Kiállítások ebben az évben – beszélgetés Mitykó Györggyel

2021. december 24. 12:13 | Csiffáry Zsuzsanna

A Csabagyöngye Kulturális Központ 37 kiállítást mutatott be az év folyamán, melyekről Mitykó Györgyöt, az intézmény kiállításszervezőjét kérdeztük. Minden online kiállítási anyag megtalálható az intézmény közösségi oldalán.

– 2021 a járványügyi okokból elrendelt kötelező intézményi zárvatartással indult, mely alatt online kiállításokat szerveztünk. Ez idő alatt 19 online tárlat valósult meg, majd a járványhelyzet enyhülésével visszatértünk az intézménybe, s júniustól az év végéig 18 kiállítást nyitottunk meg. Az online tárlataink tartósan elérhetőek, a 2020-as zárvatartás alatt bemutatott online kiállításainkkal együtt összesen 33 kiállítás érhető el virtuálisan, az intézmény közösségi oldalán – jegyezte meg Mitykó György.

Mint mondta, mind online, mind az intézményben bemutatott kiállítások hasonló koncepció mentén valósultak meg: a békéscsabai és Békés megyei képzőművészet jeles képviselői mellett fiatal tehetségeknek biztosítottak bemutatkozási lehetőséget, valamint országos és nemzetközi ismertségű képzőművészek művészetét mutatták be.

– A Békéstáji Művészeti Társaság több tagjának nyílt online kiállítása a Csabagyöngye oldalán. Szőke Sándor szobrászművész virtuális tárlata a köztéri szobraiból, szökőkútjaiból és kisplasztikáiból nyújt válogatást, melyek elkészítéséhez a művész a természetből meríti ihletét, miközben gyakran a népművészeti tárgykultúra humorával fűszerezi alkotásait. Penyaska László képzőművész konstruktív grafikái és festményei szinte kitöltik a virtuális teret, ábrázolásaiban a káoszból  rend formálódik, s minden elnyeri értelmét a művész rendszerében. Munkásságában gyakran szokatlan anyagok interpretálják „gondolattöredékeit”, melyek – ahogy a művész fogalmazott – a belső világát illusztrálják – folytatta a szakember.

Mitykó György beszélt Lovas Dávid festőművészről is, aki az anyag keletkezésének és transzformációjának megformálásával az eredet misztikumát helyezi művészetének középpontjába, és az online kiállításán bemutatott művei több évnyi kísérletezés eredményeképp születtek.

 

Lovas_Dávid_festőművész_alkotása

 

– Húsvét előtt mutattuk be Megyeri-Horváth Gábor festőművész stációsorozatát, mely tradicionálisan 14 stációban ábrázolja Krisztus szenvedéstörténetét, azonban az ábrázolás sztereotípiáktól mentes drámai emelkedettséget sugároz a barokk mozgalmasság és a caravaggioi fény-árnyék ellentét segítségével. Az üvegművészet is helyet kapott az online tárlatokban. Veszpi Andrea, üvegtervező iparművész számos köz- és magánépületre tervezett ólomüveg kompozíciókat, melyekből virtuális tárlaton válogattunk – összegzett Mitykó György.

 

Veszpi Andrea üvegtervező iparművész alkotása

 

Mint mondta, a kortárs magyar üvegművészet kiemelkedő alakja, Smetana Ágnes, Artunion- és Ferenczy Noémi-díjas üvegtervező iparművész tárlata is elérhető online. A művész Bohus Zoltán Kossuth-díjas üvegszobrásznak, a Nemzet Művészének egykori tanítványa, üvegkölteményei a szecesszióban gyökereznek, és a mesebeli kerek erdőben végződnek, miközben visszavezetik az embert a természetbe.

– Fontosnak tartom, hogy a neves békéscsabai kötődésű művésztanárokat, mint amilyen a 2017-ben elhunyt Bohus Zoltán szobrász- és üvegművész volt, a tanítványain keresztül is megismerhesse a közönség. Bohus Zoltán a Magyar Iparművészeti Főiskola, később egyetem, mai nevén a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanáraként, és a Szilikát Tanszék, illetve az üveg szak egykori vezetőjeként üvegtervező iparművészek generációinak volt tanítómestere. Volt tanítványai gyakran országos és európai hírű üvegművészek. Tervbe volt véve, hogy online kiállításokon bemutatunk több Bohus-tanítványt, de a valós térbeli kiállításaink újraindulásakor az online szervezések háttérbe szorultak, az intézmény pedig nem alkalmas nagy értéket képviselő üvegművészeti kiállítások bemutatására, tekintve hogy az egyetlen erre predesztinálódott térben egy új, izgalmas ipari műemlékeket bemutató állandó kiállítás jött létre. Ez a kiállítás az intézmény Hungarikum Termében létrejött „Békéscsaba és a kerékpározás története” című tárlat, mely Solymosi Attila kollégám tudásának és gyűjtőszenvedélyének eredményeképp bemutatja a békéscsabai ipari és művészeti értékké nyilvánított Krenfi kerékpármárka történetét – emlékeztetett Mitykó György.

A kiállításszervező hozzátette, hogy online tárlataik a neves művészek mellett több fiatal képzőművésznek nyújtottak bemutatkozási lehetőséget. Így ismerhette meg a közönség például Hári István kerámiatervező iparművészt, aki a Pécsi Tudományegyetem szerzett okleveles kerámiatervező művész mesterfokozatot, művészetében a tér rétegződését vizsgálja, és a természeti formák rendszerét keresi.

Ismertette, hogy a Csabagyöngyében működő Békéstáji Művészeti Társaság 2020-ból áthozta az év színét, a Pantone kód szerinti 19-4052-es klasszikus kéket 2021-be, s ezzel a békét hozó színnel nyílt meg a „Kékben képben” című kiállítás, melyen 20 művész alkotásai voltak láthatóak.

Az idén hetvenéves Markolt György szobrászművész életében meghatározó Békéscsaba városa, mivel negyven évvel ezelőtt innen indult a karrierje a Mokry utcai Áchim L. András szobor elkészítésével. A szobrot – melynek impozáns terve a művész kiállításán is szerepelt – 1981. augusztus 19-én állították fel.

Az Áchim évforduló és a művész jubileuma alkalmából életműkiállítást mutattak be „Markolt György 70” címmel, s a 300 négyzetméteres Panoráma terem megtelt a neves szobrász és pedagógus műalkotásaival, aki 44 éven át vezette adjunktusként a Magyar Képzőművészeti Főiskola, később Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékének kőfaragó műhelyét.

– Neves művészekben bővelkedett a 2021-es év, hiszen Naomi Devil (Ördög Noémi) Bécsben és Budapesten élő festőművész elhozta a Bécsi Szépművészeti Akadémia szellemiségét, s bemutattuk az eddigi munkásságára visszatekintő „Retrospektív” című tárlatát. A művész a bécsi Künstlerhaus tagja, aki rangos európai kiállításokat tudhat magáénak, s a Műcsarnok és a Modem után a békéscsabai közönség is megismerhette idősíkok párbeszédében fogant műalkotásait. A tárlat az Őszi Művészeti Hetek nyitókiállítása volt, melyet egyszerre két kiállítótérben lehetett megtekinteni, a kiállítás anyaga pedig ebben a formában csak a Csabagyöngye Kulturális Központban volt látható – folytatta Mitykó György.

Beszélt arról is, hogy Bérczi Zsófia és az Élőkép Színház Sivatagtemplom című fotókiállítását a VAM Design Galéria, illetve a Műcsarnok „Egy időben – Stúdiólátogatások” című tárlata után a Csabagyöngyében is kiállították. Megjegyezte, hogy a filozófiai tartalommal megtöltött, sivatagi romvárosokban készült felvételeken a lepelbe burkolt, nem látható ember lelke tükröződik a borzongatóan időtlen térben, ahol a kompozíciók a lélek mélységébe húznak. A művészi fotókon visszaköszön Antoine de Saint-Exupéry Citadella című regénye.

– Idén is megtartottuk az olyan jeles ünnepeket, mint a Magyar Festészet Napja, vagy a Magyar Fotográfia Napja. Utóbbi alkalmából két kiállítást is bemutattunk: a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium Művészeti Tagozatának „Nem szürkének születtem” című fotókiállítását, valamint a Márvány Fotóműhely elmúlt évi alkotásaiból szervezett tárlatát. Idén immár XXI. alkalommal nyílt meg a Csabai Szalon, mely tradicionálisan a békéscsabai képzőművészek eladásra szánt alkotásain keresztül mutatja be a helyi képzőművészeti élet sokszínűségét, a tárlattal zárult az Őszi Művészeti Hetek képzőművészeti programsorozata. A szalon, valamint az Újkígyósi Művésztelep „Kontraszt” című tárlata jelenleg is megtekinthető a Csabagyöngye Kulturális Központban, illetve érdemes megismerkedni a Krenfi kerékpár történetével is az állandó kiállításunkon – zárta mondandóját Mitykó György.

XXI. Csabai Szalon

További programok »

FEL