Finn-típusú közösségi iskola létesül Békés megyében

2022. május 13. 08:13 | Hidvégi Dávid

Közösségi iskolát alapít Békés megyében a Közös Pont Egyesület! A civil kezdeményezők már egy Waldorf-típusú óvodát és bölcsődét is üzemeltetnek Sarkadon, ahol természetközeli szemlélettel nevelik a kicsiket.

A Kollabor Természettudományos Élményközpont műhelyében fogadták az iskola iránt érdeklődő szülőket a Közös Pont Egyesület munkatársai, kedden. Az eseményen többek között a leendő tanárok is bemutatkoztak, akik ismertették oktatási módszereiket.

– Itt olyan ütemben folynak egyéni fejlesztések, ahogy azt a gyerekek tempója megkívánja. Mivel kiscsoportban folyik az együttműködés a gyerekekkel, így belefér az, hogy a módszerek elsősorban belső motivációra épüljenek és ne a pedagógus találjon ki valami olyan motivációt, ami vagy működik vagy nem – mondta Popol Klára. A pedagógus hozzátette: egyéni foglalkozásaiknak köszönhetően a gyermekek felismerhetik azokat az erősségeiket, amelyekre támaszkodva megoldják a nehezebb, kompetensebb feladatokat is.

A közösségi iskolát a Közös Pont Egyesülettel azok a családok alapítják meg, akik szeretnének a gyermekeik iskoláztatásában aktívan részt venni. Az általános iskola Tarhoson kap helyet, ahol majd egytől nyolcadik osztályig járhatnak a gyermekek.

– A pedagógiánk a Nemzeti alaptantervnek megfelelő, így az átjárhatóságot mi is biztosítjuk a tanulóknak. Szakképzett pedagógusokkal dolgozunk, amiben más iskoláktól eltérünk az, hogy nagyon szoros együttműködésben vagyunk a szülőkkel, illetve nagyon odafigyelünk az egyéni fejlődésre, a gyerekek készségeire, képességeire. Mindennek a hátterében az áll, hogy egy valós, 21. századnak megfelelő nevelést akarunk a gyermekeinknek biztosítani – fogalmazott Püski Edit, a Közös Pont Egyesület projektvezetője.

Az eseménynek helyet adó Kollabor Természettudományos Élményközpont és a leendő iskola céljai is megegyeznek.

–  Egy olyan innovációs hellyé szeretnénk válni, ahol az ötlettől a megvalósításig el lehet jutni és ebben az értelemben a Kollabor egy technológiai játszóház, amely egészen a startup inkubációig végig tudja kísérni egy értékteremtő ötletnek a kialakulását, megalakulását – emelte ki Koszecz Sándor, a Kollabor projektvezetője, aki egyben a Közös Pont Egyesület tagja is.

A Közös Pont Egyesület már 8 éve működtet egy Waldorf-típusú óvodát és bölcsődét Sarkadon, ahol természetközeli szemlélettel nevelik a gyermekeket.

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL