Szarvas Péter: Nem volt problémamentes a ciklus, de a város sokat fejlődött

2024. szeptember 20. 12:36 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Szarvas Péter polgármester a 2024. évi költségvetési rendelet módosításának egyes részeit, a város forgalmi rendjéről szóló tanulmány javaslatainak megvalósítását és Békéscsaba legnagyobb fásítási lehetőségét emelte ki a ciklus utolsó soros közgyűlésének döntései közül.

Békéscsaba polgármestere a közgyűlés utáni tájékoztatóját azzal kezdte, hogy a csütörtöki volt a 2019/2024-es öt éves önkormányzati ciklus utolsó soros közgyűlése. Szarvas Péter úgy fogalmazott: az elmúlt öt év messze nem volt problémamentes, hiszen alig hogy elkezdte a testület a munkáját 2020-ban kitört a COVID-járvány, majd 2022-től érezhető lett a szomszéd országban zajló háború hatása, amely alapvetően befolyásolta az önkormányzat munkáját és gazdálkodását. Hozzátette: ezzel együtt Békéscsaba ebben az öt évben – köszönhetően az önkormányzatnál és az önkormányzati cégeknél, intézményeknél dolgozók munkájának – a város sokat fejlődött.  

A közgyűlésen történt módosítás értelmében több mint 459 millió forinttal nő a város költségvetése, amely lehetőséget teremtett az önkormányzatnak arra, hogy számos előirányzatra tudjon plusz forrást biztosítani. Szarvas Péter többek között Békéscsabai Városgazdálkodási Kft.-nek megítélt 82 millió forintot emelte ki.  

– A városgazdálkodási cég kap 82 millió forintot különböző munkák elvégzésére. Ezek között a feladatok között szerepel a  csapadékvíz-csatornák korszerűsítése és tisztítása, a fás szárú növények ápolása és gondozása, illetve a zöldfelületek gondozása, valamint a külterületi földes utak karbantartása. Emellett az intézményi céltartalékot is tízmillió forinttal megemelte a közgyűlés. Ezt a céltartalékot a város önkormányzati köznevelési, szociális és kulturális intézményeiben bekövetkezett műszaki problémák elhárítására lehet felhasználni – hangsúlyozta Szarvas Péter.

A városvezető arról is tájékoztatott, hogy a grémium a Békéscsaba forgalmi rendjét tárgyaló szakértői tanulmány javaslatai alapján haladéktalanul elrendelte a balesetveszélyes helyzetet előidéző, a jelzőlámpákat és táblákat eltakaró növényzet karbantartását. Hozzátette: azon munkálatok esetében, amelyek  komolyabb forrást igényelnek – parkolási rendszer és körforgalmak kiépítése – a városüzemeltetési osztály munkatársaitól kérnek egy prioritási sorrendet, valamint a források megjelölésével egy ütemtervet.

 

 

A polgármesteri tájékoztatón szóba került, hogy a LIFE programban tervezett közösségi kerékpáros rendszer telepítése helyett a város legnagyobb fásítására pályázhatnak. 

– A közgyűlés úgy döntött, hogy a kerékpáros bérleti rendszer helyett erdősítési és fásítási programra nyújt be pályázatot. Ha ez sikeres lesz, akkor több mint 1000 darab kétszer iskolázott fát tudunk elültetni. A helyszíneket is kijelöltük: Jamina a külső övezete, a CsabaPark, a Békési út környezete, a Lencsési lakótelep és az Orosházi út környezete.

A tájékoztatón Szarvas Péter elmondta, hogy csütörtökön átadták Békéscsaba Közgyűlésének Elismerése kitüntetéseket Bugyinszki Tamásnak, a Békéscsabai Városi Polgárőrség elnökének és Seres Sándor, újságírónak. Továbbá ismertette, hogy a Kiváló Szociális Munkáért kitüntetést idén Bagita Gézának, a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ szenvedélybetegek nappali ellátása terápiás munkatársának és a Békéscsabai 3-as számú, azaz a Belvárosi Bölcsőde kollektívájának ítélték oda.

További programok »

FEL