Kotroczóné Antal Terézia és Marik László kapja a Békéscsaba Ifjúságáért Díjat

2021. június 29. 09:22 | Hidvégi Dávid

A békéscsabai Közgyűlés döntése alapján 2021-ben Békéscsaba Ifjúságáért Díjat Kotroczóné Antal Terézia megyei vezető védőnőt, a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke és Marik László pedagógus, labdarúgó szakedző kapja meg.

Dr. Szigeti Béla, az ifjúsági és sportbizottság elnöke kedd reggel ismertette, hogy a hétfői közgyűlés a zárt ülésén 2021-ben kiknek adományozta a Békéscsaba Ifjuságáért Díjat. Idén ketten kapják meg az elismerést.

 

Kotroczóné Antal Terézia

A munkája során hangsúlyos figyelmet fordít a fiatalokat érintő problémák kezelésére. Szívügye a gyermekek, a fiatalok egészségének (testi, lelki) védelme és fejlesztése, ennek szellemében hozta létre a városi Drogprevenciós Munkacsoportot. Kezdeményezésére a védőnői szolgálattal összefogva rendezik meg 1994 óta a „Szenvedélyünk az Egészség" vetélkedőket. A Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum 2001-es megalakulása óta aktív önkéntes tagja. Kisebb megszakítással 12 éven keresztül, majd a tagság teljes egyetértésével és elismerésével újabb 5 évre a vezetője.
 
Fontosnak tartja a KEF létét, egészségtudatos közvetítő szerepét, ezért a tagszervezetek aktivitását motiválja, menedzseli, látókörüket bővíti. Kotroczóné Antal Terézia nem egyszemélyes játékos, csapatot épít, és ő is csapattag. Segítő, közösségfejlesztő, mentálhigiénés attitűddel példát mutat, közösségekben gondolkodik, létezik, cselekszik. Szívvel-lélekkel hisz a prevencióban, a fiatal generációnak való pozitív példamutatás erejében, annak fontosságába.
 
 

Marik László

1994-től néhány éves megszakítással dolgozik jelenlegi munkahelyén a Békéscsabai Szakképzési Centrum Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolában. Marik László az iskolai diáksportot a mai napig nagyon fontosnak tartja, mert ebben nem csak igazolt sportolók vehetnek részt. Vallja, hogy a sport, a versenyzés a csapatsportokban megtanítja a gyerekeket egymás elfogadására, tiszteletére, az egymásért való küzdelemre, a győzelem és a vereség megfelelő kezelésére, a szabályok betartására. Tanítványaival rendszeresen részt vesz a Diákolimpia különböző versenyein, melyeken szép eredményeket érnek el.
 
Az edzőképző tanfolyamokon több mint 20 éve sportszervezést és sportpedagógiát is tanít. Tanári munkája mellett több mint 30 éve labdarúgó edző. Az évek folyamán számos korosztálynak adta át tudását, mintegy 50 későbbi válogatott, NB I-es, NB II-es labdarúgó pályafutását egyengette, segítette szakmai tudásával. Jelenleg a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia sportolóit edzi. Mindezek mellett a Magyar Diáksport Szövetség labdarúgó szakmai munkacsoport tagja. Évtizedek óta tevékenyen segíti a megyei szervezet munkáját.
 

További programok »

FEL