Megtartották a startup Békéscsaba évadnyitóját a Kollaborban

2022. január 13. 16:14 | Csiffáry Zsuzsanna

A Békés Megyei Könyvtárban működő Kollabor első kreatív ötletversenyét 2015-ben tartotta meg Startup Békéscsaba címmel. Ezen a versenyen három fiatal vett részt, akiknek pályáját meghatározta az innovatív gondolkodásmód megismerése. A rendezvénysorozat szerdai, 2022-es évadnyitóján az egykori versenyzők mutatták be munkásságukat az érdeklődőknek.

Az évadnyitó esten Borsos Balázs mutatkozott be a csapatból, aki jelenleg Amszterdamban tanul és a mesterséges intelligencia a szakterülete.

– Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mit tanulhatnék szívesen. Nem volt egyértelmű számomra, hogy jelentkezzek-e mesterszakra vagy sem, de úgy gondoltam, hogy ha már megyek, akkor valami olyat szeretnék tanulni, ami megéri azt a plusz két év befektetett munkát. Ma már ez a legizgalmasabb dolog, amit el tudok képzelni – fogalmazott Borsos Balázs. 

Óré Dániel elmondta, hogy sok technológiai témájú olvasmánnyal foglalkozott és a 2015-ös startup eseményen ezeknek a gyakorlatban is hasznát vette. Úgy gondolja, hogy előadásával másokat is arra bíztathat, hogy merjék valóra váltani az álmaikat.

– Mindig jó látni azt, hogy azok az ötletek, amelyeket az újságban, a tévében, az interneten látunk, olvasunk, nem ilyen elérhetetlen célok, hanem itt vannak a hétköznapokban, itt vannak mellettünk. Bárkitől jöhet egy olyan ötlet, amelyből végül akár egy cég, akár egy nagyobb projekt alakul – mondta el Óré Dániel, a Water MiniLab Kft. pénzügyi vezetője.

A csapat harmadik tagja, Lajos Viktor jelenleg a Soproni Egyetem formatervező szakán tanul.

– A szakmám lefed minden olyan területet, amely formaadással foglalkozik, ez lehet ipari vagy a művészetnek egy bizonyos területe, illetve a boltok polcain található termék – árulta el Lajos Viktor. 

Koszecz Sándor, a Kollabor projektvezetője úgy fogalmazott, hogy a startup olyan embereket szólít meg, akik nem félnek a kezdeti kudarcoktól, kihívásoktól.

– Kettős célunk van. Egyrészt a Békéscsabáról indult vagy Békés megyei, innovatív fiataloknak a bemutatása, másrészt pedig az információs kultúrának a bemutatása, ahogy maga a név a startup is jelzi – fogalmazta meg a projektvezető. 

 

További programok »

FEL