Kerékpáros jövőkép: Eredményes évet zárt a békéscsabai turisztikai szektor

2024. január 2. 08:28 | Vincze Attila

Eredményes évet zárt a békéscsabai turizmus, mely az elmúlt időszakban végrehajtott fejlesztéseknek is köszönhető, ilyen volt például a Wenckheim-kerékpárút megépítése. A város egyre inkább az aktív turizmus irányába mozdul el, ezen belül is a kerékpáros turizmus az, ami kitörési pontot jelent a vármegyeszékhely számára, de a Munkácsy Negyed révén a kulturális látnivalók szintén vonzzák a látogatókat.

Korábban a behir.hu-n is beszámoltunk arról a szavazásról, melynek eredményeként a békéscsabai Arcanum Hotel lett az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója. A díjat az Aktív Magyarország 2023-as konferenciáján novemberben vehette át a szálloda. Az elismerést például azért is érdemelték ki, mert akár saját kerékpárral érkezik valaki, akár helyben bérel biciklit, minden igényt kielégítő szolgáltatásokkal találkozhat az, aki itt foglal szállást magának. Sőt, kerékpáros szervizpont és reggelizési lehetőség is várja a szállóvendégeket.

Juhász Ildikó, a hotel értékesítési vezetője kiemelte, több mint 700 induló közül kerültek be országos szinten a legjobb 9 közé, ott pedig egy internetes szavazás döntött az első helyről. Mint mondta, ezzel együtt is jó esztendőt zártak, de azt elismerte, hogy a díj plusz népszerűséget hozott a hotel számára. 

– Amióta a díjat elnyertük számos médiamegjelenésünk volt, például televízióban, újságcikkekben jelentünk meg, úgyhogy szerencsére érezhető az elismerés hatása, illetve mi magunk is igyekszünk mindenféleképpen támogatni a kerékpárosbarát szemléletet, hiszen van egy külön csomagajánlatunk, ami a kerékpáros-vendégeinknek van kialakítva – részletezte.

 

 

A sikerhez nagyban hozzájárult az is, hogy a tavaly májusban átadott Wenckheim-kerékpárút nyerte el az Év Kerékpárútja címet 2023-ban. A környékbeli Wenckheim kastélyokat összekötő turista és kerékpárút a Modern Városok Program részeként, mintegy 3 milliárd 700 millió forintból épült meg. A Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke elmondta, amióta kihirdették a verseny eredményét, nagyon sok aktív turista keresi fel a bicikliutat, ami a város 2023-as vendégforgalmán is meglátszódott. Opauszki Zoltán kiemelte, a csabai turizmus tavaly erős első félévet zárt tavaly, majd az év második felében ugyan kissé megtört a lendület, de összességében így sincs ok a panaszra. 

– Csökkenés nem történt, de az év második fele gyengébben sikerült, mint az első, de így is a 2022-es erős évet picivel meghaladó vendégéjszaka-számot tudtunk felmutatni 2023-ban és az önkormányzat idegenforgalmi-adó bevétele is jelentősen több lett, mint a 2022-es évben, tehát ilyen értelemben kedvező számokról tudunk beszámolni – magyarázta.

Hozzátette, a jó eredmény annak is köszönhető, hogy 2023-ban több turisztikai beruházás is befejeződött a városban, mint például a CsabaPark fejlesztése, ahol egy kalandparkot alakítottak ki. Továbbá a Munkácsy Negyed is hamarosan teljessé válik, a Wenckhem kerékpárút mentén található Munkácsy Emlékháznál pedig tavaly nyár óta már kerékpárt is lehet kölcsönözni.

További programok »

FEL