Nem kevés veszélyt vállaltak magukra azok, aki az első ezredforduló idején Nyugat-Európából el akartak jutni Jeruzsálembe, Krisztus halálának és feltámadásának egykori színhelyére. Választhatták a tengeri utat egy dél-franciaországi, vagy itáliai kikötőből. Ez esetben vállalniuk kellett a tengeri viharok és a kalóztámadások kockázatát. A szárazföldi út a Kárpát-medencén vezetett keresztül: amíg a keresztény magyar királyság meg nem szilárdult, itt sem volt feltétlenül biztonságos az utazás. Egy kortárs burgundi szerzetes, Radulfus Glaber krónikájából azonban tudjuk, hogy az ezredik év után sokan már nem a tengeren hajóztak a Szentföldre, hanem István magyar királyságán utaztak keresztül. Az áthaladás ekkor már biztonságos volt, és a magyar uralkodó meg is ajándékozta a zarándokokat.
Egy másik franciaországi szerzetes – Chabannes-i Adémar – művéből tudjuk, hogy egy alkalommal nagyurakból álló zarándokcsoport kelt útra, hogy Jeruzsálembe jussanak. Vilmos Angoulême grófja, Richárd verduni apát és még sokan mások vettek részt ezen a zarándoklaton. Adémar feljegyezte az utazás kezdő napját – október 1. Az indulás évét nem adta, meg, de történészi értelmezés szerint 1026-ban jártak ekkor. Ha a számítás pontos, akkor ezer évvel ezelőtt utaztak! Adémár szerzetes elbeszélte, hogy a zarándokok István királyságán haladtak át, aki tisztelettel fogadta és megajándékozta a grófot. A társaság egyik tagja, Richárd angoulême-i apát január 5-én – tehát 1027-ben – Konstantinápoly közelében meghalt. A többiek márciusra jutottak Jeruzsálembe, és júniusban értek haza Franciaországba. Vilmos gróf nem sokkal élte túl a hazaérkezést: Adémar műve szerint 1028 áprilisában halt meg.
A mi térségünk is számon tarthat egy korabeli híres zarándokot: ő Szent Gellért püspök, aki Velencéből utazott hajón a Szentföld felé. Vihar miatt kellett útirányt változtatnia. Szent István királyságában marasztalta, és megtette Marosvár püspökének, mely a Csanádi püspökség elődje volt. István nagy legendája alapján mondhatjuk, hogy Rómában és Jeruzsálemben is alapított vendégházat a zarándokoknak.
Ha Szent István palástjára nézünk, Krisztus, Szűz Mária, az angyalok, próféták és szentek ábrázolásán túl nehezen értelmezhető, sajátos kis figurákat is látunk rajta: az apostolokat körülfogó, várszerű építmény körül tevékenykednek. Györffy György felvetette, hogy ezen emberkék egy része a Szent Sírhoz igyekvő zarándokokat jelképezi. Máté István békéscsabai Szent István-szobrán pontos képet ad koronázási palástról, bár az apró kis emberek nehezen vehetők ki rajta. Szent István, a zarándokok segítője ugyan nem kelt hosszú földi utazásra, de lelki célt látott maga előtt: oda tartott, és népét is vezette: erre is emlékeztet az ő csabai szobra.
(A hivatkozott források fellelhetők pl. az alábbi szöveggyűjteményben: Az államalapítás korának írott forrásai, szerk. Kristó Gyula, 1999.)
Dr. Halmágyi Miklós
