Városházi esték - széles programkínálatból válogathatnak a színház szerelmesei

2024. április 5. 13:14 | Csiffáry Zsuzsanna

A nagysikerű Legénybúcsú című előadást két alkalommal is bemutatják a Városháza díszudvarán.

Varga Tamás Békéscsaba kulturális ügyekért felelős alpolgármestere a Művész Kávéházban tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta: nagyon fontos Békéscsaba kulturális vérkeringésének az, hogy idén is folytatódhat a Városházi Esték programsorozata. A behirnek adott interjújában kitért a kulturális eseménycsokor előzményeire, illetve a Csabai Nyár programjaira is. Utóbbiakat a Szent István téren és a Csabagyöngye Kulturális Központ stégszínpadán szervezik meg. 

 

Kép: Behir.hu

 

Seregi Zoltán felhívta a figyelmet arra, az előadások szervezésénél figyelembe vették a Városháza díszudvarának adottságait és befogadóképességét is. Kiemelte, nagy büszkeséggel tölti el, hogy több olyan színészt is láthatnak az érdeklődők, akik pályájukat a színiiskolában kezdék el, valamint hozzátette, hogy a nagy sikernek örvendő Legénybúcsút két este játsszák majd a Városháza udvarán. 

 

Kép: Behir.hu

 

Az első előadás Robin Hawdon: Szeretőből egy is sok című vígjátéka lesz, amely június 21-én 20:30-tól kezdődik a Városháza díszudvarán. A darabban olyan színművészek lépnek a világot jelentő deszkákra, mint Trokán Anna, Suhajda Dániel, Gregor Bernadett, Baronits Gábor, Barabás Kiss Zoltán és Beleznay Endre

 

Kép: Behir.hu

 

A színházi előadások sora július 5-én zárul, ekkor szintén 20:30-tól Rejtő Jenő: A szőke ciklon című eltáncolt regényt nézhetik meg nemcsak a színház, hanem a néptánc kedvelői a Viharsarok Táncszínház közreműködésével. 

 

További programok »

Kultúra

A Steigerwald – Bemutatták a Gyula régen és ma könyvsorozat 18. kötetét

Bemutatták a Gyula régen és ma könyvsorozat 18., A Steigerwald című kötetét november 6-án a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. A szerzőkkel, Durkó Károllyal, a Gyulai Évszázadok Alapítvány elnökével, Székely Árpáddal, az alapítvány kuratóriumának tagjával, valamint Steigerwald Istvánnal Dézsi János, a bibliotéka igazgatója beszélgetett.
2025. november 13. 18:22
FEL