Szerdán már az utolsó símítások zajlottak a városháza udvarán, ahol a Városházi Esték során a következő közel három hétben sokszor megtelhet majd az erre az alkalomra felépített mobil nézőtér.
– Az idelátogató színészek szeretik ezt a játszóhelyet, hiszen a gyönyörű belső udvarban, egy utánozhatatlan enteriőrben tudják az 5-600 fős közönséget hol megnevettetni, hol elgondolkodtatni. Látva az előadásokat, illetve a jegyek értékesítésének előrehaladását, még éppen lehet egy-két előadásra jegyet kapni – fogalmazott Varga Tamás alpolgármester.
Az 1997 óta zajló Városházi Esték szervezője immár több mint tíz éve a Békéscsabai Jókai Színház. Az eseménysorozat nemcsak a közönség, de a színészek és előadók számára is mindig maradandó élményt nyújt, népszerűsége pedig idén sem csökkent a színházkedvelők körében.
– Ezek elsősorban fergeteges vígjátékok, nyáron a közönség azt várja el, hogy egy kellemes, meleg nyári estén sokat nevessen és jól szórakozzon, legyen jó kedve, és ennek figyelembevételével állítottuk össze a programot. Nagyon sok olyan fővárosi színész jön ezekkel az előadásokkal, akiket itt nem láthatnak, csak ilyenkor nyáron – fejtette ki Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.
Az eseménysor csütörtökön este 20:30-kor, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Oscar című előadásával indul a városháza udvarán, és Nagy Róbert és az NR Production Táncdalfesztivál műsorával zárul majd július 5-én.
A Csabai Nyár részleteiről ide kattintva is olvashatnak.
