"Ábel a pixel rengetegben"- Ábelovszki Róbert kiállítása a Csabagyöngyében

2020. október 29. 10:29 | Csiffáry Zsuzsanna

Szerdán nyílt meg Ábelovszki Róbert kiállítása a Csabagyöngye Kulturális Központban. A művész amellett, hogy főállású pedagógus és párbajtőr edző, rendszeresen alkot. Mitykó György közművelődési szakember köszöntőjében kiemelte, hogy ezek a képek a digitális művészetet erősítik, melyek megalkotásában az alkotó az őt ért hatásokat a tudatalatti beemelésével dolgozza fel.

A Csabagyöngye közművelődési szakembere elmondta: a XX. század elejének képzőművészeti célkitűzése a művészet szélesebb társadalmi rétegek számára történő elérhetővé tétele, popularizálása volt, mivel a művészet addig a kiváltságosok privilégiumának számított, akik meg tudták fizetni a műalkotásokat. Az izmusok forradalmi korát követően ezt a célkitűzést a tudomány és a technika fejlődése önkéntelenül is elősegítette.

– 1956 számunkra a forradalom éve, azonban Európa nyugati felén ekkor született meg a számítógépes művészet az osztrák matematikus, fizikus és író, Herbert Franke jóvoltából, akit a német Die Zeit a legismertebb német sci-fi írónak titulált. A digitális művészet úttörő korszaka 1986-ig tartott, amelynek végét olyan események jelzik, mint Andy Warhol Commodore Amiga számítógépen készített munkái vagy a Photoshop megszületése. 1986-tól a számítógépes grafikai művészet új korszakába lépett, ez volt a Paintbox-korszak, amelynek az internet 1994-es megjelenése vetett véget, ennek eredményeképp megszületett a számítógépes művészet máig tartó korszaka, a multimédia kora. Ábelovszki Róbert művei is a digitális művészetet erősítik, melyek megalkotásában a művész az őt ért hatásokat a tudatalatti beemelésével dolgozza fel. Az absztrakt formálás mellett kevés számú, ám annál fajsúlyosabb figurális alkotást is láthatunk a kiállításon, mint a gondolkodás fontosságát hirdető sorozat, a „Filozófusok” néhány darabja vagy a társadalmi problémákra fókuszáló „Hiány” című mű, mely méltán lett a kiállítás plakátképe. Látni és láttatni – ez lehetne a vizuális művészet mottója, hiszen az alkotói folyamat lezárása után a művész rendszerint nyilvánosságra hozza az alkotását. A Csabagyöngye Kulturális Központ rendszeresen bemutat tehetséges, Békéscsabához köthető képzőművészeket – mondta el Mitykó György

Novák Attila képzőművész- vizuálpedagógus úgy fogalmazott a tárlatról, hogy bár a kiállítás címe Kerengő kiállítótér, ő inkább az Ábel a pixelrengetegben címet használná.

–Ábelovszki Róberttel friss diplomásként dolgoztunk együtt, a kollegális viszony mellett barátság alakult ki köztünk. Budapesten él és tanít, de nyáron egy vívótáborral járt Békéscsabán és találkoztunk a Szent-Györgyi Albert Alkotóház előtt, ahol felvetettem neki, hogy legyen kiállítása a munkáiból a Csabagyöngye Kulturális Központban.  Olyan vizuális gondolkodó, aki a gondolatait mobiltelefon applikáció segítségével készíti el, amelyet számítógépes technikával dolgoz át. Megtévesztő a munkáiban az, hogy a digitális felületen olyan gesztusokat, manuális értékeket tud felvinni, ami teljesen úgy néz ki végeredménbyben, mint egy hagyományos grafikai vázlat. Munkásságának, vizuális gondolkodásának helye van a "békéscsabai galériában". A kiállításnak leginkább az Ábel a pixel rengetegben címet adnám.  - nyilatkozott Novák Attila.  

Az alkotóművész és párbajtőr edző elmondása alapján nem hivatásos képzőművész, ugyanakkor örül a kiállítási lehetőségének. 

–A munkáim digitális képek, festmények, kollázsok. Számítógépes grafikával dolgozom. Sokat kísérleteztem a szoftveres lehetőségekkel és magam is meglepődtem, mennyire jól illik a gondolatvilágomhoz, vizuális érdeklődésemhez ez az egész. A manuális rész is megmaradt, hiszen konkrétan rajzolok, festek a képek egy részén, de ez is digitális eszközökkel történik. A szoftverek inkább bővítik a mozgásteret, néha véletlenül is új utakat jelölnek ki, az egyik felfedezés sokszor vezet el a másikhoz – beszélt az alkotás folyamatáról Ábelovszki Róbert. 

A kiállítás december 7-ig látogatható. A tárlat képeit itt tekinthetik meg. 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL