Az új diákpolgármester a békéscsabai városházán kezdte a hetet

2021. október 11. 11:02 | Papp Ádám Sándor

A 29. Csabai Garabonciás Napok győztese, a csütörtökön megválasztott diákpolgármesternek megválasztott Szántó Zalán, valamint a két új diákalpolgármester, Csányi Huba és Kovács Ákos a békéscsabai városházán kezdte a hetet.

Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt héten rendezték a 29. Csabai Garabonciás Napokat. Csütörtökön a diákpolgármester-választást Szántó Zalán és az Andrássy nyerte meg, második helyen végzett Csányi Huba és a Belvár, a harmadik pozíciót Kovács Ákos és a Beg stábja tudhatta magáénak. 

Az új diákképviselők még pénteken meghozták első intézkedésüket, a tanítás aznap minden csabai középiskolában délben véget ért.

Hétfőn Szarvas Péter polgármester, Varga Tamás és Nagy Ferenc alpolgármesterek, valamint Szántó Zsolt kabinetvezető fogadta a Garabonciás első három helyezettjét. A városvezető gratulált minden induló iskola jelöltjének, véleménye szerint idén is kulturált körülmények között zajlott az országos szinten is egyedülálló diákrendezvény.

– A szokásosnál jobban izgultunk, a járványügyi szabályok miatt nem lehetett olyan teljeskörű rendezvénysorozatot tartani, mint a korábbi években. A fiatalok nagyon jól alkalmazkodtak az új szabályokhoz és Garaboncity nélkül erre a négy napra igazi pezsgő belvárost és iskolai életet produkáltak. A diákpolgármester-jelöltek nagyon ügyesek voltak, éles verseny volt közöttük – emelte ki Szarvas Péter.

A diákpolgármester, valamint alpolgármesterek óriási élményként élték meg az elmúlt hetet. Szántó Zalán kiemelte: az elkövetkező egy évben mindent megtesznek majd azért, hogy a diákság érdekeit képviseljék a békéscsabai városvezetésnél. 

– A céljainkról már egyeztettünk az alpolgármesterekkel. Biztosan létrehozunk egy közösségi teret a diákoknak és zöld városkép javításán szeretnénk dolgozni. Minden a diákságot érintő önkormányzati üggyel kapcsolatban bizakodóak vagyunk és mindent megpróbálunk megtenni Békéscsaba érdekében – mondta a behir.hu kérdésére a diákpolgármester.

A fogadást követően az újonnan megválasztott diákvezetők azonnal bekapcsolódtak a munkába és részt vettek a városvezetői ülésen. 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL