Szarvasról érkezett ünnepi adomány a békéscsabai gyermekosztályra

2022. december 22. 17:27 | Kovács Andrea

A Szarvasi Vízi Színház a Turul Kisvendéglővel együttműködve szervezett gyűjtést a békéscsabai gyermekgyógyászati részlegnek. A felajánlásokból befolyt mintegy 350 ezer forintot csütörtökön adták át a Dr. Réthy Pál tagkórházban, ahol az adományból a gyermekosztály ebédlőjét, valamint a csecsemők kórtermeit szeretnék komfortosabbá, szebbé tenni .

– A Szarvasi Vízi Színház indulása óta erős partneri kapcsolatot ápol a szemben lévő Turul Kisvendéglővel. Erre épült az a programsorozat is, amelynek részeként a családi előadások előtt az étteremben, a Fővárosi Nagycirkusz animátorai a gyerekeknek tartottak foglalkozásokat – mondta el a kezdeményezésről Seregi Zoltán, a Szarvasi Vízi Színház művészeti vezetője. 

A vendéglő a programot inyenesen biztosította, a szülők a békéscsabai gyermekosztálynak szánt felajánlásaikat egy adománygyűjtő dobozban helyezhették el. Az akció ideje alatt összegyűlt 350 ezer forintot karácsonyi ajándékként a Turul Kisvendéglő tulajdonosa,  Povázsay Bence személyesen adta át gyermekgyógyászati részleg vezetőjének.

 


Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa  elmondta: évente több alkalommal érkezik adomány az intézmény  gyermekosztályaira. Ezekből a felajánlásokból olyan dolgokat tudnak megvásárolni, amelyek segítségével a kis betegek benntartózkodását  szeretnék komfortosabbá tenni, és minél otthonosabb körülményeket biztosítani azoknak a gyermekeknek, akik karácsonykor is az osztályon lesznek.

 

– Nagyon hálásak vagyunk az adományért, amelyből az ebédlő berendezéséhez új székeket és asztalokat, valamint a csecsemők táplálásához mikrózható tányérokat és kanalakat vásárolunk – tájékoztatott a békéscsabai gyermekgyógyászati egység részlegvezetője.

Dr. Kolozsi Anita hozzátette: a felajánlásból szeretnék baba- és családbaráttá tenni a kórtermeket is, ahová színes ágyrácsvédőket, ágyneműket szereznek be.  

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL