Sikeres évet zárt a Békéscsabai Jókai Színház

2019. december 29. 07:56 | Szilágyi Viktória

A teátrum igazgatója elmondta: 2020-ban is folytatják a stúdiószínházi sorozatot. A társulat legközelebbi bemutatója és egyben nagy vállalkozása az Egri csillagok lesz.

A Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Seregi Zoltán beszámolt arról, hogy a Tündérlaki lányok nagy sikert aratott a Kamaraszínházban, de sok pozitív visszajelzés érkezett a Tanulmány a nőkről című színdarabról is, amelyben a történet szerint három nő elhatározza, hogy elválnak férjeiktől. A nők ügyvédje fel is keresi a férjeket, akiket először felháborít feleségük szándéka, de rögtön beleszeretnek a fiatal ügyvédnőbe. Ezután a feleségek elállnak szándékuktól, az ügyvédnő pedig egy író oldalán találja meg a boldogságot.  Az író szerepét Tege Antal színművész formálja meg.

Az igazgató a Liliom és A szív hídjai, valamint a Két összeillő ember című darabokat is kiemelte, amelyek szintén népszerűek a közönség körében.

- A következő évadban folytatjuk a stúdiószínházi sorozatot. A C'est la vie, illetve a Szerelem, ó! kerül majd színre. A legközelebbi bemutatónk januárban Az egri csillagok című fantasztikus musical lesz, amely huszonöt éve megy Egerben, a várban - tette hozzá az igazgató.

 A darabban Kelemen Csaba alakítja Dobó Istvánt. Az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze elmondta: már több mint húsz éve viszi színpadra a várkapitány karakterét az Egri Szabadtéri Színházban.

 - Ez az előadás azért kell nagyon a mai világban, hogy megmutassa: igenis voltak a történelmünkben győztes pillanatok, amikor nagy volt ez a nemzet, amikor kétezer embe,r mindenféle segítség nélkül legyőzött egy hetvenezres török sereget. Ez azért egy hihetetlen dolog, és erre emlékezni kell - fogalmazott Kelemen Csaba.

A darab rendezője, Katkó Ferenc úgy fogalmazott: nagyon izgalmas produkcióra készülnek, hiszen az előadásban keveredik a fantázia és a történelmi valóság. 

Seregi Zoltán elmondta: 2020-ban színpadra állítják Krúdy Gyula: Vörös postakocsi, és Wass Albert: 13 almafa című regényéből készült adaptációt, valamint bemutatják a Megfeszített című rockoperát is.

További programok »

FEL