Zárt kapus meccs élő közvetítéssel – Bravúrra készül a Békéscsabai Előre NKSE

2020. február 21. 07:09 | Hidvégi Dávid

Élőben közvetíti a 7.Tv és a Behir.hu a Békéscsabai Előre NKSE kézilabda csapatának szombati mérkőzését. A városi sportcsarnok felújítása miatt a Debrecen elleni rangadóra a klub nem engedhet be nézőket az arénába, mivel a rendőrség fokozott kockázatúnak minősítette az összecsapást.

A Békéscsabai Előre NKSE az MTK 32-23-as legyőzése után nagy reményekkel utazott Mosonmagyaróvárra az előző NB I-es fordulóban. A szoros küzdelem ellenére a végén mégsem a fehér mezes Békéscsaba győzedelmeskedett. Az Előre döntetlen állásnál támadott az utolsó percben, de Kovács Anett átadása nem volt pontos Marincsák Nikoletthez, így a Mosonmagyaróvár egy eredményes kontratámadással megnyerte a mérkőzést. A meccsen hat talátaig jutó Barján Bianka kiemelte, hogy azóta kielemezték a pályán történteket, így az utolsó perces hibát is.

– Azt gondolom, hogy nagyon sokszor felállt a csapat, hiszen négyszer jöttünk vissza ikszre, ami megmutatta a csapat erejét. Mentálisan még lehet, hogy fejlődnünk kell, de idegenben mindig nehezebb játszani és pontokat szerezni. Nagyon sajnálom, hogy egy pontot sem tudtunk megmenteni – részletezte a játékos.

A Békéscsaba következő ellenfele a rivális Debrecen lesz. A hazai klub azonban Kelet-Magyarország legnagyobb kézilabda rangadójára nem engedhet be nézőket a városi sportcsarnokba, annak felújítása miatt. Az Országos Rendőr-főkapitányság fokozott kockázatúnak minősítette a mérkőzést, a munkálatok miatt pedig nem lenne biztosított a két szurkolótábor teljes elkülönítése. A DVSC a női kézilabda első osztály 4. helyén áll, így jóval erősebb játékerőt képviselnek a még mindig kieső, 13. helyen álló Békéscsabánál. Emiatt is lett volna fontos, hogy a csabai szurkolók a helyszínen biztathassák a kedvenc csapatukat.

 

(Fotó: Milyó Pál)

 

– Erősebb a keretük, mint a miénk. Úgy gondolom, hogy akkor leszünk sikeresek a mérkőzésen, hogy ha a védekezés és a kapusteljesítmény is megfelelő lesz a hátunk mögött. Bízok benne, hogy ezúttal begyűjtjük a két bajnoki pontot – fogalmazott a fiatal beálló, Dombi Katalin.

A találkozót a 7.Tv és a Behir.hu élőben közvetíti, miután a Békéscsabai Médiacentrum és a Békéscsabai Előre NKSE kiterjesztette együttműködési megállapodását erre az összecsapásra. A médiaszolgáltatónál megkezdődött az eszközök tesztelése és finomhangolása.

– A médiacentrum nap, mint nap készít élő bejelentkezéseket különböző külső helyszínekről, ugyanakkor még zárt kapus mérkőzést nem közvetítettünk, ezért mindenképpen szükséges előzetes beállításokat végeznünk. Ez azért kell, hogy mindenképpen biztonságosan tudjuk közvetíteni a mérkőzést a médiafelületeinken és a csatornánkon – mondta el Bucsai Ákos, a cég műszaki vezetője.

A Békéscsabai Előre NKSE és a Debreceni VSC összecsapását szombaton 18 órától élőben közvetítjük a 7.Tv-n és internetes felületeinken.

 

További programok »

FEL