Megnyílt a Munkácsy Mihály Múzeum pénteken délelőtt

2021. május 21. 13:58 | Gyemendi Réka

Pénteken 10-órától kinyitott a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. Az intézmény hivatalos megnyitóját csütörtökön este 21 órától tartották, egy sajtóbejárást követően.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Munkácsy Mihály Múzeum május 21-étől új, állandó kiállítással várja az érdeklődőket. Az eddigi gyakorlathoz képest merőben más koncepció alapján állították össze a kiállítást: nem a legértékesebb műtárgyi anyag bemutatása volt a cél, hanem az, hogy egy idővonalra felépítve, kontextusba helyezzék Békéscsaba és Békés megye kultúráját, kitekintéssel Magyarország és a világ jelenségeire az adott korszakokban.

A múzeum megyitója előtt a kiállítás bejárására invitálták a megjelenteket és a sajtó képviselőit, amelyen bemutatták a múzeum Békéscsaba történetét részletező tárlatát. Ezt követően a Munkácsy Mihály kiállítás helyszínén ünnepélyes keretek között nyitották meg a múzeumot.

Ando György, az intézmény igazgatója elmondta: két különálló kiállítás látható a múzeumban. Az egyik a Munkácsy Mihály - Egy géniusz diadala című, ezt volt szerencséjük tavaly megnyitni, most viszont az új, állandó kiállítás is megnyílt a látogatók előtt, mely Békéscsabát az évezredek idővonalán mutatja be. Az igazgató számokkal ismertette az új kiállítás paramétereit. 

– Több mint 1000 négyzetméter, több mint 1500 régészeti tárgy, több mint 1000 darab néprajzi, történeti, természettudományi, képzőművészeti műtárgy, több mint 1000 méter hosszú a bejárási útvonal: 1 kilométert lehet gyalogolni a múzeumban. Több, mint 1240 nap telt el azóta, hogy a Mokos teremben polgármester úrnak bemutattuk az ötleteket és a terveket, illetve több mint 1000 óra túlórát adtunk a kollégáknak, akik a tárlaton dolgoztak. 40 ezer darab Munkácsy "bankjegy" készült, ami megtalálható lesz a különböző kulturális intézményekben és szállodákban – fogalmazott Ando György. 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő köszöntőjét azzal kezdte, hogy habár rendhagyó időpontban történt a megnyitó, azonban egy olyan bejáráson vettek részt, amely ha éjfélkor vagy éjjel 2 órakor kezdődött volna, akkor is megérte volna eljönni. 

– Ha már a kiállítás címe is egy utazásra hív minket, akkor hadd kalandozzak el én is egy kicsit az időben. A múlt hét szombat jut eszembe, amikor a közművelődési intézmények egy kis kapunyitogató program részeként az ország sok-sok településén kinyitották az ajtajaikat és azok, akik valmely közösséghez kötődnek vagy tagjai ezeknek, elmehettek a közművelődési intézményekbe. Sok ezren ünnepelték az országban azt, hogy újra együtt lehetünk. Csütörtökön délelőtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara békéscsabai szervezetének az új székházát nyitottuk meg, és azon gondolkodtam, hogy micsoda elképesztő érték az, amit az agráriumban dolgozók, a magyar gazdák generációról generációra örökítenek át egymásnak. Ez az alkalom szintén különleges, hiszen óriási büszkeség számunkra, hogy Békéscsaba Munkácsy városa lehet és nagyon felemelő dolog, hogy ezt az örökséget gondozhatjuk, ápolhatjuk és örülhetünk neki. Munkácsyval kapocsolatban természetesen a Munkácsy-negyedre is gondolhatunk, a Modern Városok Programmal kapcsolatos projektre, amely alapján Békéscsaba belvárosa megújul, új intézményünk jön létre, a régi intézményeink, köztereink és hídjaink megújulnak a belvárosban. Egy olyan programról beszélünk, amely az életminőség javulásától kezdve a város megközelíthetőségén keresztül a foglalkoztatásig sok-sok mindent jelent majd nekünk – fogalmazott Herczeg Tamás.

 

Galéria

 

Az országgyűlési képviselő után Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntötte a vendégeket. 

– Csak a meghatottság hangján tudok Önökhöz szólni, hiszen ahogyan Önök, úgy én is egy történelmi pillanat tanúi vagyunk. A Munkácsy Mihály Múzeum 109 éves történetében – talán az alapítást és az indítást követően – ez a legnagyobb változás. Azt gondolom, hogy ezt valamennyiünknek méltányolnunk kell, ennek a pillanatnak a nagyszerűségét át kell éreznünk. Egy közösség akkor tud előre haladni, fejlődni, ha vannak olyan személyek a közösségben - vagy maga az egész közösség olyan - hogy zászlóra tűzi a szorgalom, az előrehaladás jelszavát. Igazgató úr is utalt rá, hogy ahhoz, hogy mi itt álljunk most, és egy ihletett megnyitó tanúi legyünk, kellett az, hogy nagyszerű, a kultúráért tenni akaró emberek kigondolják és megvalósítsák a múzeum történelmének talán második legnagyszerűbb pillanatát, változását. Igen, kell változás, mert tudjuk jól, hogy a modern kor magával hozza az újszerűséget és a változást. Máshogy közlekedünk, mint húsz évvel ezelőtt, máshogy telefonálunk, mint tíz éve, máshogy fizetünk, ha vásárolunk, mint évekkel ezelőtt és máshogy is étkezünk. Máshogy kell ma már kulturális színvonalat mutatni egy múzeumban. Természetesen szerettük a régi Munkácsy Mihály Múzeumot is, de ami most látható a múzeumban, azt gondolom, hogy mindenképpen újszerű, egyedülálló, modern és innovatív – fogalmazott a városvezető.

A köszöntőbeszédek között Janza Kata és Szomor György, a Budapesti Operettszínház színművészeinek zenei blokkja fokozta az ünnepélyes hangulatot.

Végül Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szólalt fel, aki rögtön össze is hajtotta megírt beszédét. Fekete Péter egy ajándékként elhozott, a korábban a miskolci Avas Szálló hallját díszítő, 1850-es években készült órával szemléltette a járvány utáni időszámítás újraindulását.

– Ez az óra most áll, mint ahogy a mi időnk is az elmúlt egy évben egy picit megállt. Szimbolikusan el kellene indítanunk ezt az órát. Azt látom az Önök arcán, hogy a saját zsebében lévő időmérője mindenkinek elindult. Kérem, hadd ne olvassam fel a beszédemet. Egy kiállítástól impulzusokat kapunk, és az adott tárlat akkor jó, ha azokból az impulzusokból született gondolatokat rögtön meg akarjuk osztani azokkal, akikkel ott vagyunk. Önökre nézek és azt látom, hogy maszk nélkül, közel ülve egymáshoz, boldogan és felszabadultan ünnepelnek. Biztonságban érzik magukat, hiszen valamennyiüknek van oltottsági kártyája - a törvény szerint ugyanis a kulturális intézmények megnyithatnak és bejöhetnek azok, akik rendelkeznek ezzel az igazolvánnyal. Kérem, ne gondolják, hogy ez mindenhol így van. Tegnap érkeztem Brüsszelből: szemét és bezárt szállodák fogadtak, az embereken pedig a tépelődést láttam és azt, hogy nem tudják, hogyan kellene viselkedniük. Miért lehetünk mi most itt? Egymás mellett, maszk nélkül, biztonságban? Mert tudjuk, hogy honnan jöttünk és tudjuk, hogy kik vagyunk. Ehhez pedig olyan helyekre van szükség, mint a Munkácsy Mihály Múzeum és olyan kiállításokra van szükség, mint amit most Önök elé tárnak. A porosodó tárgyak múzeumi ideje lejárt. Menjenek végig ezen a kiállításon és lássák meg, milyen szinergiákból áll ez az összeművészeti alkotás. Itt találkozhatnak a képzőművészettel, a videotechnikával, a színháztechnikával: minden itt van, amit ez a város tud. Olyan intézményvezetők vannak a városban, akik ezeket fel tudják használni, össze tudják gyűjteni és egybe tudják csomagolni - majd oda tudják kínálni Önöknek – fogalmazott Fekete Péter.

Kiemelte: azt gondolhatják sokan, hogy a kultúra emberei egy éven keresztül otthon ültek és várták a jobb időt, hogy megint megnyithassanak. Azonban itt az ellenpélda: a múzeum munkatársai dolgoztak, nem is akárhogy.

A megnyitó végén a résztvevők ünnepélyes keretek között vágták át a szalagot, amellyel hivatalosan megnyitották a kiállítást.

 

További programok »

FEL