Kádár Kende lett a 2019-es diákpolgármester

2019. október 3. 19:33 | Varga Diána

A diákok döntöttek, a Belvár jelöltje győzött!

A 28. Csabai Garabonciás Napok múlt héten vasárnap kezdődött, a hagyományokhoz híven fáklyás felvonulással. A csabai középiskolásokat megmozgató eseménysorozat egész héten számos programot kínált a diákoknak. A csütörtök délutáni program részeként, a kapmányzáró felvonulás után átadták a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetéseket, melyeket 2019-ben a Békés Megyei Diáksport Egyesület és Perényi László pedagógus vett át.

Ahogy a korábban, úgy idén is a csütörtök este volt a rendezvénysorozat csúcspontja, hiszen a szervezők ekkor tették közzé, ki lett 2019 diákpolgármestere. A Gál Ferenc Főiskola békéscsabai campusának tornacsarnoka teljesen megtelt diákokkal, akik óriási lelkesedéssel szurkoltak saját csapatuknak. 

 

 

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a kampánystábok idén "csodajelölteket" állítottak, akik üdék, frissek, okosak és bölcsek, mind a kilenc jelöltet érdemesnek tartotta a város kulcsára.

Az est legjobban várt pillanata az eredményhirdetés volt: kilencedik helyen a Kemény színeiben László Fanni, nyolcadikként a szegyás Gonda Ádám, hetedik helyen a gészis Susánszky Ádám, a hatodikként az Andrássy színeiben induló Szák-Kocsis Benjámin, az ötödikként a BEG-es Urbancsek Zalán, negyedikként a Közgé színeiben indult Sajben Bálint végzett.

Harmadik lett a trefortos Pálfi Sándor, a második helyen végzett Zámbó Szilárd, míg nagy fölénnyel a Belvár színeiben Kádár Kende nyerte a diákpolgármester-választást.

 

Szarvas Péter átadta a város kulcsát Kádár Kendének. Fotó: behir.hu/Papp Ádám

Közönségkép a 28. Csabai Garabonciás Napokon. Fotó: behir.hu/Papp Ádám

További programok »

FEL