Vége a Garabonciásnak, megválasztották a diákpolgármestert – Galériával

2021. október 7. 20:48 | Csiffáry Zsuzsanna

A békéscsabai közgyűlés döntése értelmében 2021-ben Békéscsaba Ifjúságáért díjat kapott Kotroczóné Antal Terézia megyei vezető védőnő, a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke és Marik László pedagógus, labdarúgó szakedző. Az elismeréseket csütörtökön délután adták át a Csabagyöngye Kulturális Központban, majd a Garabonciás napok zárásaként megválasztották az új diákpolgármestert.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a Csabagyöngye Központ hangverseny termében adta át a Békéscsaba Ifjúságáért díjat Kotroczóné Antal Teréziának, valamint Marik Lászlónak. Az eseményen a díjak átadásában közreműködött Varga Tamás kultúráért felelős alpolgármester és Szigeti Béla, az ifjúsági és sportbizottság elnöke.

A két díjazott munkásságáról előző cikkünkben ide kattintva tájékozódhat.

A két díjazottat pályájukról kérdeztük, illetve arról, hogy mit jelent számukra az elismerés. 

– Védőnő azért lettem, mert mindig is szerettem volna közelebb kerülni a családokhoz, főleg a gyerekekhez. Azután a pályám úgy alakult, hogy a szakfelügyeletben kaptam feladatokat, amit a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban végezhettem: ez közelebb vitt a gyerekekhez, az élethez, a napi programokhoz, azokhoz a kérdésekhez, amelyek valóban érdekelhetik őket. Ebben tudtam kiteljesedni. Ez a díj nekem az ajándék ajándéka, mert számomra maga a tevékenység a fontos. Az, hogy mások szerint hasznára voltam a fiataloknak, az tényleg nagyon felemelő és örömteli – fogalmazott Kotroczóné Antal Terézia. 

– Mindig is érdekelt, hogy másokkal foglalkozzak. Középiskolásként is edző és tanár szerettem volna lenni. Hogy ezt a kitüntetést megkaptam, számomra nagy meglepetés, nem számítottam arra, hogy bárki is felterjesszen. Nagyon örülök, boldog vagyok – nyilatkozta Marik László. 

A 29. Csabai Garabonciás Napok diákpolgármesterét is ezen a délután választották meg. A győztes Szántó Zalán, a két új diákalpolgármester Csányi Huba, valamint Kovács Ákos.

– Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bizalmat szavazott, és nagyon köszönöm a lehetőséget. Van néhány pont, amire felhívtuk a figyelmét mindenkinek, igyekszem ezeket megvalósítani – mondta a választás után hírportálunknak Szántó Zalán.

 

Galéria

További programok »

FEL