Adventi évadzáró koncert a Lencsési Közösségi Házban

2023. december 18. 16:51 | Fajó Attila

A Lencsési Közösségi Ház adventi programsorozatának részeként évadzáró koncertet rendeztek hétfőn délután. Az eseményen a közösségi ház 40 éves Nyugdíjas Klubját is köszöntötték.

– Sok kis közösségünk van, köztük egy olyan, ami még az intézménynél is idősebb, ez a 40 éve működő, 1983-ban alapított Nyugdjas Klub – kezdte köszöntő beszédét Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője. 

Idősebb korban kiváltképp fontos, hogy az ember hasznos elfoglaltságnak adjon helyet az életében, a Lencsési Közösség Ház Nyugdíjas Klubja pedig épp ilyen programkínálattal és klubfoglalkozásokkal hívja és várja tagjait immár négy évtizede.

Az ünnepi eseményen Szarvas Péter polgármester elmondta, büszke arra, hogy a polgármesteresége alatt sok aktív, időskorúakkal foglalkozó civil egyesület és közösség működik a városban. Ezek után a nyugdíjas klub éléről leköszönő Valach Jánosné Esztert köszöntötte egy díszoklevéllel és a vezetést tovább vivő Szabó Zsuzsát pedig új pozíciójában üdvözölte. 

A rendezvény színvonalát a Bartók Béla Zeneiskola tanárainak és diákjainak előadása emelte. 

Galéria

További programok »

FEL