Valóra vált az álom: Megnyílt a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthona

2023. május 26. 21:45 | Hidvégi Dávid

A Modern Városok Program Munkácsy Mihály örökségét ápoló és népszerűsítő fejlesztési projekt részeként valósult meg a Gyulai úti Ursziny-Beliczey kúria rehabilitációja. A műemléki épület felújításával, és egy új épület hozzáépítésével, a Munkácsy Negyed koncepciójához illeszkedő, turisztikailag vonzó kulturális, művészeti, szórakoztató intézmény jött létre, amely nem más mint a Békéscsabai Napsugár Bábszínház.

A tavalyi évben átadott Steiner–Omaszta-kúria (Munkácsy Emlékház) mellett újult meg az Ursziny–Beliczey-kúria is, amely hosszú évtizedek enyészete után – a felújítást és egy modern épületrésszel való kibővítést követően – a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthona lett 2023. május 26-tól. Az épület átadóünnepsége látványos felvezető programmal indult a bábszínház kertjében, a 10. Színházi Olimpia és a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ jóvoltából.

A megnyitó előtt Fekete Péter a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója elmondta: a magyar művészet erős lábakon áll, a bábszínház pedig egészen kiskorban megtanítja, hogyan kell a színházat megérteni.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára ünnepi beszédében kiemelte, egy olyan új otthont avatni, amely egy város életének egyik legfontosabb családi színterévé válik, egészen kivételes megtiszteltetés. Závogyán Magdolna hangsúlyozta: az átadón randevút ad egymásnak történelem és élő művészet: az igényesen felújított és modern épülettel kibővített Ursziny–Beliczey-kúria mostantól a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthona lesz, miközben hűen megidézi az 1800-as évek közepén épült klasszicista épület múltját, az itt élt tulajdonos-családok életét. Az épület visszanyerte régi fényét: végre véget érnek a második világháború óta tartó hányattatásai – húzta alá.

 

Fekete Péter és Závogyán Magdolna a bábszínház új épületénél (MTI fotó: Lehoczky Péter)

 

– Sőt, tovább is megyünk: az épített örökség megóvásán túl helyet kap az innováció, a XXI. század kihívásainak megfelelő fejlesztés is – bizonyítja ezt a régivel harmóniában megvalósított új épület. Kényelmes, a legmagasabb technikai elvárásoknak megfelelő, gyönyörű otthona lesz ez a létesítmény a bábművészetnek, az egyik legősibb és legösszetettebb művészeti ágnak. Annak a művészeti ágnak, amely megszólít gyermeket és felnőttet, megidéz népi hagyományt és irodalmat, teret ad az előadó-művészet testvérágainak és magába simítja a tárgyalkotó művészet csodáit – fogalmazott Závogyán Magdolna.

Békéscsaba polgármestere ünnepi köszöntőjében emlékeztetett: nyolc éve kapták meg a lehetőséget a harmadik Orbán-kormánytól arra, hogy a Modern Városok Program részeként kiemelt fejlesztéseket hajtsanak végre a megyeszékhelyen. Ennek egyik része volt a Napsugár bábszínház megépítése. Szarvas Péter hozzátette: az 1700 négyzetméteres létesítményből 700 négyzetmétert az Ursziny–Beliczey-kúria ad, amely műemléképületet az utolsó pillanatban mentették meg az utókor számára. A család Békéscsaba életében fontos, értékteremtő szerepet töltött be – emelte ki.

– A bábjátszásnak nem csak múltja, hanem jelene és jövője is van. A Békéscsabai Napsugár Bábszínház Magyarország egyik legkiválóbb társulata, amely nehéz körülmények között is megmutatta, hogy van érdeklődés az előadásaik iránt, a vármegyén kívül is. A csabai bábszínházat nemcsak magyar honban ismerik, hanem nemzetközileg is komoly elismerést vívott ki. A következő három napban, a színház olimpia sorozat részeként nemzetközi, nagy kvalitású előadók érkeznek Békéscsabára, érdemes kilátogatni ide – emelte ki a polgármester, majd hozzátette, hogy az előadások olyan üzeneteket adnak át, amelyek segítik a gyermekek szemléletformálását.

 

 

A térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében elmondta: a Napsugár bábszínház annak a Munkácsy Negyednek a része, amely beruházás városrehabilitáció és egyben kulturális és turisztikai megújulása a békési megyeszékhelynek. Herczeg Tamás hozzátette: ugyan Békéscsaba híres festője Munkácsy Mihály, de mellette számos alkotó kapcsolódik a megyeszékhelyhez, elég, ha Jankay Tiborra vagy Lenkefi Konrád tanítójára, Mokos Józsefre gondolunk, utóbbinak terem őrzi az emlékét a városházán.

– Lenkefi Konrád eredetileg festőművésznek készült, a másik tanítója Lipták Pál volt, aki megalapította a Békés Megyei Könyvtárat, amely szintén a Munkácsy Negyed része. A bábmester egyszemélyben köti össze a művészeti ágakat és jelent kapcsolódási pontot a kulturális negyed számos eleme között. Ám elsősorban mégis csak bábos volt, bábtervező, bábkészítő, iparművész, bábszakíró, tanító, népművelő és a Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztivált alapítója – fogalmazott Herczeg Tamás, aki emlékeztetett arra, hogy az 55 évvel ezelőtt elindított fesztiválnak köszönhetően számos nagy művész látogatott el Békéscsabára, akik ezt követően vitték a város hírnevét szerte a világban.

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója kiemelte: a példaértékű munkával létrejött infrastruktúrának köszönhetően az immár felnőtt korba lépő hivatásos társulat egy három játszóhellyel rendelkező, műhelyekkel és közösségi terekkel kialakított, 21. századi művészeti komplexum lett. Lenkefi Zoltán felidézte, hogy 2005-ben egy ötfős társulat irányítását vette át.

 

Jelenet a bábszínház új otthonának avatása alkalmából rendezett előadásból (MTI fotó: Lehoczky Péter)

 

– A történelmi pillanatokhoz türelem kell. Az elmúlt hét évet a szelíd összefogás jellemezte egy olyan ügyért, amely mindannyiunk közös ügye: ez pedig a bábszínház új otthonának kialakítása volt. A beruházás páratlan, kifogyhatatlan tárházát kínálja a benne dolgozóknak és rajtunk keresztül a közönségnek is. Magas minőségű bábelőadásokkal várhatjuk a kicsiket, a nagyokaat, a közönséget – fogalmazott az igazgató.

Az épület hivatalos átadását, a szalagátvágást követően a megjelent magyarországi bábszínházak vezetői, képviselői a bábszínházak összefogását jelképező napkorongot állítottak össze hajólapátokból, mely programelem az Egy hajóban evezünk címet kapta. Ezt követően Asbóth Anikó, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a Vojtina Bábszínház igazgatója köszöntötte a társulatot a bábszínházak nevében.

Az est folyamán fellépett Ponomarenko Anna, akinek előadása a Fővárosi Nagycirkusz ajándéka volt az ünneplő társulatnak. Hevesi Tamás is a fellépők között szerepelt, hiszen amellett, hogy Békés vármegyei születésű, dolgozott együtt a mai hivatásos társulat elődjével, a Napsugár Bábegyüttessel.

A megnyitó néhány emlékezetes pillanata (fotók: Békéscsabai Napsugár Bábszínház):

Galéria

 

Megmentettek egy enyészetre ítélt műemlék jellegű épületet

 

Az este állófogadással folytatódott, ahol Virág Zsolt, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a kúria felújításáról és a kúriatörténeti kiállításról. A mai Gyulai út 2. szám alatt álló, az 1840-es években az Ursziny család által építtetett, később a Beliczey Rezső által megvásárolt klasszicista stílusú műemléképület felújítása és az ahhoz történő hozzáépítés során egy olyan kulturális egység jött létre, amelyben helyet kaptak a Békéscsabai Napsugár Bábszínház előadótermei, próbatermei, saját és egyéb bábszínházak díszletei, bábjai, illetve állandó és időszakos kiállítóterek. A közösségi kulturális térré vált kúria parkja is látogatható közkertté vált.

Az épület földszintjén kapott helyet egy infografikákon alapuló, Virág Zsolt és Füry Anna művészettörténészek (Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft.) által készített történeti és művészettörténeti kiállítás, amely szemléletes módon veszi sorra 14 tablón keresztül a város és a kúria életében jelentős, más kiállításokon még be nem mutatott főbb állomásokat. Így látható a 18. század elején a gyulai uradalom részét képező Békéscsaba, a kúria tulajdonosai, az Ursziny és a Beliczey családok, a magyar és a békéscsabai klasszicista építészet, a 19. század közepén kiépülő csabai kúrianegyed és kiemelkedő épületei. A kúria ezen infografikai tárlatával szervesen bekapcsolódik a Munkácsy Negyed új, korszerű történelmi ismeretátadásra törekvő örökségturisztikai vonzerői sorába, illeszkedve és kiegészítve a Munkácsy Mihály Múzeum és a Munkácsy Emlékház (Steiner–Omaszta-kúria) új élményalapú kiállításait. A kúriában a Beliczey család ma élő tagjainak felajánlásaként a családhoz kapcsolódó műtárgyak, relikviák is helyet kaptak.

A klasszicista stílusú Ursziny–Beliczey-kúriát a szepsi Urszinyi család építtette az 1840-es évek végén. Ursziny Andortól az épületet bajczai Beliczey Rezső országgyűlési képviselő vásárolta meg, aki a hagyomány szerint átalakításokat végeztetett rajta, egy szecessziós jellegű teremajtó ma is megvan a kúriában.

Beliczey Miklós, az épület utolsó birtokosának visszaemlékezése szerint a szalon padlóját csillagmintás, intarziás parketta borította. A szalonok Lajos Fülöp-stílusú bútorokkal voltak berendezve, a képkeretekben, vitrinekben számos 1848–49-es honvéd ereklye volt elhelyezve. A második világháborút követően minden eltűnt az épületből, amelyet a szovjetek olajraktárnak és töltőállomásként is használtak, jelentősen megrongálódott az épület, a park is elpusztult. Népi kollégium, később pedig a Gabonaipari Vállalat kapott helyet benne. A rendszerváltás után az épületó egy részvénytársaság, majd 2019-ben békéscsabai önkormányzat tulajdonába került. 2021 és 2023 között pedig megvalósult az épület komplex műemléki helyreállítása és kibővítése.

További programok »

FEL