Városi gyereknap a Munkácsy Negyedben – galériával

2024. május 26. 18:50 | Bere Mátyás

A gyereknapi körtúránkat a Csabagyöngyében kezdtük Évi tündér megnyitójával, majd bejárva a helyszíneket láttuk, hogy a Munkácsy Mihály Múzeum, a Békés Megyei Könyvtár, a Munkácsy Emlékház és a Napsugár Bábszínház is színes programokkal várta a családok seregét.

A vasárnapi városi gyermeknap akár "gyerekfesztiválnak" is mondható, hiszen ennek megfelelő eseménykavalkád várt a fiatalságra a délután folyamán: a zenés-táncos programoktól, a kreatív, feladatmegoldós és vetélkedős programokig volt itt minden.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Varga Tamás alpolgármester a programok bejárása után elmondta, örült a jó időnek, és annak, hogy rengetegen eljöttek a gyermeknapra.

– Megszámlálhatatlan élményben lehetett része a látogatóknak, hiszen minden intézmény fantasztikus kreativitással készült erre a napra. Véleményem szerint innen nem távozhatott élmények nélkül senki, de ez is volt a célunk, mikor belevágtunk a szervezésbe – fogalmazott.

 

Galéria

 

A Munkácsy Negyed minden intézménye, így a könyvtár is megtelt programokkal. Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója elmondta, hogy megtöltötték játékállomásokkal az épületet.

– Kreativitást és elhivatottságot bizonyít a részünkről, hogy minden állomáson valamelyik munkatársunk volt az, aki a programot biztosította. A tizennégy helyszínünkön a babáktól a felnőttekig minden korosztály megtalálhatja a neki tetszőt – fogalmazott az intézmény vezetője.

A család- és gyereksereg megtöltötte a város kulturális szívét. A robotikától az airsoft bemutatón át, a festésig és a játszóházig minden megtelt élettel. A családok  jó része bejárta a negyedet, újabb és újabb programok után kutatva. A kicsik pedig mind megtalálták a helyüket, és mikor már elfáradtak, akkor jöhetett egy leülős program, mint például a Békéscsabai Napsugár Bábszínház Paprika Jancsi című előadása.

 

További programok »

FEL