(Koszecz Sándorral régi ismeretségünk okán tegezőleg beszélgettünk - a szerk.)
– Ötletgazdája, vizionáriusa és ügyvezetője vagy a Kollabornak, amely nemcsak a megyében, de talán az országban is egyedülálló kezdeményezés. Tehetségeket segítő műhely és inkubátorház vagytok, de emellett tartalom-előállítók is.
– Ha szerénytelen akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy szinte Európában is egyedülállók vagyunk. Amikor a tananyagot fejlesztettük, nem volt előképünk. Nem egy európai mintát másoltunk le, hanem tényleg a nulláról, egy teljesen új, innovatív folyamatot építettünk fel. Nem azt mondom, hogy ehhez hasonló kezdeményezések nincsenek, de ilyen nincs.
– Nemrégiben részt vettetek az Edison 100, illetve az EdisonKids nevű programban. Mit takar ez az elnevezés?
– Maga az Edison 100 program a Bridge Budapest kezdeményezése, amely évek óta a 100 leginnovatívabb, jövőbe mutató, kritikus tudást közvetítő gyermek és ifjúsági programokat foglalja magában. Mi 2021-ben kerültünk be ebbe a százas klubba, és abban az évben a tudomány kategória fődíját és az Egis-különdíjat is elhoztuk. Az EdisonKids ötletversenyre is így neveztünk, amelynél a jövő kihívásai, megoldásai kapták a főszerepet. A versenyt a Samsung Magyarországgal bonyolította le a szervezőcsapat. Június elején volt a döntő a Néprajzi Múzeumban, 164 csapatból a második és a harmadik helyet hoztuk el. Tehát két csapattal is döntősök voltunk és a dobogón végeztünk, azt gondolom, hogy ez egy nagyon szép eredmény. Különösen azért, mert a diákjaimat úgy készítettem föl, hogy mindent megtegyünk a sikerért, de nem a helyezés a fontos. Ez egy ötletverseny, amely a vállalkozói kompetenciáktól kezdve a kreativitáson keresztül nagyon sok képességet fejleszt. Amikor projekteken dolgozunk, akkor mindig azon van a fókusz, hogy maga az ötlet legyen életképes. Ha az teljesül, akkor nagyságrendekkel többet lehet nyerni, mint egy egyébként nagyon jó versenyeredménnyel. A srácoknak átjött ez a gondolat, tényleg hatalmas munkát raktak bele és nagyon szépen szerepeltek. Hát innen indultunk, és azt gondolom, hogy ez egy egész jó fázisa volt a Kollabor működésének.
– Ugorjunk az időben: a közelmúltban kiállítóként vettetek rész a fővárosban egy igen nívós rendezvényen.
– Nagjyából egy hónapja zajlott le a Hungexpo területén a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó, ahová nagy örömünkre meghívást kaptunk, és ennek eleget is tettünk. Azt gondolom, hogy nagyon nagy sikerrel szerepeltünk ezen az expón, öt napon át „álltuk a sarat” a szakmai és a lakossági rendezvényen is, nem volt olyan nap, amikor ne oltották volna már épp ránk a lámpát. Elköszöntünk volna mi hamarabb is, csak az érdeklődők nem engedtek minket. Tehát öt napon keresztül, gyakorlatilag folyamatosan bemutattuk a Kollabort. Annak is nagyon örültünk, hogy nagyon sokan nem Békés megyeiként, hanem az ország különböző területein élőként jöttek oda a standunkhoz azzal, hogy már ismernek minket. Jó néhány egyetemi oktató is úgy jött oda, hogy ismeri a tevékenységünket, az eredményeinket, holott mi elsősorban nem egyetemistákkal, hanem általános és középiskolásokkal foglalkoztunk.
A Covid idején többek között arcpajzs is készült a Kollaborban. (Fotó: behir.hu)
– Kiket takar a királyi többes?
– Ebben a jelenlegi fázisban ez a feleségemet jelenti, akivel együtt voltunk kint, és aki mindenben partnerem, segítőm. Most éppen egy elég jelentős átalakuláson megy keresztül a Kollabor. Nagy esélye van annak, hogy ebben a formájában meg is fog szűnni.
– Adott a folytatás lehetősége?
– Folytatás gyakorlatilag nincs – nagy eséllyel. Ez egy nagyon érdekes helyzet. Erről csak annyit, hogy maga a pályázati projekt, amellyel útnak indultunk, nagyon magas minőséggel lezajlott. Ezzel itt most nem magunkat dicsérem! Az irányító hatóság részéről kaptunk olyan visszajelzést is, és itt most szó szerint idézem, hogy nagyon régen láttak ilyen jó minőségű projektet. A vállalásunkat valóban az első pillanattól kezdve úgy építettük fel, hogy ebbe mi nem csak a pályázati kötelező feladatokat akarjuk letudni, hanem ha úgy tetszik, akkor nagyon komolyan gondolva, egy terméket, egy szolgáltatást akarunk fejleszteni. Olyan terméket, amely a későbbiek során saját lábra tud állni és fejlődni képes. 2021. márciusában lett vége a finanszírozott szakasznak, tehát már két és fél év eltelt azóta. Ebben az időszakban azt is be tudtuk bizonyítani, hogy a projekt képes fejlődni: a tudományos élményközpontból elindulva, az alapokat végig megtartva, innovációs inkubátorrá építettük tovább projektet.
Azt gondolom, hogy Békés vármegyének rendkívül nagy szüksége van egy innovációs inkubátorra – legalábbis szüksége lenne. Ha a nagyobb képet nézzük, akkor nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy a megye lakossága 10 év alatt 13 százalékkal csökkent. Ebben Békés magasan az első az országban és ez nagyon rossz mutató. A tehetséges, képzett fiatalok nagyon nagy százaléka rövid idő alatt elhagyja a térséget. Projektmenedzserként az első lecke az, hogy induljunk ki a helyzetelemzésből. Lehet, hogy most nagyon leegyszerűsített lesz ez a képlet, de miért mennek el innen a fiatalok nagy százalékban? Mert itt nem találnak a képzettségüknek megfelelő munkát. Miért nincs munkájuk? Mert a megye gazdasági teljesítőképessége összeségében nagyon gyenge. Miért gyenge? Mert egyrészt a vállalkozói kompetenciák viszonylag alacsony színvonalúak, másrészt ez az innovációs képességre is igaz. Mondhatni szinte nem is létezik a megyében. Amit mi ebből az egész történetből meg tudunk fogni, az, hogy 10-18 éves fiataloknál az innovációs gondolkodást meg tudjuk alapozni és be tudjuk azt bizonyítani, hogy érdemes velük foglalkozni. El tudjuk őket indítani egy olyan úton, ahol ez a fajta innovációs készség felszínre tud törni és megerősödik. De ez nemcsak a 10-18 éves korosztályra szorítkozik: ilyen fajta ötletmaratonjaink felnőttekkel is voltak.
– Ez az ún. hackathon.
– Amely a hackelni, feltörni, és a maraton szónak az összetétele. A közeljövőben civileknek fogunk egy ilyenfajta kezdeményezést elindítani. De volt már arról is szó, hogy egy-egy nagyobb, megyei cégnél is elstartol egy-egy ilyen programunk. Azt gondolom, hogy amit letettünk az asztalra, arra méltán lehetünk büszkék nemcsak mi, hanem a város és a megye is. Tevékenységünk kényszerű beszüntetésével ugyanakkor nem tudunk mit kezdeni. Ebben a folyamatban a beszerzésünkkel szemben sem jogszabálysértést, sem pénzügyi érdeksérelmet nem állapítottak meg. Mégis megállapítottak egy olyan „szabálytalanságot”, amit mi nem követtünk el. Hiszen a szabálytalanság elkövetésének az előfeltétele, hogy sértsünk jogszabályt vagy kövessünk el pénzügyi érdeksérelmet. Egyik sem történt meg. Most tehát a dolgok állása az, hogy egy nagyon jelentős összeget, a teljes projektnek nagyjából a 15 százalékát az irányító hatóság visszaköveteli, amit azonban nem fogunk tudni kifizetni. Tehát a mi közel harmincéves alapítványunknak – amelynek nem ez volt az első pályázata – úgy tűnik, hogy ez lesz az utolsó.
– Azt mondtad, hogy meglátásod szerint tulajdonképpen nincs innovációs képesség. Ez alatt a szándékot, a hajlandóságot is érted? Tehát szerinted affinitás sincs a megújulásra?
– Azt gondolom, hogy az az állapot, amely jelenleg itt van, nem véletlenül alakult ki. Nem tudom a mélyebb okokat, de a kezdeményezést én nem látom. Lehet, hogy van, lehet, hogy bennem van a hiba, de nem látom. Az, hogy ezt a tudást tovább lehet vinni a felnőttek világába, ez konkrétan és közvetlenül egy térségfejlesztő erő. De ahhoz, hogy ebből profitálni tudjunk, ismerni kéne ennek a világnak az alapfogalmait. És valahol itt kéne kezdeni. Ha most megnézzük a megyének, a térségnek a gazdasági teljesítőképességét, akkor csak a szomszéd megyék messze leköröznek minket. Más nagyságrendekről beszélünk. Ezzel együtt azt is gondolom, hogy – kormányzati akarattól függetlenül – egy térség fejlesztése mégiscsak az ott élők feladata és felelőssége.
– Hogyan tudtátok ebben az általatok megalkotott, évtizedes múltra visszatekintő oktatási formában ösztönözni a gyerekeket arra, hogy a szűkebb pátriájuk szeretete megmaradjon és hogy esetleg itt is maradjanak?
– A programunknak nem az a lényege, hogy azt mondjuk, "maradj itthon". Ilyen irányba akkor tudunk menni, ha okot adunk a maradásra. Arra jöttünk rá a Kollaborban, hogy mindennek, amit csinálunk, oka van – talán az élménypedagógiának is ez a lényege. Nem elméleteket gyártunk, hanem cselekvésekre építünk. Az oktatásról beszélve azt gondolom, hogy az egész jelenlegi oktatási rendszerünk egy elég áldatlan és méltatlan helyzetben van. Maga a pedagógiai módszertan is nagyon rászorul a korszerűsítésre. Vállalkozók mondják azt, hogy az iskola jól felkészít, csak nem a mára és a holnapra, hanem az 50 évvel ezelőtti világra. De nem ez a legnagyobb probléma, hanem hogy kialakulnak bizonyos rossz szocializációs mintázatok. Az egyik legerősebb minta a tanult tehetetlenség. Nemcsak fiataloknál, felnőtteknél is. Miből adódik ez? A felnőttek világa úgy látja a mai fiatalokat – és ezt cégvezetőktől hallottam – hogy motiválatlanok és semmit nem tudnak. Mi viszont elég intenzíven foglalkozunk ezekkel a fiatalokkal, így ezt ma bátran meg tudom cáfolni. Nem motiválatlanok: védekeznek ellenünk. Bezárulnak. Miért? Mondok egy nagyon-nagyon leegyszerűsített képletet: egy büntetésközpontú rendszerben, ahol a hibázás retorzióval jár, ott a bezáródás a szocializációs mintázat. Mi viszont egy projekten keresztül felfedezve tanulunk. Leegyszerűsítve azt szoktuk mondani, hogy a mi pedagógiai programunk első etapjának lényege az érzékenyítő szakasz.
A Kollabor tele van jobbnál jobb technikai cuccokkal. Nagyon izgalmas megismerni a 3D nyomtató vagy a lézervágó világát. Mégis azt mondom, hogy a Kollabornak nem ez a lényege. Ezek csak eszközök, nem célok. Fontos, hogy az eszközöket megtanuljuk használni, de még fontosabb, hogy szinte mindegy, milyen eszközt használunk ebben az érzékenyítő folyamatban: a legfontosabb az, hogy kapcsolatba kerüljünk azzal a jelenséggel, amivel foglalkozunk, valamint egymással is. Egy érzékenyítő folyamatnak az az első fázisa, hogy nyissuk meg az embert. Azokat a falakat bontsuk le, amit ő évek, évtizedek alatt védekezésből épített fel. Ehhez nagyon egyszerűen, tudatosan, emberként, csapattagként kell velük együtt dolgozni. Én tanár vagyok egyébként, de a Kollaborban nem tanítok, hanem mentorálok és facilitálok. Amikor pedig megnyitjuk az embert, a következő lépés a projektmunkában az, hogy nyissuk meg a világot. Ez egy csodálatos folyamat!
Ha egy mondatban kellene összefoglalni a Kollabor lényegét, akkor azt mondanám, hogy ez egy olyan felfedező, tanulási út, ahol rá tudunk jönni arra, hogy a világon a legjobb dolog megtudni valami újat. Tudni valamit az egyszerűen örömforrás. A mai, 21. századi iskolának ez a gondolat a kulcsa. Egy Finnországban dolgozó oktatáskutatóval beszélgettem a múltkor. Tudjuk, hogy a finn oktatást elég magasan jegyzik, és az ottani edukációnak nagyon jelentős az oktatás-exportja is. Ez a szakember elmondta, hogy pontosan látják: olyan gyorsan változik az életünk, hogy nincs mire felkészíteni a fiatalokat. Egyetlen dolgot tudnak csinálni, megszerettetni, örömforrássá tenni a tanulást. Ez a legfontosabb üzenetünk és most tulajdonképpen ez van kiverve a kezünkből.
– Az esetleges folytatás lehetőségéről elég egyértelműen beszéltél, mégis: van-e most bármilyen perspektívátok a projekteken túl?
– Ez a mostani helyzet lényegében nemcsak a projektet teszi tönkre, de minket egzisztenciálisan is. Nagyon sok erőforrást raktunk bele a Kollaborba, a projekten kívül is. Fontos ehhez hozzátenni, hogy itt most nem vélekedéseket, hanem tényeket mondok. Vagyis tény, hogy sem jogszabálysértést, sem pénzügyi érdeksérelmet nem állapítottak meg a projekttel kapcsolatban. A záróellenőrzésünk minden probléma nélkül lezajlott, a Covid-19 járvány ellenére minden indikátort hozni tudtunk. Aki projektet csinál, az pontosan tudja, hogy az indikátorok mit jelentenek. Úgy gondolom, hogy méltán lehetünk büszkék erre a projektre, emelt fővel állhatunk ebben a helyzetben: nemcsak a projekt végrehajtása igazol minket, hanem a közben és az azóta eltelt időszak eredményei is. A nagy kérdés most az, hogy ennek a térségnek szüksége van-e erre az értékre. Ha igen, akkor mi itt vagyunk, nyitottak vagyunk az együttműködésre. Ha nincs szüksége, akkor pedig ott folytatjuk, ahol igény mutatkozik rá. De nagyon bízunk abban, hogy ebben a városban és ebben a megyében is vannak olyanok, akik értik és értékelik a munkánkat.
