Hajrá Békéscsaba: Számolni kell azzal, hogy a költségek a jövőben emelkednek

2023. november 13. 16:36 | Kovács Andrea

A költségvetés az első három negyedévi adatok alapján jól áll, a kötelezők mellett az önként vállalt feladatokra is jut forrás. A szociális feladatokat ellátó civil szervezetek támogatását pedig 20 százalékkal emelik 2024-től. Ez a két témát emelte ki a novemberi közgyűlést értékelő sajtótájékoztatóján a Hajrá Békéscsaba frakció.

A Hajrá Békéscsaba frakció a közgyűlésen tárgyalt napirendi pontok közül a legfontosabbnak az idei költségvetésről szólót tartja, amellyel ez idáig minden rendben van, az iparűzési adóbevételek emelkedésének köszönhetően többletforrás is keletkezett – emelte ki dr. Szigeti Béla.

– Az elsődlegesen megfogalmazott célokra elegendő forrás jut, a pluszpénzből pedig fordíthat a város például a kiszáradt fák kivágására, a sportinfrastruktúra területén  a legszükségesebb felújításokra. A működőképességet meg tudjuk őrizni,  a munkahelyeket meg tudjuk tartani, a növekvő energiaköltségekre is van fedezet – fogalmazott a frakcióvezető-helyettes. 

Dr. Szigeti Béla hozzátette: látszik, hogy a magas infláció marad, ezért számolni kell azzal, hogy a költségek a jövőben emelkedhetnek. Megjegyezte azt is, hogy a gazdaság helyzetét illetően az előrejelzések pesszimisták, ami azt vetíti előre, hogy rövid és középtávon a költségvetés bevételei csökkenni fognak. Az viszont biztató, hogy az ingatlanértékesítésben vannak még tartalékok.

 

 

Dr. Juhász István arról beszélt, hogy a közgyűlés ellátási szerződés létrehozásáról döntött olyan társadalmi szervezetekkel, alapítványokkal, egyesületekkel, civil szervezetekkel, amelyek már évek óta közreműködnek abban, hogy a hátrányos helyzetben lévő, fogyatékkal élő, vagy szenvedélybeteg emberek a mindennapjaikban segítségre találjanak.

– Hat olyan ellátó szervezet van, amellyel az önkormányzat hosszú évek óta szerződéses kapcsolatban áll, és amelyek a kötelező feladataink ellátásában nyújtanak segítséget. Huszonöt éve kötötte a város az első ilyen szerződést, és az elmúlt 3 évben a szervezetek támogatási összegét, a nehéz gazdasági körülmények miatt nem tudta emelni. 2024-től kezdődően azonban a hat szervezet a korábbi összesen 6 millió forint helyett 20 százalékkal magasabb támogatást fog kapni, a legkisebb támogatási összeg 1 millió, a legmagasabb pedig 1,3 millió forint lesz összesen 7 millió 200 ezer forint értékben– emelte ki a tanácsnok. 

További programok »

FEL