A Wenckheim-örökség feltárói: szegedi fotókör tárlata nyílt meg a könyvtárban

2025. december 4. 13:17 | Babcsák Dóra

Az idei év utolsó kiállítása nyílt meg szerdán a Békés Megyei Könyvtárban, ahol komplex élmény várta a látogatókat. A szegedi Nap-Fény Nyugdíjas Fotókör mutatta be a Wenckheim-hagyatékok Magyarországon című tárlatát, amelyhez rövid előadás és egy fotófilm vetítése is kapcsolódott.

A fotókör minden évben egy nagyobb témát dolgoz fel: ezúttal a Wenckheim család magyarországi öröksége került a figyelem középpontjába. A 2011 óta működő közösség rendszeresen szervez városnéző túrákat, kirándulásokat, hegymászásokat és alföldi gyalogtúrákat, amelyek során fényképeket készítenek, majd kiállításokon és fotófilmek formájában mutatják be munkáikat.

– A túráink során Póstelek, Gyula, Doboz, Gerla tájékán szép kastélyokat láttunk és itt-ott romokat is. Elhatároztuk, hogy bővebben meg kell ismerkedjünk a Wenckheimek történetével. Az elhatározást tett követte, ezért 2024-ben január közepén elindultunk és október végéig meglátogattuk a magyarországi Wenckheim hagyatékot  – mondta el Csurgó Edit, a Nap-Fény Nyugdíjas Fotókör elnöke.

 

 

– Összesen 22 települést kerestünk fel. Azokat az építészeti emlékeket fotóztuk le, amelyek szerintünk megőrzésre és bemutatásra érdemesek. Volt, ahol az épületek már annyira elhanyagolt állapotban voltak, hogy alig lehetett felismerni őket – tette hozzá Solymosi Gábor, a túrák szervezője és az egyesület titkára.

A fotókör eredményeit rendszeresen bemutatják a Senior Center Idősek Akadémiáján és a Somogyi-könyvtár Dorozsmai fiókkönyvtárában is.

A tárlat 2026. január 10-ig látogatható a könyvtár földszinti kiállítóterében.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL