Vasárnap 450 facsemetét ültettek el Békéscsabán

2019. december 8. 12:12 | Szilágyi Viktória

A nagyszabású faültetési akció a Facebook csoportként induló, azóta egyesületté váló Hatvanezer Fa Egyesület szervezésében valósult meg. A csoporthoz és a kezdeményezéshez napról napra egyre többen csatlakoznak.

December 8-án, vasárnap közel hetven lelkes önkéntes csatlakozott az egyesület eddigi legnagyobb fatelepítési akciójához. Poliák Pál, a Hatvanezert Fa Egyesület alelnöke elmondta, hogy a 450 nyárfa csemete ültetésére egy békéscsabai felajánló adott lehetőséget a saját területén. A faültetési szezonnak lassan vége van, azonban az aktivisták a munkájukat a kedvező időjárásnak köszönhetően ma még elvégezhették.  

Az egyesület más helybeni, illetve országos faültető csoportokkal is kialakított kapcsolatot. 

 – A napokban segítettünk a budapesti, Római parti makkvetéshez. Abból a híresen nagy összeszedett makk-készletből adtunk át néhány dobozzal a fővárosiaknak, amely Békéscsabán gyűlt össze – számolt be az egyesület hozzájárulásáról az alelnök.  Hozzátette: az idén még facsemete-mentésbe szeretnének belefogni. Egy erdészeti területről érkezett a felajánlás, hogy a tarvágás előtt facsemetéket hozzanak el a területről az egyesület tagjai.  

Galéria

 

További programok »

Itthon

Beporzók napját is tartottak a Ligeti vásár és Ökobörzén

A megszokottól eltérően a hónap első szombatján tartották meg a a Ligeti Vásár és Ökobörzét a Körösök Völgye Látogatóközpontban. A kistermelők és kézművesek portékái mellett a helyi lakosok garázsvásárán is lehetett válogatni. A gyermekeket a méhecskék tevékenységének fontosságát hangsúlyozó kézműves foglalkozásokkal várták.
2024. március 2. 16:11
FEL