogy mennyi, és milyen madár fészkel nálunk. Nemzeti parkunknál a kanalas gém, a nagykócsag mellett a vörös gém kiemelt fajnak számít, hiszen a hazai populációnak jelentős része Biharugra térségében van. Míg az előbbinél végigjárjuk a fészkeket, és meg tudjuk mondani, hogy hány fészkelő fajunk van a fákon, addig nyilván a nádasban ezt nem tudjuk megtenni. Ezért repülőről vagy most már drónról is le tudjuk fotózni a kolóniákat föntről, utána pedig számítógépes rendszerekkel kiértékeljük. Így tudjuk az állomány változását is nyomon követni. Ha növényekről beszélünk, a volgamenti hérics több szempontból is unikális Magyarországon. Nemcsak azért, mert első fokozottan védett növényünk, és rendkívül gazdag történelmi múlttal bír hazánkban, hanem mert ennek a populációnak a megőrzése is a mi feladatunk. Itt nyilván nemcsak azt kell megszámolnunk a tavaszi virágzású időszakban, hogy hány tő volgamenti héricsünk van, hanem azt is, hogy melyik egyéves, melyik kétéves, és melyik több éves. Hiszen ezeknek az élettartama, életkilátása teljesen más. Vagy itt van például a bókoló, vagy más néven kónya zsálya, aminek a két magyarországi populáció Kondoros, és Pusztaföldvár külterületén, Orosháza külterületén található. Itt is minden évben pontosan leszámoljuk a növényeket. Külön tudjuk csoportosítani a fejlődési fázisukat, és ez alapozza meg, hogy egyáltalán nyomon tudjuk követni, kell-e valamilyen védelmi intézkedést tenni, vagy pedig elég a passzív védelem ezen fajok esetében.
– Vannak olyan fokozottan védett növényfajok – például a volgamenti hérics is közéjük tartozik – amelyeket megpróbálnak akár szaporítani is, hogy növeljék a populációt. Ezt hogyan tudják kivitelezni?
– A volgamenti héricset hadd hozzam példának, ami Magyarországon is kiemelt fajnak minősül. Régebben volgamenti héricsnek hívtuk, de utána megállapították, hogy ez egy erdélyi hérics, tehát más fajnevet használtak. Később kiderült, hogy mégis a volgamenti hérics, vagyis az eredeti meghatározás takarja a tényleges fajt. Ennek úgy kell elképzelnünk az elterjedését, hogy legnyugatibb pontja mi vagyunk. Keletre, Ázsia irányába előfordul a faj. Ahhoz, hogy itt meg tudjuk menteni, két dolgot kell tennünk. Az egyik – én is részt vettem több ilyen expedícióban – hogy végig kellett járnunk. Moldvában van néhány kisebb populációja, Észak-Dobrudzsában. A Moldovai Köztársaságban is vannak populációi, Kisinyovtól jóval délebbre, az ország déli részén, illetve Ukrajnában, egészen a Krím félszigetig vannak populációi. Ezeket a helyeket végigjártuk, és olyan genetikusokat vittünk, akik kromoszómavizsgálattal meg tudták állapítani, hogy volgamenti héricsről van szó a mi esetünkben is. A kinti populációkat nyomon tudjuk követni, és annak a tapasztalatnak a felhasználását kell itt egy úgynevezett kutatási programba, fajvédelmi tervbe beépítenünk. Egyébként rendkívül érdekes volt a Moldovai Köztársaságban tett túránk, ahol azt tapasztaltuk, hogy ott még ugyanúgy kiássák, és gyógyászati célra használják a növénynek a gyökérzetét, mint ami történt nálunk is egészen az ’50-es évekig Csorvás, Orosháza térségében.
– Egy projektnek köszönhetően Montág-pusztán egy óriási állattartótelepet adtak át. Az itt tartott szürke-marháknak is nagyon fontos feladatuk van a parkban. Mit tapasztaltak az elmúlt néhány hónapban, a létesítmény mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket?
– Pozitív tapasztalatokkal bírunk, hiszen amikor megépítünk egy ekkora nagy épülettömböt, rengeteg tervezői, rengeteg építészeti megoldást kell összeötvözni, aminek számtalanszor az a következménye, hogy valamit újra kell építenünk, vagy valamit újra kell gondolnunk. Meg kell állapítani, hogy ez a telep jól működik, semmilyen probléma sem volt a téli időszakban. Már 300-350 szürkemarha-tehenet teleltetünk ki, és most, hogy vége az ellési időszaknak, közel 200-300 borjúval gazdagodtunk. A telep az egész téli időszakot aktívan ki tudta szolgálni. A téli takarmányozástól kezdve egészen tavaszi kihajtásig úgy tűnik, hogy teljesen gördülékenyen ment minden, ami előrevetíti, hogy a telep hosszú távon fogja az állomány tartását biztosítani.
– A Körös-Maros Nemzeti Parkban a szürke-marhák génmegőrzését is megcélozzák, emellett ezeknek az állatoknak jelentős szerepük van a park területeinek óvásában. Ezt pontosan mit takar?
– A magyar szürke-marha egy úgynevezett extenzív fajta. Ez azt jelenti, hogy természetes körülmények között tartották régen, nem pedig intenzíven takarmányozva, zárt tartási körülmények között. Ennek a fajnak az '50-es évek végén volt a mélypontja, de mára ez az egyik legkiválóbb kezelője a természetes szikes gyepeinknek, a réti ecsetpázsitosainknak. Hiszen nemcsak hogy lelegeli a területet, hanem olyan szétszórt típusú legeltetést folytat, ami természetvédelmi szempontból kiváló. Itt régen erdőtüzek voltak, vagy például nagy állatállományok legeltek, most a szürke-marha az, amelyik a legelésével ezeket az ökológiai körülményeket biztosítani tudja. Vannak mocsarak, amit le kell azért legeltetni, hogy utána újra gémtelep legyen, és ez csak egy példa. Ezért is létfontosságú a jó genetikai állomány fenntartása.
– Milyen fejlesztések várhatók a közeljövőben az igazgatóság területén?
– Az igazgatóság történetének az egyik legnagyobb fejlesztését fogja a 2019-es esztendő adni, hiszen több európai uniós pályázatunk közbeszerzése lezárult a tavalyi esztendőben, vagy most, az év elején. Ha már beszéltünk a szürke-marhákról, meg kell említenünk például a bivalyokat is. A Körös-Maros Nemzeti Park az első három legnagyobb szürkemarha-tartó között van Magyarországon, a mintegy 3000 szürkemarhával, és a közel 300 bivalyunkkal meghatározó a mi törzstenyészetünk. Ezeknek az egyik fontos telelőhelye az a dévaványai pusztán található, ahol olyan füves területekkel is rendelkezünk, hogy a téli takarmányozást biztosítani tudjuk. Ott régóta már probléma ezeknek az állatoknak az elhelyezése. Most sikerül pályázati úton, mintegy másfél milliárdos programból megvalósítanunk egy teljesen új épületkomplexumot. Nagyobb, kétszer akkora, mint a montág-pusztai, de itt a bivalyoknak is lesz helyük korszerű körülmények között. A Makovecz építési irodával terveztettünk, hiszen viszik tovább az építészeti hagyományokat. Egy organikus típusú épületcsoportot hozunk létre, amivel a megye első középülete fog Makovecz tervek alapján megvalósulni Dévaványa külterületén. Egyébként innen hordozzuk ki vagy lábon hajtjuk ki az állatokat tavasszal, illetve szállítjuk ki a nemzeti park különböző pusztáira. Szarvason egy olyan állatparkot hozott létre 5 évvel ezelőtt az igazgatóságunk, amellyel a Kárpát-medence őshonos vadvilágát kívánjuk bemutatni. Hiszen nagyon sokan vannak, akik vaddisznóval, rókával, borzzal nem találkozik. Itt tematikusan összepakoltuk ezeket a fajokat. Ma már közel 50 fajunk van. Itt egy 27 hektáros kastélyparkról beszélünk. Ez a régi Csáky-Bolza-féle kastélypark. Ennek az általános rekonstrukciója részben megvalósult, de nagyon sok olyan infrastrukturális elem van, ami még szükséges ehhez. Hiszen ha csak a tavalyi esztendőt nézem, közel 50 ezer látogatónk volt az állatparkban. Ennek a látogatótömegnek a kiszolgálására új parkolót, ajándékboltot, új kikötőt fogunk építeni, és közösségi épületet. Ez egy olyan típusú fejlesztés lesz, amivel lezárul az Anna-liget fejlesztésének a közel 25 éves története, hiszen ne felejtsük el, hogy ’94-ben, amikor megvásároltuk ezt a 27 hektáros parkot, ebből 11 hektár szántóföld volt, és búzát termeltek benne ott, ahol most sétálunk az erdőben, és csodáljuk az ottani különböző állatfajokat, az európai bölényt, a jávorszarvast, az uráli baglyot, vagy akár a fakó keselyűt.
– Dévaványán két évvel ezelőtt adták át a Túzokvédelmi Mintaterületet. Mi a tapasztalata ezzel kapcsolatosan? Milyen céllal jött létre, és mennyire váltotta be a hozzá fűzött reményeket?
– Dévaványai szakmai munkánkról azt kell tudni, hogy két rendkívül jelentős pólusa van. Az egyik a Túzokvédelmi Állomás repatriációs központ, ahova Magyarországon bármely pontjáról idehozzák például a kikaszált túzokfészekaljból a tojásokat, mi pedig kikeltetjük a tojást és felneveljük a madarakat. De ugyanígy Szlovákiában is van egy kisebb populáció, és Bécs mellett, Ausztriába, onnan is idehozzák a tojásokat. A felnevelt madarakat próbáljuk visszavadítani, ehhez kapcsolódik a mintaterületünk mintegy 400 hektáros lezárt területe, ahol a madaraknak a visszavadítása folyik. Régebben, amikor elengedtük a felnevelt túzokokat, ráraktunk egy gyűrűt, és mivel magas volt a növényzet, vagy láttuk, vagy nem láttuk, hogy utána mi történik velük. A tavalyi esztendőtől kezdve 3-4 túzokra ráhelyeztünk olyan műholdas adóvevőt, pontosabban olyan adót, amivel követni tudjuk a mozgásukat. Mind a 3-4 túzok, ami eddig a programba került, mindegyik egészséges, a vadon élő csapatokba beilleszkedett, és teljes értékű tagja a kinti populációnak. Ez egy rendkívül nagy szakmai eredmény, ami az én legoptimistább elképzeléseimet is felülmúlta.
