Döntő pillanatban hibázott a Békéscsaba – Egygólos vereség Mosonmagyaróváron

2020. február 14. 21:21 | Hidvégi Dávid

Végig partiban volt a Békéscsabai Előre NKSE a Mosonmagyaróvár otthonában, de végül 29-28-as vereséget szenvedett a viharsarki együttes. A csabaiak vezethették volna az utolsó támadást, de döntő szituációban Kovács Anett hibázott, aki hosszan passzolt Marincsák Nikolettnek. A hazaiak ráadásul megszerezték a győztes gólt, így Horváth Roland együttese pont nélkül maradt.

A csabaiak nagy lendülettel vágtak neki a 360 kilométeres túrának, miután az előző NB I-es fordulóban kilenc góllal nyertek az MTK ellen hazai pályán. Egyénenként és csapatként is végig jól játszott a Békéscsabai Előre NKSE a Mosonmagyaróvárral szemben, de a pontszerzés nem jött össze.

A mérkőzésen ezúttal is jól védett az új szerzemény Dragica Tatalovic, a másik hálóőr Balog Judit pedig két ziccert is megfogott, így a csabaiak harminc gól alatt tartották az esélyesebb Mosonmagyaróvár együttesét. A góllövés terén Barján Bianka és Marincsák Nikolett brillírozott, akik hat-hat góllal vették ki részüket a csapatuk teljesítményéből. A félidőben négy találattal is vezetett az Óvár, hiszen 16-12-t mutatott az eredményjelző. A második játékrészben 21-21-nél ugyan egyenlített a Békéscsaba, majd az ellenfél újra elhúzott három góllal.

A hajrában végig partiban volt a csabai csapat, amelyből az ötgólos Jelena Agbaba a harmadik kiállítása miatt végleg kiállni kényszerült. Az utolsó percben nagyot védett Tatalovic, de az ellentámadást döntetlen állásnál nem tudta sikerrel végigvinni a Békéscsaba. A kétgólos Kovács Anett átadása nem jutott el Marincsákig, a kontrából pedig Hajtai Vanessza betalált. Az Előrének még volt egy időntúli szabaddobása, de Marincsák lövése a sorfalban halt el. A Mosonmagyaróvár ezzel 29-28-ra megnyerte a mérkőzést és egyre közelebb került a bentmaradáshoz, hiszen már 12 pontja van a bajnokságban. A vendégeknél még Alexandra Vukajlovic négy, Ivana Mitrovic három, Mézes Laura pedig két találatot jegyzett.

A Békéscsaba maradt a tizenharmadik helyen öt ponttal. A Békés megyeiek következő ellenfele a rivális Debrecen lesz, amely találkozót zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk. Az Országos Rendőr-főkapitányság fokozott kockázatúnak minősítette a mérkőzést, amely miatt a felújítás alatt álló városi sportcsarnok alkalmatlan a nézők befogadására, hiszen ilyenkor teljesen külön bejárattal együtt kell elkülöníteni egymástól a hazai és a vendég nézőket. A Békéscsabai Előre NKSE vezetése kérelmet nyújtott be a Magyar Kézilabda Szövetség irányába arról, hogy engedélyezze a 14 éven aluli utánpótlás játékosok beengedését a sportcsarnokba, de erről még nem érkezett határozat. A Békéscsaba és a Debrecen rangadóját élőben közvetíti majd a 7.Tv és a Behir.hu.

 

További programok »

FEL