Fesztiváli forgatag: ma a gyerekek, a nyugdíjasok és a civilek gyúrtak - galéria

2019. október 24. 13:42 | behir.hu

Az óvodások, általános iskolások, valamint a nyugdíjas klubok, egyesületek, civil szervezetek, nagycsaládosok és hátránnyal élők kolbászkészítő versenyével vette kezdetét csütörtökön délelőtt a 23. Csabai Kolbászfesztivál.

Hégely Sándor fesztiváligazgató úgy fogalmazott, hogy a fesztivál egyik legfontosabb pillére, mondhatni egyfajta küldetése, hogy a gyerekeket, fiatalokat is bevonják a kolbászkészítésbe.

– Békéscsabán hagyománya van a Hungarikummá vált Csabai kolbász készítésének, de a gyerekeknek meg kell tanítani ennek a módját. Ezzel nagyon jól haladunk, hiszen míg úgy tíz évvel ezelőtt a fiatalok egy része cikinek érezte a disznóvágást, és mindazt, ami ezzel jár, ma már ott tartunk, hogy csütörtökön és pénteken is kétszáz-kétszáz, gyerekekből, illetve fiatalokból álló csapat gyúr. Ma az óvodások és az általános iskolások töltik igen-igen lelkesen a kolbászt, sokszor a szülők, nagyszülők receptjei és óvó tekintete mellett, holnap pedig a nagyobbak az ifjúsági gyúráson mérik össze tudásukat. Békéscsabán trendi lett a kolbásztöltés - jegyezte meg Hégely Sándor, hozzátéve, hogy a későbbiekben is folytatni szeretnénk a gyerekek, fiatalok versenyét, hiszen talán ez az egyik legjobb eszköz a hagyományok továbbörökítésére. 

 

 

A gyerekek versenyével egyidőben volt csütörtökön délelőtt a nyugdíjas klubok, egyesületek, civil szervezetek, nagycsaládosok és hátránnyal élők támogatott kolbászkészítő versenye is ötven csapat részvételével. A szombati nagy gyúrás hangulatától cseppet sem maradt el ez a rendezvény, a versenyzők ugyanis hatalmas elánnal csaptak a lecsóba… illetve a kolbászgyúrásba.

A zsűri a kolbász ízén és kinézetén kívül a csapatok megjelenését, a munkafolyamatok tisztaságát és gördülékenységét is ellenőrizte. Mint azt Prohászka Béla, a zsűri elnöke megjegyezte: az alapanyagokon túl fontos az is, hogy szívvel-lélekkel készüljön a kolbász, akkor lesz igazán finom. A csapatok lelkesedése láttán úgy tűnik, csütörtökön igen finom kolbászok születhettek. 

 

 

A kolbászfesztivál területén egyébként már zajlanak a disznóvágás-bemutatók, széles a hurka-, kolbász-, cigánka-kínálat és szép számmal vannak jelen az különböző árusok is. Igazi fesztiválváros épült fel a sportcsarnok környékén, ahol programok és kísérőprogramok egész sora várja az érdeklődőket, idekattintva mutatjuk, mennyi mindenből lehet választani. 

Gyúrás péneken is lesz majd, amikor a fiatalok mutatják meg, ki tud jobb kolbászt készíteni, szombaton pedig hétszáznál is több csapat lesz a nemzetközi versenyen, ahová nemcsak Európa több országából, hanem például Amerikából és Ausztráliából is érkeznek versenyzők és vendégek. 

 

Galéria

 

 

További programok »

FEL