Fejlesztések és programok jellemezték a Munkácsy Negyed 2023-as évét

2024. január 3. 14:21 | Vincze Attila

Az infrastrukturális fejlesztések mellett gazdag programkínálat jellemezte a Munkácsy Negyed 2023-as évét. Tavasszal megnyílt a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthona, nyáron és ősszel tematikus programok várták az érdeklődőket, októberben pedig elkezdődött a Deák és József Attila utcákat összekötő híd bontása is.

Május végén, egy nagyszabású megnyitó ünnepségen adták át a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthonát, amely a Gyulai úti Ursziny-Beliczey kúria teljeskörű felújításával, és egy új szárny hozzáépítésével jött létre. A Modern Városok Programban zajlott, több mint négymilliárd forintos beruházással immár a Munkácsy Negyed összes intézménye elfoglalta végleges helyét a csabai kulturális térben. A város a nyitást egy pünkösdi forgataggal ünnepelte, amely a 10. Színházi Olimpia programjaival karöltve hatalmas siker volt, a fokozott érdeklődés pedig azóta is kitart.

– A pünkösdi hétvégétől kezdve a színházi olimpiának köszönhetően nemzetközi hírű előadók, csoportok jöttek a városba, benépesült a bábszínház melletti park, ahogy a belső előadóterek is.  Az első benyomások alapján, valamint a bérletszámok eladásának növekedése azt mutatja, hogy továbbra is népszerű a bábszínház, a társulat közkedvelt és ennek a megújult térnek köszönhetően még több kisgyermekes család látogatja az intézményt – fogalmazott a behir.hu-nak Varga Tamás alpolgármester.

 

Fotók: behir.hu/ Máthé Csongor

 

A 2023-as év másik nagy volumenű eseménye a Múzeumok Éjszakája volt június végén, melyen számos izgalmas és érdekes programmal várták a látogatókat a kulturális intézmények. Azonban ősszel sem maradtak programok nélkül a csabaiak, hiszen Szent Mihály napján könyvbörzén, bábelőadáson és családi rendezvényeken is részt vehettek az érdeklődők. Az őszköszöntő programokba a Munkácsy Emlékház is bekapcsolódott, ahol a kúria urának és úrnőjének megválasztását tartották, majd lámpásokat készítettek az esti, lampionos felvonuláshoz. A Munkácsy Negyed lelkét ugyanis nem a beruházások, hanem az intézmények összefogásával létrejött programkínálat jelenti – erről már Opauszki Zoltán, Békéscsaba környezetvédelemért és turisztikáért felelős tanácsnoka beszélt.

– Fontos, hogy létrejött egy olyan együttműködő csapat, azaz a Munkácsy Negyedben működő intézmények munkatársai, akik rendszeresen találkoznak egymással, illetve a városházi kollégákkal és megbeszélik, hogy milyen programokat, hogyan szervezzenek meg, valamint egyeztetik a kommunikációt, a marketinget, az események koordinációját  emelte ki. 

 

 

Ugyanakkor a fejlesztések nem álltak le, hiszen tavaly októberben elkezdődött a Deák és a József Attila utcákat összekötő híd bontása. A projektben egy új, gyalogos és kerékpáros, megvilágított átkelőt alakítanak ki, valamint a József Attila utcai hídfőnél egy, a Munkácsy Mihály: Ásító Inas című képe alapján megformált bronzszobor kap helyet. A beruházás a tervek szerint 2024 nyarán fejeződik be, mellyel gyakorlatilag teljessé válik a Munkácsy Negyed kialakítása.

További programok »

FEL