Jó kezekben a csabai kolbász jövője - galéria

2017. október 19. 16:54 | Zsíros András

Egyszerre két verseny is zajlott a 21. Csabai Kolbászfesztivál nyitónapján. A nemzetközi szárazkolbász versenyre benevezett több mint száz termék mellett a következő generáció kolbászmesterei is összemérték tudásukat Békéscsabán. Kétszázötven, gyerekekből és tinikből álló csapat együtt gyúrta, fűszerezte, és töltötte a kolbászt. 

Összesen 103 szárazkolbász sorakozott azon asztalon, amely fölött a szakértő zsűrinek kellett ítéletet alkotnia. Nem volt könnyű dolguk, hiszen szinte mindegyik a fűszerek közel azonos arányával készül, mégis nagyon változatos tud lenni az ízviláguk. A zsűri elnöke szerint nagyon sok további tényező befolyásolja, hogy mitől lesz igazán jó és harmonikus ízű a csabai kolbász.

- Többek között a sertés kora, tartási körülményei, a bél minősége, a fűszerek aránya, a fűszerpaprika minősége, a füstölés, a tárolás, illetve fogyasztáskor az érés állapota is meghatározó szerepet játszik a végeredményben – árulta el Barna Ádám, a zsűri elnöke.

Amelyiket a legjobbnak ítélik, annak a készítője lesz a kolbászkirály, aki akár ezzel a védjeggyel is árulhatja majd termékét.

Mindeközben a szomszéd sátorban pedig frissen készültek a kolbászok. Itt a fiatalok mutatták meg tudásukat. Van, aki már gyakorlott kolbásztöltőnek számít, másnak még előfordulnak kisebb hibák.

- Gyorsan tekertük és így többet nyomott, mint kellett volna, és kiszakadt a kolbászunk – árulta el egy ifjú hölgy, aki most először töltött kolbászt.

A hagyományok megfelelő alkalmazása mellett több asztalnál a kreativitás is jelen volt.

- Úgy döntöttünk, hogy egy egyedi, „fesztiválkutyát” készítek, és egy hajtogatott „kolbász kutyát” adtunk le a zsűrinek – fogalmazott a végeredménnyel kapcsolatban Knyihár Mihály.

Az ítészek elsősorban azt értékelték, mennyire sikerült elsajátítani az igazi csabai kolbász receptjét.

- Én is már kiskoromban megtanultam a nagyszüleimtől, a szüleimtől a kolbászkészítés fortélyait, és azóta is rendszeresen részt veszek a családi kolbásztöltésben. Ez egy nagyon jó rendezvény, fontos, hogy a fiatalok megtanulják, hogyan kell kolbászt készíteni – emelte ki Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő, a zsűri egyik tagja.

Márpedig túl a jó hangulaton, és a négy napig tartó bulin, ez a rendezvény elsődleges célja.

- Ez a fesztivál legfontosabb küldetése. Itt most körülbelül ezer diák gyúr kolbászt. Meg akarunk tanítani minden csabai gyermeket kolbászt készíteni, és azt gondolom, hogy jó úton járunk – szögezte le Hégely Sándor fesztiváligazgató.

A versenyek folytatódnak, a szombati nagy gyúrásra 750 csapat nevezett be. A vasárnapig tartó programokra mintegy százezer látogatót várnak a szervezők.

 

 

További programok »

Itthon

FEL