Garabonciás napok: Polgármesteri találkozó a városházán

2018. október 5. 16:11 | Kovács Andrea

Nyolc induló közül a Vízmű jelöltje nyerte a 27. Csabai Garabonciás napok diákpolgármester-választást. Balog Mihályt és két alpolgármester társát Békéscsaba polgármestere a városházán fogadta. 

 

 

Szarvas Péter,  miután gratulált a diákvezetőknek, átadta a a város kulcsát és az együttműködésről egyeztetett velük.  Mint azt a városvezető elmondta: megbeszélték, hogy folytatják azt a hagyományt, miszerint a nyerteseket bevonják a város – elsősorban fiatalokat érintő –kérdéseibe. Hozzátette: várják a javaslatokat, ötleteket, és azt, hogy hogyan lehetne még színesebbé tenni a középiskolások életét Békéscsabán.

A békési megyeszékhely új diákpolgármestere úgy fogalmazott: még fel sem fogta győzelmét, de annak nagyon örül, hogy a Vízmű második alkalommal nyert a rendezvény 27 éves történetében. Balog Mihály elárulta: már vannak tervei arra vonatkozóan, hogy miként képviseli majd a város diákságát a következő egy évben. Hozzátette, hogy szeretné beütemezni mindennapjaiba a diákpolgármesteri címmel járó feladatait.  Azt tervezi, havonta legalább egyszer  felkeresi a város vezetőit, tárgyal, egyeztet velük  és ha kell, intézkedéseket hajt végre. Első határozatát vezető társaival már alá is írta. Ennek értelmében pénteken már délben véget ért a tanítás Békéscsaba középiskoláiban.

 

További programok »

FEL