– Milyen érzés volt, amikor értesült a kitüntetésről?
– Az igazgatóságunk 25 évvel ezelőtt alakult, 1994-ben. Akkor kaptam én is a kinevezésemet. Abban az időben egy új igazgatóság alakult fiatalokkal: 30 évesek voltunk. Hozzákezdtünk a kollégákkal, hogy fölépítsünk egy teljesen új nemzeti parkot. Az elmúlt 25 év lehetővé tette, hogy az, amit annak idején elterveztünk, formálódjon – néhány fejlesztés éppen most fog lezárulni. Megadatott, hogy amit elterveztünk, végig is vigyük, így elégedettek lehetünk – ez nem mindenkinek jut ki az életében. Egy ilyen periódusban kaptam a kitüntetést, és ahogy az indoklásban is benne van, ez annak a munkának, annak a teljesítménynek az elismerése, amit a nemzeti parkunk, az igazgatóságunk kollektívája végez. Különösen jólesett, hogy az országnak erre a szegletére vetült kicsit a fény.
– Ahogy említette, az eltelt 25 évben megvalósították a kitűzött célok nagy részét. Melyek voltak ezek a célok? Mennyire volt nehéz egy infrastruktúrát fölépíteni egy új nemzeti parkhoz?
– 1994-et írtunk. A rendszerváltás után voltunk néhány évvel. Született egy országgyűlési határozat, az úgynevezett Alföld program, ami kitűzte, hogy legyen a Körösök mellett egy új nemzeti park. Akkor ezt az egészet nulláról kellett felépítenünk. Dévaványán például voltak épületek néhány kollégával, de alapvetően teljesen új rendszer alakult. Példaként említem, hogy 1994-ben vettünk 43 szürkemarhát és most 3 000 szürkemarhánk van. Akkor volt 2 000 hektár földünk, most pedig 36 000 hektár. A nemzeti parkoknál a világon mindenütt kulcskérdés, hogy saját vagyonkezelésben legyenek. A mi esetünkben állami tulajdon a nemzeti park 92 százaléka, és több mint kétharmad a mi vagyonkezelésünkben van, tehát a célokat maradéktalanul meg tudjuk valósítani. Nyilván ez a 25 év sok mindent jelent, hiszen a különböző kormányok alatt különböző programok létezetek. Először volt a környezetvédelmi alap, utána megjelentek az európai uniós pénzek, ezeket mindig próbáltuk kiaknázni. Elterveztük, hogy hol lesznek például az állattartó telepeink, látogatóközpontjaink. Ezt már 25 évvel ezelőtt eldöntöttük, így egy folyamatos, kiegyensúlyozott, szerves építkezést tudtunk végrehajtani. Folyamatos építkezésben voltunk, szakmailag ebből nem mozdítottak ki minket a különböző időszakok, így értünk el a mai napig. Nyilván rengeteg munka és feladat árán. Személyesen is büszke vagyok a nemzeti parkunkra. Nemcsak arra, amit elértünk, hanem arra is, amit nap mint nap végzünk – úgy gondolom ez jó irány. Természetesen a jövőben is vannak céljaink, de az infrastruktúra kiépítése az a mostani költségvetési ciklusban le fog zárulni.
– Amikor az ember pályát választ, akkor nem feltétlenül az lebeg a szeme előtt, hogy nemzeti park igazgatója szeretne lenni. Hogyan talált önre ez a hivatás? Milyen utat járt be eddig?
– Békéscsabai születésű vagyok, az iskolában volt egy neves természetkutatónk és muzeológusunk, Réthy Zsigmond, aki sajnos korán elhunyt. Ő az akkori békéscsabai úttörőházba szervezett természetvédelmi táborokat, és hetente természetvédelmi klubokat. Az édesanyám is ott dolgozott, így kerültem oda. Már előtte is szerettem az állatokat, a növényeket, a természetet; ott pedig gyakorlatilag egy professzionális klub indult el. Erre valamennyien büszkék lehetünk, mert Magyarországon az első természetvédelmi táborok Réthy Zsigmond nevéhez fűződnek. Az akkori közösség egyébként ma is összetart. Többen dolgozunk a nemzeti parkunkban, de akiket máshová vetett a sors, ők is természetvédelemmel foglalkoznak. Utána a Rózsa Ferenc Gimnáziumban végeztem, az Andrássy elődjében, majd két út állt előttem, hogy vagy biológus leszek, vagy erdőmérnök. Végül Sopronba mentem, az erdőmérnöki pályára jelentkeztem, mert az közelebb van a természethez, mint az elméleti biológia. 1987-ben végeztem, akkor föl se merült, hogy máshova menjek az országban. Itt élt a családom, tehát ide kívántam visszajönni. Először Gyulán az erdészetnél dolgoztam, utána természetvédelmi őrként, majd a környezetvédelmi felügyelőségen. Amikor alakították az igazgatóságot, tőlem is kértek egy költségvetési és szakmai megvalósítási koncepciót. Dr. Tardy János, az akkori államtitkár nem kis kockázatot vállalva – hiszen 30 éves voltam, tapasztalatlan, és tudatlan sok mindenből – engem jelölt arra, hogy kezdjünk hozzá, és kezdjem felvenni az embereket a nemzeti parkhoz. Végül még ma is itt vagyok. Nyilván ez sok mindennek köszönhető. Hozzá kell tennem, hogy annak idején, amikor megkaptam a kinevezésemet, akkor az igazgatói karban 45-50-55 éves kollégák voltak. Hogy ott sikerült megragadnom, ez az akkori közösségnek volt köszönhető.
– Erdőmérnökként az egyik olyan hazai nemzeti parkot kezdte létrehozni és irányítja ma is, ahol jellemzően inkább puszták vannak. Ez mennyire határozza meg a munkát?
– Az erdőmérnök a természettel foglalkozik, sok mindent csináltunk mi is. A mai világban is úgy van, hogy az ember szerez egy szakmát, és 3 év múlva már teljesen mást csinál. Amikor mi alakultunk, a ’90-es években, hatósági tevékenységet folytattunk, pecsételtünk, engedélyeztünk. Most pedig azt csináljuk, amit egyébként egy klasszikus nemzeti park, állatokat tartunk, és fönntartjuk. 20 százaléka a nemzeti parkunknak erdő. A Maros és a Körös hullámterében jelentős erdőterületeink vannak. De a pusztához is régi kötődésem van. Még a Réthy Zsigmond-féle táborokból kiindulva minden hétvégét azzal töltöttünk, hogy biciklire ültünk és kimentünk Dobozra, a Madárfoki-erdőbe, vagy vonattal a Kígyósi-pusztára, a kardoskúti pusztára és így tovább. A mai nemzeti parkunk 70 százalékát akkoriban egy távcsővel a nyakamban jártam be, ami egy olyan mély és tartalmas tudást ad mind a mai napig, hogy e nélkül elképzelhetetlen lenne az eredményes munkavégzés. Én már akkor is ismertem ezeket a területeket, de természetesen meg kellett tanulni, mint ahogy mindent. A pusztát is, a vizes élőhelyeket, a tavakat, a halgazdálkodást.
– A nemzeti park legismertebb állata a túzok, számos fajtamentő, fajtavédő program zajlik önöknél. Ezekről mit lehet tudni?
– Magyarországon a túzokvédelmi központ, a túzokvédelmi állomás Dévaványán található, és azt az igazgatóságunk működteti. Ez azt jelenti, hogy a veszélybe került madarak, fészekaljak, ki nem kelt tojások mind bekerülnek hozzánk. A madarakat ott fölneveljük, utána visszavadítjuk a természetbe. Ennek van egy nagyon fegyelmezett, és szoros technológiája. Az elmúlt évek során alapvető szakmai előrelépés történt, hiszen ahogy a technológia fejlődik, lehetőségünk volt európai uniós segítségével adókat fölhelyezni madarakra, ami még 5-10 éve elképzelhetetlen volt. Így a madarakat mind a mai napig nyomon tudjuk követni. 3 madárra is fölszereltünk ezelőtt több mint 2 évvel, és most is meg tudom mondani 5 perc alatt, hogy hol vannak, mit csinálnak. Ezek a lehetőségek új távlatot is nyitottak, hiszen nem tudtuk, hogy mi lesz ezekkel a madarakkal. Hiába gyűrűztük meg őket, a magas fűben nem láttuk, és nem is tudtuk követni. Most látjuk, hogy a madarak merre mozognak, és ehhez kapcsolódóan a védelmi programunkat tudjuk pontosítani, csiszolni.
– Vannak olyan eredmények, amelyekről már be tudnak számolni a túzokvédelmi programban?
– Természetesen. Nagyon érdekesek a költésbiológiai eredmények, van, amit soha nem tudtunk volna meg, ha nincsen műhold. Idén, az év első 3 hónapjában nem esett csapadék. Ezért amikor kezdődött a túzokdürgés, nagyon alacsony volt a növénytakaró, a vegetáció. Majd utána 3 hónapig esett az eső. Ez több mindent okozott, például azt, hogy az egyik műholdas madarunknak háromszor tönkrement a fészke, de negyedszerre is fészket rakott. Ez például teljesen új távlatokat nyit. Spanyolországban van egy rendkívül nagy tapasztalattal bíró professzor, aki a közelmúltban járt a nemzeti parkunkban. A tapasztalatok felhasználásával most már sokkal pontosabban látjuk, hogy hány évente lesz eredményes egy költés, mit és hogyan kell tennünk. Van egy 400 hektáros túzokvédelmi mintaterületünk például, ezt most fogjuk felújítani teljes egészében európai uniós pénzből, közel 100 millió forintért. Tehát ezeket a programokat mind olyan minőségűre fogjuk tudni csiszolni a nyertes EU-s pályázatnak köszönhetően, ami a védelem hatékonyságát nagyban fogja segíteni.
– Jelenleg milyen fejlesztések zajlanak, illetve mibe kezdenek bele?
– A legnagyobb beruházásunk – európai uniós pályázatokról beszélünk – a Dévaványa melletti úgynevezett Kőmagtári tábla, ahol egy teljesen új állattartó telepet fogunk építeni. Ez lesz Makovecz terve alapján az első Makovecz középület a megyénkben, ez közel 1,5 milliárd forintos beruházás. A legnagyobb telelőhelyünket a szürkemarhánál és a 300-as házi bivaly-állományunknál tartósan meg fogjuk tudni oldani, ami eddig problémákat vetett föl. Biharugrán pedig most folyik egy állattartóhelynek az építése. Ezek 30-40-50 millió forintos tételek. Szabadkígyós és Kétegyháza között állattartóhely épül, ahol a nyáron kihelyezett gulyákat tartjuk, emellett még Csongrád megyében is lesz két helyen. Amikor a három kisebb épület meglesz, akkor a régi magyar háziállatfajtáink génmegőrzése is meg fog oldódni. A másik nagy beruházásunk az idegenforgalomhoz kapcsolódik. Szarvason a az állatparkunkban a Kárpát-medence őshonos vadvilágát mutatjuk be. Itt új épület, új büfé, korszerű ajándékbolt készül. Nagy gondot jelent ez, hiszen már 40 ezer látogatónál járunk az idén, és a parkolás civilizált megoldása várat magára, de erre már megvan a pénz. Lesz hajókikötőnk, lesz közösségi épületünk, lesznek fejlesztéseink. A Kárpát-medencéről beszélünk, akkor itt a Kárpátokra is gondolunk. Úgyhogy most kezdjük a farkas kifutót építeni, a hiúz elhelyezését megoldani. Ehhez kapcsolódik egy INTERREG-es pályázati csomag, amit román partnerekkel és a Békés Megyei Iparkamarával együtt nyújtottuk be. Ezek részben szintén Szarvason segítenek az ottani beruházásokban, másrészt pedig a Királyhágó mellett, Vársonkolyoson a kinti partnerünk, egy nagyváradi iskola egy erdei iskolát fog építeni. Ez is gyakorlatilag napjainkban fut, de van még túzok LIFE programunk, ami folyamatos, és vannak a kékvércséhez kapcsolódó LIFE programelemeink. Gőzerővel dolgoznak a kollégáim.
– Az ősz egyik legnagyobb rendezvénye önöknél szeptemberben a kardoskúti Fehértó Napja. Idén mivel készülnek?
– Tavaly megint egy lélektani határhoz érkeztünk, a három természetvédelmi napunk közül ez volt az első, ami már több mint egy évtizedes. Múlt évben annyi vendégünk volt, hogy a parkolást, a különböző árusok elhelyezését is részben át kellett gondolnunk. Az idei esztendőben a klasszikus programokat fogjuk szélesíteni. A gyerekeknek széles programskálát tudunk biztosítani: a lovasbemutató, az íjászbemutató, és az ehhez kapcsolódó programpontok nagy érdeklődésre tartottak számot, tehát ezeket hozzuk most is. Az árusok körét is emeljük, hiszen a nemzeti parki termékekre rendkívül nagy érdeklődés van az ott előállított sajtoktól kezdve a mézekig. A kulturális programokat is próbáljuk minél jobban megszervezni, és az egész napot olyan rendezvénnyé tenni, ami jó és emlékezetes lesz. Természetesen a szürkemarha pörkölt sem marad el, de juh pörkölt is készül az ottani sziki állományból.
