Megnyílt a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivál

2022. október 20. 20:00 | Vincze Attila

Hivatalosan is megnyitották csütörtökön a 25. Jubileumi Csabai Kolbászfesztivált. A tavalyi év után másodjára rendezik meg az eseményt a CsabaParkban, az első nap programjain ingyenesen lehetett részt venni. 

Hégely Sándor fesztiváligazgató megnyitó beszédében a tavalyi, a koronavírus-járvány miatti korlátozások által valamivel kisebb volumenű, azonban új helyszínen megrendezett kolbászfesztiválról szólva elmondta, hogy akkor nagyon sokan dicsérték a szervezőket, ami szerinte errefelé ritkaságnak számít. Mint fogalmazott, ilyenkor a vendégek megismerhetik a csabaiak vendégszeretetét, ételeit, ezenfelül pedig a felnövő generáció is elsajátíthatja a kolbászkészítés rejtelmeit, amit bárhol a világon meg tud majd mutatni másoknak.

Békéscsaba polgármestere azzal kezdte köszöntőjét, hogy tovább folytatódik a csabai kolbász kétszáz éves történelme. Szarvas Péter kiemelte, hogy az ősi receptet még az 1800-as évek elején készítették el elődeink, amely során a borshiány miatt őrölt paprikát alkalmaztak a kolbászkészítéskor, és ez lett az alapja a manapság is használt receptúrának.

– Ma pedig a kiváló henteseinkre, nagyszerű kézműves mestereinkre és mindazokra gondolunk, akik nagykövetként a világban viszik a csabai kolbász jóhírét – tette hozzá. 

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a Csabai Kolbászfesztivál immár 25 éve, 1997 óta a kultúránk része. A politikus visszautalt arra, amikor a 90-es években számos gasztronómiai fesztivál indult útjára hazánkban, de olyan méretű se akkor, se azóta nem jött létre Magyarországon.

A rendezvényt a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg. L. Simon László köszöntőjében arról beszélt, hogy gyerekkora óta részt vett a családi disznóvágásokon, azonban csak azóta tudja igazán, hogyan kell kolbászt készíteni, mióta néhány évvel ezelőtt ellátogatott a fesztiválra. Hazánk legnagyobb és legrégebbi kulturális intézményének igazgatója megjegyezte, hogy az egész nemzet joggal büszke arra, amit Békéscsaba és környéke a magyar gasztronómiához, élelmiszeriparhoz, kézművességhez hozzátett. Emlékeztetett: szép dolog, hogy tárgyakat gyűjtünk és hogy emlékezünk a régmúltra, de az az igazi, amikor a hagyomány a jelenben is él. Mint mondta, a gyerekek kolbászgyúró versenye pedig megmutatta azt, hogy ez Csabán így is van.

Az esemény a nemzetközi szárazkolbász verseny eredményhirdetésével zárult, mely során kiosztották a legjobb kolbászkészítőknek járó elismeréseket.

Galéria

 

További programok »

FEL