Leleplezték Szent István szobrát Békéscsabán

2018. augusztus 20. 13:19 | behir.hu

Mostantól Szent István szobra is vigyázza Békéscsabán a Szent István teret. A szobrot augusztus 20-án leplezte le Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, valamint Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

 

 

Dr. Kerekes Attila: Békéscsaba kap még egy oltalmazót

A szobor története csaknem három évvel ezelőtt kezdődött, akkor vetette ugyanis fel dr. Kerekes Attila, békéscsabai önkormányzati képviselő, hogy a Szent István térre szobrot kellene állítani államalapító királyunkról. A képviselő-testület a képviselő kezdeményezés mellé állt.

–  Boldog vagyok, mert Békéscsaba kap még egy oltalmazót. Nemcsak az ország vezetésében, a helyi emberek tudásában, szorgalmában bízhatunk, hanem egy ilyen kozmikus segítséget is kapunk, hogy még 1000 évig álljon Békéscsaba és egyre szebb legyen – nyilatkozta dr. Kerekes Attila.

 

 

 

Máté István: Megtiszteltetés, hogy az én alkotásomat állhat itt

A szobor elkészítésére Békéscsaba önkormányzata pályázatot írt, amelyre 23 alkotó 27 pályamunkával jelentkezett. A zsűri ezek közül választotta ki a legjobbat, a csongrádi Máté István kompozícióját, amelyen államalapító Szent István Máriának ajánlja fel az országot.

– Örültem a megbízásnak, amellyel egy régi tervem valósulhatott meg. Megtiszteltetés, hogy az én alkotásom állhat itt. A megbízástól számítva két évem volt szobor elkészítésére. A munka során egyebek mellett azt is figyelembe vettem, hogy a tér méltó dísze legyen a szobor. Aki a városháza felől jön, azzal István van szemben, aki a tér felől, azzal pedig Mária. A szoborkompozíció bronzból készült, a posztamens burkolata pedig gránit – mondta el Máté István.

 

 

 

Külön érkezett Békéscsabára István és Mária

Sokáig csak a szobrászművész műhelyében folyt a munka, amit többen figyelemmel kísértek, például dr. Ferenczi Attila és dr. Kerekes Attila is ellátogatott hozzá. Nyáron azonban már csabaiak is láthatták az előkészületek egy részét: a városháza előtt épült ugyanis a szobor talapzata.

– Nagyon komoly alapot kellett készíteni a szobornak, hiszen óriási súlya van . Mélyre kellett ásni és kiépíteni a talapzatot – fogalmazott Szarvas Péter polgármester.

A kompozíció ezután két részletben érkezett meg Békéscsabára: július közepén Szent István alakja, majd a napokban Szűz Mária szobra is a helyére került.

 

 

Fekete Péter: Egységben az erő

Az államalapítónk ezer éves öröksége tartotta meg hazánknak a Kárpát- medencét – emelte ki Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár. .

– Közhelynek tűnhet, de egységben az erő. Talán soha nem volt annyira fontos a nemzet egységének megteremtése, mint manapság, a nemzetállam megmaradása, szuverenitásának megőrzése okán. Államalapító királyunk a kereszténység vallássá tételével nemcsak az utat jelölte ki számunkra és késői utódok számára, hanem az isteni hitben annak zálogát is megjelölte, amely az egységbe kovácsoltságot, tartósan biztosíthatja – fogalmazott az államtitkár.

 

Mikóczy Erika, Papp Ádám

 

További programok »

Kultúra

Százszorszép Ovi Galéria újabb szépségekkel

A békéscsabai Százszorszép Művészeti Bázisóvodában olyan gyermekléptékű Ovi Galériát alakítottak ki, ahol megismerkedhetnek az óvodások a helyi alkotóművészek munkáival, és a művészi vénával megáldott óvodapedagógusokéval is. A napokban Tóth Ágnes óvodapedagógus nemezmunkáiból állítottak össze tárlatot.
17:07
FEL