Túl sok turista látogat Hallstattba a Jégvarázs óta

2020. január 15. 10:31 | behir.hu

A túl nagy idegenforgalom fojtogatja a Jégvarázst ihlető osztrák falut. A városról elterjedt, hogy róla mintázták a Jégvarázs című animációs Disney-kasszasiker királyságát, Arendellét.

Hallstatt egy órányi autóútra fekszik Salzburgtól, és mindössze 780 lakosa van, ám míg 2009-ben egy nap alatt csak száz turista fordult meg ott, tavaly már napi 10 ezer látogatója volt a településnek, egy lakosra számítva hatszor annyi, mint Velencének – számolt be róla a The Independent.

A falu népszerűsége több lépcsőben ért csúcsára: 2006-ban bemutatták egy dél-koreai programban, 2011-ben egy kínai üzleti mogul a dél-kínai Kuangtung tartományban felépítette a település pontos mását 274 milliárd forintnak megfelelő összegért, a Jégvarázsban szereplő mesebeli Arendelle pedig tovább fokozta az érdeklődést.

– Hallstatt a kultúrtörténet egy fontos darabja, nem múzeum – jelentette ki a város polgármestere, hangsúlyozva, hogy legalább harmadával csökkenteni akarják a látogatók évi egymilliós számát, de egyelőre nem tudják, hogyan.

A falu egyébként 1997-ben világörökségi státuszt kapott az UNESCO-tól 7000 éves, a világon a legrégibbnek számító sóbányájának köszönhetően. A falu festői környezetben található, a Salzkammergut lábánál, 16. századi épületekkel és egy lutheránus templommal.

A városkát évente 20 ezer turistabusz özönli el. A helyi lakosok számára egyfelől áldás a sok látogató, mivel jót tesz az üzleteiknek, amelyek így egész évben nyitva tarthatnak. A bevételekből fenn lehet tartani a helyi iskolát és egy koncerttermet, de a túlzott idegenforgalomnak megvan a maga ára.

– Katasztrófa. Sok látogató komolyan azt hiszi, hogy ez egy szórakoztatópark – lamentált egy helyi szállodás. 

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Világ

Chicago csabai származású főkonzulja is megemlékezett a NATO csatlakozásról

Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára emlékeztek kedden az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Independence városában, ahol 1999. március 12-én hivatalosan véglegessé vált Magyarország, valamint Lengyelország és Csehország belépése az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2024. március 17. 19:20
FEL