Hivatalosan is elkezdődött a 23. Csabai Kolbászfesztivál

2019. október 24. 20:10 | Papp Ádám Sándor

A Csabai Kolbászfesztivál a hagyományőrzés és az értékek átadásának szimbólumává vált 23 év alatt – hangzott el a fesztivál hivatalos megnyitóján, csütörtökön Békéscsabán, ahol kiosztották a szárazkolbász-verseny díjait is.

Hégely Sándor fesztiváligazgató megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy megépült a várva várt "Kolbászút", amely Magyarország fővárosát és a kolbász fővárosát köti össze. Bízik abban, hogy az M44-es gyorsforgalmi első szakaszának elkészültével egyre többen látogatják meg a megyeszékhelyt. Elmondta, hogy idén is több helyről érkeztek vendégek a fesztiválra többek között Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, Ausztráliából, Amerikából és Németországból is.

Az idei évben olyan sokan jelentkeztek az ifjúsági gyúrásra, hogy két ütemben rendezik meg az eseményt, az óvodások és általános iskolások csütörtökön gyúrtak, a középiskolások és egyetemisták pénteken töltenek kolbászt.

– Amikor kitaláltuk a gyerekeknek, az ifjúságnak szóló versenyt, 3-4 egyetemista csapat gyúrt a sportcsarnokban. Mára trendi lett kolbászt tölteni, a gyerekek úgy mennek el innen Csabáról, hogy van saját receptjük, és tudnak kolbászt gyúrni, viszik magukkal a csabai identitásukat – fogalmazott Hégely Sándor, majd ismertette, hogy a 4 nap alatt körül-belül 1100 csapat gyúr kolbászt. Hozzátette, hogy ami itt készül a 4 nap alatt, az körbeérné Békéscsabát. Az elmúlt 23 évben annyi kolbászt töltöttek a csapatok, hogy már elérne Budapestig a kolbászlánc.

– Azt akartuk, hogy azok a csabai lakosok is belekóstoljanak a fesztiválba, akiknek egyébként nincs rá lehetőségük – hangsúlyozta Hégely Sándor azzal kapcsolatban, hogy csütörtökön 14:00 óráig ingyenes volt a belépés a fesztiválra a békéscsabai lakosok számára.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere elmondta, hogy a Csabai kolbász receptje a legendák szerint 200 éves. Kiemelte, hogy 2019-ben is igazi ünnep a Csabai Kolbászfesztivál, épp úgy, mint az elmúlt 22 évben.

– A legenda arról szól, hogy kétszáz éve, az akkor itt élő szlovákok az eredeti receptet módosították, és bors helyett őrölt piros paprikát tettek a húsételbe. Ez a több mint két évszázad fontos az itt élők számára, hiszen a Csabai kolbász Békéscsaba egyik legfontosabb értéke, erről ismerik meg a várost, erről híres a megyeszékhely. A Csabai Kolbászfesztivál hosszú évek óta nem csupán gasztrorendezvény, hanem igazi közösségépítő fesztivál is egyben – foglamazott a polgármester.

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy az elmúlt 23 év alapján is már hagyománya van a kolbászkészítésnek Békéscsabán, az ifjúság pedig a tradíciók ápolásának a biztosítéka.

Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke arról beszélt, hogy a Csabai kolbász nemzeti értékké, kinccsé vált, hiszen a magyar gasztronómia egyik fénypontja, amely szinte műalkotás is egyben.

Fekete Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára elmondta: örül annak, hogy a 23. Csabai Kolbászfesztivál nemcsak a békéscsabaiaké, a Békés megyeieké, hanem a határon túli magyarság fesztiválja, amely Európa-szerte nagy hírnévre tett szert. Az államtitkár hozzátette: bízik abban, hogy egy napon szembe találkozik a múzeumokban a fesztivál relikviáival, amelyek következő nemzedéknek is példát adhatnak. Végül az államtitkár hivatalosan is megnyitotta a fesztivált.

Végezetül a Nemzetközi Szárazkolbász Verseny helyezettjeit díjazták.

A fesztivát további programjait idekattintva tekinthetik meg.

 

További programok »

FEL