Itt mindig különleges dolog történik – Megnyílt a 28. Csabai Kolbászfesztivál

2025. október 23. 21:49 | Such Tamás

Hivatalosan elstartolt is a 28. Csabai Kolbászfesztivál. A csütörtöktől vasárnapig tartó eseményfolyamnak évek óta a CsabaPark ad otthont. Már az első napon is számos ínycsiklandozó programmal rukkoltak elő.

Nem hivatalosan a fesztivál, ahogy korábban is, az utánpótlás korúak kolbászgyúró-versenyével kezdődött, a hivatalos megnyitót az esti órákban tartották.

Jónéhányan egyébként már 13.30-kor beálltak a Mokry Sátor színpada előtti első sorokba, hogy élből láthassák a Bagossy Brothers Companyt. (Ráadásul a kedvencük előtt még a Csík Zenekar is fellépett – így jól helyezkedve, kettő az egyben élményt kaphattak.) Megtudtam, a Bagossy fanok Kecskemétről, Gyömrőről, Győrből, Zalaegerszegről, Budapestről, Vecsésről érkeztek. Nagy Gyula, a csapat kommunikációs igazgatója elárulta, hogy ha idén nem is volt minden Bagossy bulin, de azért 42-re eljutott.

 

Hégely Sándor – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

– Ide mindenki hazaér, vagy mindenkinek déjà vu érzése van, hiszen a nagypapájával, apukájával már biztos, hogy járt disznótoron – mondta Hégely Sándor fesztiváligazgató köszöntőjében.

A fesztivál időszakról elárulta, Békéscsabán ilyenkor minden ház megtelik; az egyik ismerőséhez ma hét vendég érkezett, de még jönnek 14-en.

– Itt nemcsak kolbászt töltünk, mindig valami különleges dolog történik: barátságok, szerelmek szövődnek, amelyekből sok esetben házasságok születnek. Tulajdonképpen a fesztivál bukéja, hogy az embereket egyben tarja. Ars poeticánk: Nem az számít, hogy honnan jössz, hanem az, hogy hova érkeztél – fogalmazott.

 

Szarvas Péter – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Szarvas Péter, Békéscsaba első embere megnyitójában elmondta, ha október 23-án van olyan város hazánkban, ahol kettős ünnepet tartanak, akkor az Békéscsaba. Az egyik az 1956-os forradalom, a másik pedig 28. kolbászfesztivál. Az utóbbi egy olyan rendezvény, ahol jó hangulatban ápoljuk a hagyományokat, jó hangulatú, kedves emberek találkoznak.

– Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fesztivál már rég nem békéscsabai, de nem is regionális, hanem országos és határon túli program, ahova rengeteg visszatérő vendég jár – fűzte hozzá.

Továbbá szót ejtett Knezsik Istvánról is, aki két éve a csabai kolbász nagykövete, évente több mint ezer szál vastagkolbászt vásárol és terjeszt az egész világon. Nem ért véget azonban a megnyitó: Stayer Edgar muzsikus eljátszotta és a közönséggel elénekelte Hégely Sándor kedvenc dalát, a Nélküledet.

 

A királyi család, azaz Pallér Sándorék – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Majd a beszédeket követően kihirdették a Nemzetközi Szárazkolbász Verseny végeredményét.

– Az előttünk álló napok alatt a versenyzők 10 tonna húst gyúrnak, a fesztivál több tízezer vendéget fogad – jegyezte meg Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. – Az nem tudjuk, hogy egy ilyen rendezvényen ki a csókkirály? De azt igen, hogy idén ki lett a Kolbászkirály. A királyság eredendően egy szóló műfaj, ez esetben ez nem igaz, mert évről-évre kiderül, a kolbászkirály mögött mindig ott van a családja.

Prohászka Béla Venesz-díjas szakács elmesélte, a kolbász közel ötezer évre tekint vissza. A sumérok voltak a legelsők, akik aprított húst különböző fűszerekkel keverve sertésbőrbe töltötték, amit később szárítottak és megfüstöltek. – A csabai kolbász egy olyan valuta, hogyha egy tárgyalás közben előkerül, a diskurzus mechanizmusa pozitív irányba fordul.

 

Galéria

 

És… Sok-sok második és harmadik hely után idén az újkígyósi Pallér Sándor lett a kolbászkirály. Megtudtuk, az újkígyósi hentes hetedik érzéke azt súgta, idén elsők lehetnek. Ezzel kapcsolatban elárulta, „amikor Mónikával, a felségemmel vittük a kolbászt azt mondta neki, hogy szerintem idén megnyerjük a versenyt, mert nagyon jó a szezon, folyamatosan jó minőséget készítettük”.

***

Helyezettek: 1. Pallér Sándor (Újkígyós); 2. Balázs Mihály Tamás (Mezőberény); 3. Ifj. Ancsin János Marcell (Békéscsaba); 4. Péli István (Békéscsaba); 5. Susan József (Újkígyós); 6. Ifj. Juhász György (Békéscsaba); 7. Szikes Mihályné (Békéscsaba); Id. Juhász Ádám (Békéscsaba); 9. Túri János (Békéscsaba) és 10. Such Zoltán (Békéscsaba).

 

A Bagossy fancsalád – Fotó: Such Tamás / behir.hu 

További programok »

FEL