Díjnyertes kolbászok az asztalon

2017. október 20. 17:55 | Zsíros András

Paprika, só, fokhagyma és kömény. Ez kellett a hús mellé, a többi a szaktudás és a türelem. Közel egy éven keresztül érlelték a mesterek azokat a pályaműveket, amelyeket az idei nemzetközi szárazkolbász versenyre neveztek be. A nyertes 150 ezer forintot és egy családi üdülést nyert, ám ennél sokkal fontosabb a dicsőség, hogy idén övé a legjobb kolbász a környéken.

Összesen 103 szárazkolbász sorakozott az asztalon, amelyről a szakértő zsűrinek kellett ítéletet hoznia. Nem volt könnyű dolguk, hiszen bár a fűszerezésük szinte azonos, mégis mindegyik egy önálló műalkotásnak volt tekinthető.

A zsűri elnöke szerint nagyon sok tényező befolyásolja, hogy mitől lesz igazán jó és harmonikus ízű a csabai kolbász. Barna Ádám séf elmondta, többek között a sertés kora, tartási körülményei, a bél minősége, a fűszerek aránya, a fűszerpaprika minősége számít, de sok múlik a füstölésen, a tároláson, illetve hogy fogyasztáskor milyen az érés állapota.

Végül sok vita után megszületett a zsűri döntése. Helyi mesterhez, Juhász Györgyhöz került az aranyérem. A legjobbnak ítélt kolbász készítője a jövőben ezzel a védjeggyel is árulhatja a termékét. Több különdíjat is kiosztottak. A médiazsűri felajánlását a szintén békéscsabai Péli István kapta.

Az ünnepség fényét az est meglepetés-előadói, a Fővárosi Nagycirkusz artistái, a Rippel-fivérek emelték.

 

 

További programok »

FEL