Hamarosan használatba veheti a társulat a Napsugár bábszínház új épületét

2023. február 26. 08:39 | Papp Ádám Sándor

A célegyenesben a Munkácsy Negyed egyik legnagyobb projektje, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épületének kivitelezése.

A végéhez közeledik a Munkácsy Negyed projekt részeként épülő Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthonának elkészítése, amely az Urszinyi-Beliczey kúria műemléki épületének felújítását és egy új épületrész hozzáépítését tartalmazza. Az új székhely átadása a tervek szerint május 26-29. között történik meg. 

A februári közgyűlésre bevitt előterjesztés szerint új épületben történő tevékenység és előadásszámok bővülésével indokolt az, hogy a kiegyensúlyozott működés érdekében két fővel bővíteni szükséges a társulat létszámát május elsejétől. A képviselő-testület elfogadta azt is, hogy az önkormányzat a műszaki átadás-átvételi eljárást követően ingyenes használatba adja a felújított épületet a Békéscsabai Napsugár Bábszínház számára.

 

 

Gregor László (Hajrá Békéscsaba) elmondta, hogy a beruházás révén új kulturális központtal bővül Békéscsaba és reméli, hogy a gyerekek is örülni fognak az épületben megrendezett előadásoknak.

Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba) felidézte a hasonló típusú fejlesztéseket az elmúlt évtizedekből. Hasonlította az új bábszínház épületét a 10 éve átadott Csabagyöngye Kulturális Központhoz, az 1991-ben elkészített Lencsési Közösségi Házhoz, de az 1969-ben működését elkezdő Ifiházhoz, illetve az 1951-ben átadott Békés Megyei Könyvtárhoz. Arra is kitért, hogy a társulat jelenleg a Békéscsabai Jókai Színház Ibsen-házának épületrészében várja a gyerekeket az előadásokra. Kiemelte: a 20 fős társulat a legjobbak között szerepel idehaza és hatalmas előrelépés az, hogy mozgásterük 400 négyzetméterről 1700 négyzetméterre bővül. Hozzátette: az elfogadott költségvetésben 20 millió forintos emelés történt, 2020 óta az önkormányzat a színházat és bábszínházat az állammal közös együttműködéssel működteti. 

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) személyes tapasztalata alapján nem csökken az érdeklődés és a színvonal a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban, mindenkit bíztat arra, hogy a társulat előadásait tekintse meg.

Opauszki Zoltán (Fidesz-KDNP) örömtelinek tartja, hogy egy olyan épület megújításáról van szó, amely a város egyik nagyon értékes pontja és sok éven keresztül méltatlan körülmények között volt. Fontos értékmegőrző lépésnek tartja mindezt. A társulat a beruházás révén az ország legkiválóbb bábszínházává válhat, hiszen az infrastruktúra adott lesz és az előadások is nagyon magas színvonalat képviselnek. Véleménye szerint turisztikailag is vonzóbb lesz a társulat az épület birtokba vételét követően. 

Szente Béla (Fidesz-KDNP) méltó, emberi és családcentrikus beruházásnak nevezte a fejlesztést. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a műszaki átadás-átvétel előtt vissza kell ellenőriztetni a terveket, ennek 3-4 év múlva lehet jelentősége. Kitért arra is, hogy egyre nő a kontraszt a bábszínház és a mellette lévő épület, valamint a környezete között, véleménye szerint ez nem a Munkácsy Negyedhez méltó. Ezek a körülmények rombolják a törekvéseket - hangsúlyozta. Azt javasolta, hogy a malom és a hajó ügyében forduljanak a tulajdonosokhoz.

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) arról beszélt, hogy a Munkácsy Negyedben lévő önkormányzati tulajdonú területeken mindent megszépítettek. Van egy épület, amely a megyei önkormányzat tulajdonában van és esélyt lát arra, hogy annak külseje is modernizáláson menjen keresztül a jövőben.

Fülöp Csaba (Szövetség Békéscsabáért-frakció) szerint az épületegyüttesben rejlő lehetőségek mellett szót kell ejteni a működési bevételekről is: 12 havi nyitvatartással, a funkciókat kihasználva, takarékos működéssel a költségvetést is tehermentesíteni lehet. Már most komoly bel- és külföldi érdeklődés van az intézményben található szolgáltatások, rendezvények iránt, a kulturális és közösségi értékeken kívül anyagi lehetőségek is rejlenek benne – jegyezte meg.

Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba) szerint jogos az elvárás, hogy növelhetők legyenek a bevételeket, de meg kell nézni az első félév tapasztalatait, hogyan lehet teljesen kihasználni a teret. 

16 igennel fogadták el az előterjesztést.

További programok »

FEL