Út az ovifocitól az első csapatig – Marik Soma bemutatkozott az Előrében

2023. március 28. 12:25 | Hidvégi Dávid

Március 12-én a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba 1912 Előre a Budafoki MTE-t fogadta a Kórház utcai stadionban. A mérkőzés 75. percében csereként lépett pályára Marik Soma, aki ezzel egy hosszú folyamat különleges állomásához érkezett.

A tizennyolc éves játékos hatévesen került a lila-fehér klubhoz, kezdetben a barátai miatt látogatta az ovifoci foglalkozásait. Az évek folyamán azonban példamutató kitartással járta végig a békéscsabai egyesület korosztályait és váltott először kispályára, majd keresztpályára, 13 évesen pedig a nagypályás futballba is belekóstolhatott.

Marik László, az U19-es csapat edzője – aki egyben a játékos édesapja is – elmondta, Soma kezdetben nem volt a legjobbak között, azonban ahogy teltek az évek, a fejlődéssel együtt a korosztályos csapatok meghatározó játékosai közé nőtte ki magát. Az edző kiemelte: fia két évvel ezelőtt, az U17-es korosztályban robbant be igazán a legjobbak közé, amikor közel húsz gólja és annál is több asszisztjával egy kiemelkedően jó szezont tudott nyújtani.

 

Marik László és Marik Soma – (Fotó: Bimbó Lajos/Békéscsaba Labdarúgó Akadémia)

 

A támadásban és védekezésben is kiváló teljesítményt nyújtó fiatal játékos az U19-es csapat tagjaként rendszeresen a Békéscsaba 1912 Előre NB III-as gárdájában komoly szerepet kapott, amikor pedig Brlázs Gábor NB II-es együttesét sérülés- és betegséghullám sújtotta akkor a másodosztályú keretbe is meghívást kapott.

Marik Soma elmondta, hatalmas megtiszteltetés volt számára, amikor a Kórház utcai stadionban pályára léphetett, amely egyben meghatározó pillant is volt, hiszen egy hosszú és nehéz út egyik legfontosabb állomásához ért karrierjében. Hozzátette: tudatában van annak, hogy ezzel a pár perccel utat tudott mutatni a korosztályos békéscsabai labdarúgóknak, hogy kitartó munkával egy nap a felnőtt csapat mezében futhatnak ki a gyepre. A fiatal játékos azonban nem áll meg ünnepelni, hiszen már a következő cél lebeg a szeme előtt, azért dolgozik, hogy állandó kerettagja lehessen a Brlázs Gábor csapatának. Soma egyelőre az U19-es és az NB III-as keretben lép pályára, ám azt biztosra vehetjük, hogy a klub összes korosztályát példamutatóan végig járó játékos nevét belátható időn belül a nagycsapat összeállításában is olvashatjuk.

Soma számára ezért is volt különleges ez a pillanat, mert követhette édesapját, hiszen Marik László korosztályos válogatottként az NB I-es Békéscsabai Előre Spartacus színeiben kétszer is pályára léphetett a felnőtt csapatban. A Marik-család egyébként is ezer szállal kötődik a békéscsabai sportélethez, elég, ha csak Marik Lászlónét (Soma nagymamáját) említjük, aki csaknem ötven évig tevékenykedett a Békés megyei sportéletben versenyzőként, edzőként, vezetőként és 1990-es megalapításától kezdve elnökként irányította a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületet.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL