Dr. Patócs Ilona: Imádtam a kihallgatásokat, a nyomozói taktikákat

2025. április 6. 16:34 | D. Nagy Bence

Dr. Patócs Ilona, Magyarország első női bűnügyi nyomozója, és később sztárügyvédje „A nyomozó” című friss könyvét mutatta be Békéscsabán. A szerzővel Aktuális című műsorunkban beszélgettünk pályájáról, megoldott és megoldatlan bűnügyekről, a szakma szeretetéről.

– Egy rendkívül izgalmas kötet, A nyomozó kapcsán beszélgetünk, amely egyben az ön írói debütálása. Nem árulunk el titkot, ha elmondjuk, az ön nyomozói munkásságába nyerhet az olvasó betekintést.

– Ez így van. 1981-tól 1991-ig dolgoztam a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. Úgy tudom, hogy én voltam az első nő, aki a bűnügyi téren esélyt kapott arra, hogy nyomozó, majd vizsgáló legyen. Ezt a tíz évet öleli fel ez a kötet. Egyrészt a bűnügyeket, amelyeket én és a kollégáim feldolgoztak, másrészt pedig az én egyéni, szubjektív érzéseimet. Hiszen nőként kerültem be egy hagyományosan férfi közegbe. Ráadásul tíz évvel voltam fiatalabb, mint az addigi legfiatalabb kolléga, tehát halmozottan hátrányos helyzetű voltam.


– Mi a különbség nyomozó és vizsgáló között?

– Először is, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor én nem nyomozó, hanem vizsgáló voltam. A kiadóm azt mondta, hogy vizsgálóról a köznyelv nem nagyon tudja, hogy most akkor nőgyógyász vagy milyen vizsgáló lehetett. A bűnügyi osztály a rendőrségen két részre oszlik. A bűnügyön vannak a bűnüldözők, ők a nyomozók, akik az ismeretlen tettest felderítik. Aztán átadják a vizsgálatnak, ahol kihallgatják a gyanúsítottat, felkutatják a tanúkat, előkészítik az ügyészségnek vádra. Én a vizsgálaton dolgoztam, és imádtam a kihallgatásokat, a taktikát, és a többit. Nagyon-nagyon szerettem ezt.


– A filmekben látott módszerekben visszaköszön a valóság?

Is-is. A jó krimikbe vannak olyan valós dolgok, amiket mi is alkalmaztunk. És vannak olyan fikciók, ami nyilván a szerzői joga az illetőnek, hogy mit talált ki hozzá.


– A téma kapcsán a közelmúltban talán csak Dezső András oknyomozó újságíró kötetei juthatnak az ember eszébe, ön viszont a saját bőrén tapasztalta meg mindezt. Volt-e előképe annak, hogy ezt a pályát válassza?

– Mindig lázadó gyerek voltam, és egy rendőrt a család biztos, hogy nem szeretett volna. Pláne nem, hogyha a lányuk lesz rendőr. Másrészt rengeteget olvastam gyerekkoromtól kezdve, és iszonyatosan szerettem a krimiket. Főleg azokat a krimiket, amikben van egy csavar, egy briliáns fordulat, ahol a csodálatos nyomozó felderíti az ismeretlen elkövetőt. Nekem ez végig az álmom volt.


– Átszakadt-e ez a gát végül is a család részéről?

– Sajnos édesapám 83-ban elhunyt,  ő volt rettenetesen ellene. Én 81-be kezdtem a bűnügyön, és addig még annyira nem érett be a pályám, hogy erre ő akár büszke lehetett volna. Édesanyám pedig sztoikus nyugalommal tudomásul vette, hogy a lánya ennyire elhajlott attól, amit szerinte egy nőnek csinálni kellene. Nem nagyon nem sikerült ezt feloldani.


– Az erős ellenszél dacára mégis megtalálta a számításait.

– Volt ellenszél, de ez engem mindig csak inspirált. Ezt az ellenszelet sikerült aztán annyira leküzdeni, hogy végül igazán megtaláltam a rendőrök között a helyem. Igaz, hogy a legelső napomon 15 férfi fogadott egy szűk helyiségben. Itták a kávéjukat, szívták a cigit. Az egyik megszólalt, hogy na végre van itt egy nő, lesz, aki elmossa a bögrét. Én pedig azt válaszoltam, hogy úgy látom férfi se sokkal több van, a bögréjét meg mindenki mossa el magának, és úgy vágtam be az ajtót, hogy csak pergett a vakolat. Körülbelül ez volt az a hangnem, amibe végül is elfogadták, hogy nem nőként, hanem kollégaként kell kezelni, és ezután teljesen jól be tudtam illeszkedni.


– Úttörőnek tartja magát ezen a területen?

– Ma már rengeteg nő van a bűnügyi vonalon. Viszont ha jobban megnézi, bűnügyi parancsnokot nem nagyon talál nőként. Tehát most már úgy elfogadta a rendőri társadalom, hogy a nők is alkalmasak kihallgatni, és a többi. De parancsnoknak nem olyan túl sokat talál.


– Milyen ívet rajzol föl a kötetben?

– Egy olyan üggyel kezdődik, ami rendkívül nagy port kavart annak idején Békés megyében. Ez a sátánista emberölési ügy volt, amit én már parancsnokként vezényeltem. Én csináltam a helyszíni szemlét, én vezettem a nyomozást. És utána visszamegyünk 81-be, amikor felszereltem: csetlő-botló kezdő bűnügyes voltam, és a kollégák viccelődéseinek céltáblája. A vége pedig 1991, amikor parancsnok lettem ezen az osztályon. Egyrészt tehát egy nő pályafutása, valamint a levizsgált, lenyomozott ügyek halmaza. Hatvan-valahány bűnügy van benne.

 

A teljes beszélgetést Aktuális c. magazinunkban hallgathatják meg hétfő este!

További programok »